2012. feb 24.

Kobajasi Kamui volt a barcelonai teszthét leggyorsabb pilótája

írta: FormaNet
Kobajasi Kamui volt a barcelonai teszthét leggyorsabb pilótája

Három név kivételével a csütörtöki pilótafelállásban kezdődött meg az e heti utolsó tesztnap Barcelonában. Heikki Kovalainen leváltotta újdonsült csapattársát, Vitalij Petrovot, a Mercedesnél újra Nico Rosberg került sorra, míg a Marussia újonca, Charles Pic gyakorlás céljából ezen a héten három napot kapott, így csütörtök kivételével most is ő vihette pályára a tavalyi autót, azaz vihette volna...

 

  Viszonylag korán munkához láttak a csapatok, hiszen a teszt kezdete után egy órával már csak a Marussia francia pilótája nem tett meg egy mért kör sem, de ez végül így is maradt, ugyanis a kocsi hátsó felfüggesztésével adódtak problémák. Pic végül az egész napot kihagyta, mivel nem lett kész az autója.
 
A legtöbb alakulatnál - a többnyire már megszokott - aerodinamikai tesztekkel telt a délelőtt, persze akadtak kivételek, például Nico Rosberg, és Pastor Maldonado, akik azonnal versenyszimulációhoz láttak hozzá. Mindketten majdnem egy teljes versenytávot (66 kört) teljesítettek, 61-61 körrel.
Közben a Ferrari továbbra is annyit közölt, hogy az eddigiekhez hasonló programmal folytatják a munkát, de amíg Massa csütörtökön csak a kemény Pirelliken autózott, addig az utolsó napon a többi vegyületet fogja tesztelni.
 
A folyamatosan javuló pályaviszonyok tükrében a hét eddigi legjobb ideje is megszületett a nap első felében Kobajasi Kamuinak köszönhetően, aki a szuperlágy keverékeken, néhány századmásodperccel szárnya túl Maldonado tegnapi leggyorsabb körét. Ez utóbbi pilótának, a versenyszimulációs program befejezése után még volt annyi ideje, hogy (szintén piros jelölésű gumikon) felsorakozzon Kobajasi mögé a második helyre, megelőzve a kemény abroncsokkal tesztelő Jenson Buttont.
 
A negyedik helyen, az első négy óra egyetlen piros zászlós periódusának okozója, Paul di Resta végzett, aki nagyjából egy órával a hivatalos ebédszünet előtt, egy kicsúszást követően a Campsa kanyarnál lévő kavicságyban rekedt. A skót nagy kárt nem tett az autóba, hiszen az utolsó percekre még visszatért a pályára.
 
Felipe Massa a szuperlágy abroncsokon futotta meg az ötödik helyre elegendő legjobb körét, majd őt követte Mark Webber és Jean Eric Vergne.
A nyolcadik helyen záró Rosberg már a nap első felében majdnem elérte a 100 körös határt, nem úgy Heikki Kovalainen, aki mindössze 16 kört tudott teljesíteni még a reggel folyamán.
A Caterham motorjában elektronikai hibát észlelet a csapat, ezért ki kellett cserélni a Renault erőforrást, így a finn csak ebéd után térhetett vissza a pályára.
 
 
Délelőtti eredmények:
 
1. K.Kobajasi      Sauber         1:22.312               63 kör
2. P.Maldonado   Williams        1:22.561   +0.249   86 kör
3.  J.Button          McLaren      1:23.200  +0.888   50 kör
4. Di Resta         Force India   1:23.304   +0.992   45 kör
5.  F.Massa          Ferrari         1:23.563  +1.251   56 kör
6. M.Webber       Red Bull        1:23.774   +1.462   40 kör
7. J.Vergne         Toro Rosso    1:23.792  +1.480    45 kör
8. N.Rosberg       Mercedes      1:24.092  +1.780    92 kör
9. H.Kovalainen    Caterham     1:27.047   +4.735   16 kör
 
A délután folyamán már senki sem futott jobb időt a Sauber pilótájánál, így végül Kobajasi lett a négynapos barcelonai teszthét leggyorsabbja. A sorrend a délelőttihez képest egy esetben változott, a Force Indiával Paul di Resta szuperlágy gumikon Jenson Button elé került, nyolc századmásodperces különbséggel.
A nap legszorgalmasabb pilótája Nico Rosberg volt, aki összesen 139 kört teljesített.
A Caterham finn versenyzője Heikki Kovalainen egy motorcserét követően délután folytatni tudta a munkát és végül 70 kört futott.
A nap végén többször is meg kellett szakítani a gyakorlást, nagy valószínűség szerint a szándékosan kifogyasztott üzemanyagtankok miatt
 
 
Utolsó tesztnap eredménye:
 
1. K.Kobajasi      Sauber          1:22.312                 145 kör
2. P.Maldonado   Williams         1:22.561   +0.249   134 kör
3.  Di Resta         Force India   1:23.119    +0.807   101 kör
4. J. Button         McLaren       1:23.200     +0.888   115 kör
5.  F.Massa          Ferrari         1:23.563    +1.251   103 kör
6. M.Webber       Red Bull        1:23.774    +1.462    85 kör
7. J.Vergne         Toro Rosso    1:23.792    +1.480    92 kör
8. N.Rosberg       Mercedes      1:23.843    +1.531   139 kör
9. H.Kovalainen    Caterham     1:26.968    +4.656    70 kör
 
 
FormaNet
Szólj hozzá

f1 forma1 autósport sauber kobajasi barcelonai teszt