2012. már 03.

A Ferrarinál még mindig akadnak kérdőjelek

írta: FormaNet
A Ferrarinál még mindig akadnak kérdőjelek

Ferrari technikai igazgatója, Pat Fry úgy gondolja, hogy a csapat egy „reális” formát mutat az idei szezon elején, bár elismeri, hogy kemény munka vár még a maranellóiakra.


 

A múlt heti barcelonai tesztet követően a Ferrari versenyzői optimistán hagyták el a helyszínt, és mind Fernando Alonso, mind pedig Felipe Massa úgy nyilatkozott, hogy egyértelmű előrelépés történt az első kollektív teszthéten tapasztaltakhoz képest.
Ennek ellenére még az utolsó napokban is akadnak olyan helyszíni szakértők, akik a látottak alapján aggodalmukat fejezik ki a csapat új konstrukciója miatt.
 
Az egykori Jordan és Jaguár csapat tervezője, Gary Anderson a pályán követi figyelemmel a teszteket, és a Ferrarival kapcsolatban kissé szkeptikusan fogalmazott.
 
"Ők még mindig színes festékeket használnak (aerodinamikai nyomjelző festékek), ami számomra azt jelenti, hogy a mérnökök még továbbra sem értik, mi történik a légáramlással. A szezon startja előtt számomra ez egy kissé aggasztó jel.”
 
A Sky csatorna kommentátora, Martin Brundle szintén úgy véli, hogy bőven akadnak még kérdőjelek a maranellóiaknál.
 
"A Ferrari még mindig kicsit nehezen kezelhetőnek tűnik, különösen a kanyarkijáratoknál. Nem tűnik olyan rossznak, mint a McLaren tavaly ilyenkor, de semmi kétségem nincs afelől, hogy vannak még bizonyos megválaszolatlan kérdések.”
 
A csapat technikai igazgatója, Pat Fry azonban közel sem látja ilyen aggasztónak a helyzetet, bár azt sem tagadja, hogy a Ferrari F2012 még mindig számtalan kérdést vet fel, melyeket a hátralévő tesztnapokon kell megválaszolni.
 
Amikor az Autosport a jelenlegi helyzetről kérdezte az alakulat technikai szakemberét, Fry a következőt felelte: "Azt hiszem reális formában vagyunk. Persze az ember mindig boldogabb, ha olyan beállításai vannak, amik fél másodperccel mindenkinél gyorsabbá teszik az autót, tudván, hogy még 60 kiló üzemanyag is van a tankban. Úgy gondolom, hogy rengeteg munka vár még ránk. Új alkatrészek érkeztek, melyeknél még meg kell értenünk, hogyan működnek az autó egyensúlyát illetően. Ezek után teljes egészében megnézzük az elmúlt hetek fejlesztéseit, illetve még a vasárnapi nap előtt érkezik további négy ésszerű újítás.”
 
Fernando Alonso pénteken már versenyszimulációt is teljesített, és versenyképesség tekintetében még nem mutatkozott nagy áttörés. Fry szerint nincs ok az aggodalomra, bár a kocsi egyensúlyával még vannak problémák.
 
"Még nem volt elég időm arra, hogy végignézzem az etapokat, így arra sem, hogy a többiekével összehasonlítsam, de új és használt abroncsokon egyaránt futottunk, eltérő mennyiségű kilométert. Néha úgy tűnik, hogy nagyon rossz a gumikopás, néha pedig egészen elfogadható. Az egyensúly egy olyan terület, amin még dolgoznunk kell, és sok mindent meg kell még értenünk. A tegnapi nap folyamán volt idő, hogy nagyon jó volt a kocsi, majd egyszer csak hirtelen megváltozott, és most ennek okait keressük.”

 
A csapat egy új első szárnyat is kipróbált pénteken, de versenyszimuláción még nem használták. Illetve Fry azt is elmondta, hogy a kipufogó beállításaival is többet kísérleteznek ezekben a napokban. Ez utóbbival a Ferrari a múlt héten egy agresszív koncepciót tesztelt, amin még szintén dolgozni kell.
 
"Ez ígéretesnek tűnik, de a múlt heti teszt után egyértelművé vált, hogy még tovább kell fejlesztenünk a szezonkezdés előtt. Szóval ez egy olyan dolog, amivel még foglalkozunk, aztán majd később meglátjuk. Jelenleg nyilván ezen a koncepción dolgozunk tovább, és megpróbálunk mindent optimalizálni, amire van másfél hetünk. Nincs hatalmas különbség a kettő között, végig kell még ellenőriznünk minden részletet. Néhányat már ma este leellenőrzünk, néhányat pedig majd vasárnap, és megpróbáljuk véglegesen optimalizálni.”
 
FormaNet, Varga Viktória
 
Szólj hozzá

teszt barcelona ferrari f1 formula 1 pat fry