2012. már 09.

Räikkönen kész az F1-re - A Lotus célja három éven belül a világbajnoki címért harcolni

írta: FormaNet
Räikkönen kész az F1-re -  A Lotus célja három éven belül a világbajnoki címért harcolni

Kimi Räikkönent F1-be történt visszatérése óta kiemelt figyelem kíséri mind a média, mind a szakma, és a szurkolók részéről, és természetesen – Schumacher visszatéréséhez hasonlóan – nem maradnak el a találgatások sem, ami a jégember idei formáját, és lehetséges eredményeit illeti. A Lotus csapatfőnöke, Eric Boullier szerint Räikkönen teljesen kész a visszatérésre, és még az sem jelentett számára problémát, hogy a téli tesztek során négy napot technikai problémák miatt ki kellett hagynia.

 
Boullier és az egész csapat igen elégedett a finn klasszis eddigi munkájával, és teljesítményével. Erről a francia szakember nemrégiben így nyilatkozott:
 
„Azt hiszem, ő már megmutatta, mire képes.” – utalt Boullier arra, hogy az utolsó barcelonai tesztnapon a finn megfutotta a hét legjobb köridejét.
 
„Sohasem kapjuk vissza az elveszített négy napot, ami jól jött volna még. Kimi és Romain is futhatott volna még jó néhány kilométert, de ez van, ezt kell szeretni. El kell fogadnunk a tényeket, de azt kell mondanom, a maradék napokon viszont a lehető legjobban dolgoztunk.”
 
Räikkönen még a télen arról beszélt, hogy a legnehezebb dolga az új Pirelli gumik megismerésével, és megértésével lehet, ám a csapatfőnök szerint ez már nem ügy a finn számára.
 
„Kimi jó ebben, ám Romain számára még hiányzik némi tapasztalat. Viszont (Grosjean) nagyon jó fejlődést mutatott Jereztől Barcelonáig a gumik kezelésében a versenyszituációk során, így biztos vagyok abban, hogy képes lesz jól csinálni a dolgokat.”
 
Gerard Lopez, a Lotus tulajdonosa meg van arról győződve, hogy Räikkönen 2012-ben mindenkit le fog nyűgözni. Amikor azt kérdezték Lopeztől, hogy van-e a dologban némi hazardírozás, így felelt: ”Egyáltalán nincs. Nem szeretném, ha az emberek így gondolkodnának erről. Kimi véleményem szerint egy nagyon gyors pilóta, aki nagyon jó beilleszkedett a csapatba. Elmondta nekem, hogy úgy tekint ránk, mint egy családra. Majd meglátjuk, mit csinál a versenyeken, de nincs kétségem arról, hogy tény, két éven belül csatlakozunk a legerősebbekhez.”
 
 
Lopez úgy gondolja, hogy az istálló befektetései, és a csapat forrásainak növelése, néhány év alatt sikerre viheti majd a Lotust, céljaik megvalósítása érdekében.
 
„Összesen 540-en vagyunk, van egy új szélcsatornánk, és van szimulátorunk. Két dolog hiányzott eddig még, de már azok is megvannak. Egy egész szezon alatt versenyképes autó, és a pilóták. Räikkönen és Grosjean nagyon erősek. A cél pedig az, hogy az elkövetkező három évben harcoljunk a világbajnoki címért. És fog is ez menni” – vélekedett hatalmas önbizalommal a Lotus tulajdonosa, Gerard Lopez.
 
Szöveg: FormaNet
      

Szólj hozzá

f1 lotus forma1 kimi raikkonen eric boullier romain grosjean gerard lopez