2012. már 11.

Hamilton: Lesz idő amikor támadni fogok, és lesz idő amikor visszafogom magam

írta: FormaNet
Hamilton: Lesz idő amikor támadni fogok, és lesz idő amikor visszafogom magam

A fogadkozás soha sem állt távol a száguldó cirkusz szereplőitől, különösen nem a szezonkezdés előtti időszakban, amikor a pilóták tanulva az előző évi problémákból, fogadkoznak, hogy a jövőben minden másként lesz. Így van ezzel Lewis Hamilton is, aki már télen is más színben látta a világot, és aki a napokban kijelentette, az újrakezdés kulcsa a gondolkodásmódjának megváltoztatása, és a magánélet stabilitása

 
A tavaly meglehetősen kaotikus évet záró brit pilóta úgy érzi, sikerült minden tekintetben felkészülnie az idei szezonra, és teljesen kipihenten várja a talán minden idők egyik legszorosabb versengését megnyitó Ausztrál Nagydíjat.
 
A 27 éves pilóta öt kemény szezonnal a háta mögött akár már veteránnak - de legalábbis tapasztalt versenyzőnek - számíthat, ettől függetlenül a téli szezon jelentős részét gondolkodásmódjának átalakításával töltötte, hogy ne csak testben, de lélekben is felfrissülve kezdjen neki hatodik F1-es szezonjának.
 
Viharos szerelmi élete Nicol Scherzingerrel a jelek szerint talán most nyugvópontra ért (miután a pár ismét együtt van), ami sokat segíthet abban, hogy kiegyensúlyozottabb lelkiállapotban álljon fel a rajtrácsra.
"A nőknek titkos hatalmuk van. Nem de?” – vélekedett a McLaren pilótája.
Sokat jelenthet a nyugodtabb pénzügyi környezet is, és mivel az idei évtől Mika Häkkinen egykori menedzsere, az F1-es körökben is jól ismert Didier Coton intézi Lewis pénzügyeit, így ez a dolog is elvileg helyrerázódott. 
 
Hamilton szerint jelenlegi gondolkodásmódja jelentősen más, mint amilyen az előző évben volt. Sokkal közelebb áll a 2007-es, 2008-as évekhez, amikor a vasfegyelem volt jellemző a brit versenyzőre. Nem volt kérdés, hogy szemléletváltásra van szüksége ahhoz, hogy a tavalyi ingadozó teljesítménye helyett egy valódi Lewis Hamiltont láthassunk a pályán, akinek versenyképessége első éveiben kitűnt a mezőnyből.
 
"Ez nem feltétlenül azt jelenti, hogy elveszítettem volna a rám jellemző fegyelmet, csupán csak talán abban az időben erősebben fegyelmeztem saját magamat. Akkor sokkal több dologra terjedt ki a figyelmem. Most sok mindenben visszatérek oda.”
 
Hamilton a múlt héten arról is beszélt, hogy a F1-es pilótának rengeteg áldozatot kell hoznia, ha komoly eredményeket akar elérni.
 
"Minden döntést az életben úgy kell meghozni azokról a dolgokról, amiket szeretnénk csinálni, hogy az önképzésre összpontosítsunk, és ne pazaroljuk az energiáinkat másra. Ez a dolgok valódi kombinációja. Ha például a verseny előtti hétvégén, vagy a szezonkezdet előtt barátaim felhívnak, és azt mondják, hogy este menjek velük el egy italra, ahelyett, hogy azt mondanám, gyerünk, inkább otthon maradok, tovább képzem magam és felkészülök a következő napra. Ilyen fajta áldozatokat is meg kell hozni az F1-ben.”
 
"Tavaly igen sokszor mondtam igent, és mentem el azt gondolván, hogy ennek nem lesz hatása, de valójában volt hatása, és ez tény. Ha két napot elveszítek, akkor két nap kell, hogy visszaszerezzem az így elveszített időt az edzésekből, és olyankor fejben sem a versenyekkel vagyok elfoglalva.”
 
"Rengeteget vagyunk úton, így nagyon nehéz kiválasztani a megfelelő időpontot arra, hogy mikor utazzak, ezért a legjobb helyet és a legjobb időt jó előre kell kalkulálni. Korán kimenni Ausztráliába és Kínába biztos, hogy rengeteg időt jelenthet. Ezen idő alatt még sok mindenben lehet javulni.”
 
Hamilton magáról olyan képet alakított ki az elmúlt években, mely szerint ő egy energikus, karizmatikus versenyző, ezért például 2011-ben a Felipe Massavál történt incidens kissé nyomasztóan hatott rá, és sokak szerint a róla kialakult kép is megszürkült picit.
Erről azonban rajongói egészen másként vélekednek, hiszen a harciasságát sokan a rendkívül népszerű néhai Gilles Villeneuve 1980-as szezonjához hasonlítják. Ennek ellenére Hamilton talán ráébredt arra, hogy nem feltétlenül azt állandó támadás a legjobb stratégia, különösen a Pirelli gumikon, melyeket az FIA kérésére szándékosan terveznek úgy, hogy gyorsabban kopjanak, és ezzel gyorsabban veszítsék el a tapadásukat, mint elődeik.
 
"Lesz idő, amikor támadni fogok, és lesz idő amikor majd visszafogom magam. Ez nem azt jelenti, hogy erről egészen másképpen gondolkodom mostantól, mert ez a gondolkodásmód meg volt bennem a múltban is, de talán nem ennyire erősen, és talán nem a leghelyesebben alkalmaztam. Azokban az időkben, amikor éppen hátra kellett volna dőlni, én inkább támadtam. Ez az egész arról szól, hogy tiszta fejjel legyek képes megfelelő döntéseket hozni, és úgy érzem, ez ismét menni fog.”
 
"Már nagyon várom. Ez az ami számít idén. A tavalyi év egyáltalán nincs rám hatással, nem érdekel a múlt, csak az ami előttem van, és ez határozza meg mindennapjaimat. Ahogy azt már mondtam, rend van a fejemben. Ha minden rendben van, vagy ahogy a nagybátyám mondta: ha minden csillag a helyén van, és tudok énekelni, akkor képes vagyok a jó eredményekre.”
 
 
Szöveg: FormaNet, Varga Viktória

Szólj hozzá

f1 mclaren forma1 lewis hamilton f1 2012 es szezon