2012. már 15.

Button szerint a McLarennél nincs jobb hely ahhoz, hogy a második címét megszerezze

írta: FormaNet
Button szerint a McLarennél nincs jobb hely ahhoz, hogy a második címét megszerezze

Hogy az idei Formula-1-es szezon komoly izgalmakat, és meglepetéseket tartogat, az nem lehet kérdés, ám hogy a csatározások nem csupán a rivális csapatok pilótái között zajlanak, abban is biztosak lehetünk. A McLaren mindkét pilótája legalább annyira óhajtja a második világbajnoki címet, amennyire Vettel a harmadikat, vagy éppen Schumacher a nyolcadikat. Egy évben azonban csak egy bajnokot avatnak, így mindig egymás elől halásszák el a címet a pilóták. Hamilton fogadalmai után csapattársa, Jenson Button úgy véli, a lehető legjobb helyzetben van a McLarennél ahhoz, hogy idén megszerezze második világbajnoki trófeáját.

Button aki tavaly a második helyen végzet a pilóták pontversenyében, úgy gondolja, hatalmas áldás számára az a támogatás, amit a McLaren nyújt, így nagy lendülettel tud nekikezdeni az idei szezonnak.
 
 
Button azt is elárulta, hogy az összhang, amit az elmúlt két szezonban sikerült kialakítania a mérnökökkel már legalább annyira erős, mint amilyen a Brawn GP-nél volt, 2009-ban, amikor megnyerték az egyéni, és a csapat világbajnokságot is.
 
„Jelenleg nem is lehetnék jobb helyen. Sokat nőtt a bizalom az emberek között, csapaton belül is hisznek bennem, és ez számomra nagy dolog, itt a McLarennél. Mikor ide érkeztem, valóban nem tudtam, mire számíthatok, de úgy érzem, nagyon jó a légkör. Teljesen olyan, mint amikor a Brawn-al nyertem, ha jó csapatot építünk, az építi a győzelmet is. Nem csak vezetem az autót, sok egyéb dolgot is csinálok. Együtt dolgozom a csapattal, és segítek előremozdítani. Az ilyen napok is fontosak egy pilóta számára.”
 
A többi versenyzőhöz hasonlóan Buttonnek sincs még tiszta képe az idei erőviszonyokról, és ő is vallja, hogy a mezőny sokkal szorosabb lesz idén, mint 2011-ben. Ezzel együtt azonban meggyőződése, hogy erős alapokkal indulhat, és az autó évközi fejlesztései is komoly hatással lesznek majd a végeredményre.
 
„Azt hiszem nagyon fontos dolog a számunkra, hogy nagyon jók vagyunk az autó évközi fejlesztésében, és ezzel így van még néhány csapat. Ez nem csak a Red Bullról fog most szólni. Biztos, hogy erősek lesznek, hiszen jó autójuk volt az elmúlt három évben, de oda kell figyelnünk a Mercedesre, a Lotusra, vagy éppen a Sauberre is. Olyan ez, mintha második helyezett csapatok érkeznének az előző évből, mindenki az élen fog harcolni, és mindannyiunk számára lesz néhány kemény ütközet. Ez egy nagyon hosszú szezon, és arról szól, ki tud kitartani a többiekkel szemben egész évben, és erre csak a nagyobb csapatok lesznek képesek.”
 
 
Button azt is elmondta, hogy a McLaren számára jelentős célkitűzés, hogy már a szezon elején jó startot vegyenek, ellentétben a tavalyi évvel, amikor is igen csak rosszul sikerült az istálló számára az előszezon.
 
„Először is egy jó autó a kulcs ahhoz, hogy a bajnoki címért harcolhassunk. A tesztek alapján kifejezetten jó a sebességünk, már csak fejben kell rendet rakni a dolgot, és ezzel részünkről felkészültünk. Szerintem rengeteget sikerült kihozni magunkból a teszteken, így jó formában érkeztünk ide.”
 
„Egy jó eredménnyel szeretnénk kezdeni, és a végén is jó eredménnyel zárni, ez az egyetlen módja annak, hogy megnyerjük a bajnokságot. Ha valahol lenne pár rossz versenyünk, utána már nagyon nehéz lenne tovább harcolni a címért.”
 
 
Szöveg: FormaNet
 

Szólj hozzá

f1 mclaren forma1 jenson button ausztrál nagydíj