2012. már 22.

Maláj Nagydíj számokban

írta: FormaNet
Maláj Nagydíj számokban

Idén induló sorozatunkban minden versenyhétvége előtt a számok segítségével felelevenítjük az egyes nagydíjak történelmének néhány momentumát, elsősorban az eredmények tekintetében.
 
 
3: A maláj nagydíjak győzelmi statisztikáját Michael Schumacher vezeti három futamgyőzelmével. A német legenda 2000-ben, 2001-ben és 2004-ben nem talált legyőzőre Sepangban. Duplázni tudott eddig Kimi Räikkönen (2003, 2008) Fernando Alonso (2005, 2007) és Sebastian Vettel (2010-2011)
 
5: A legtöbb pole pozíció – szám szerint öt - is a hétszeres bajnok neve mellett szerepel. Őt követi Fernando Alonso és Felipe Massa 2-2 rajtelsőséggel.
 
Továbbá Schumacher Malajziában összesen ötször állhatott dobogóra, a három diadal mellett egy második és egy harmadik helyet jegyez. Fernando Alonso és Jenson Button is sikeresnek mondhatja magát, hiszen mindketten 4-4 alkalommal pezsgőzhettek már pódiumon Sepangban.
 
A konstruktőrök között a Ferrari vezeti a sepangi győzelmi listát öt diadallal. A McLaren, a Renault a Red Bull 2-2, míg a Williams és a Brawn GP 1-1 alkalommal nyert itt.
 
13: Mindezidáig 13 Maláj Nagydíjnak adott otthont a Kuala Lumpurtól délre található, 100 ezer néző befogadására képes Sepang International Circuit. Az első futam 1999. október 17-én volt, amely a Ferrari kettős győzelmével zárult, Eddie Irwine és Michael Schumacher sorrendben. A malajziai debütáló verseny nem maradt botrányok nélkül, hiszen a Ferrari kettős diadala csak napokkal később lett hivatalos, mivel a leintést követően a csapatot kizárták a versenyből az autók oldalsó légterelőjének szabálytalan mérete miatt. Az FIA végül mégis visszaadta a pontokat. Nem mellesleg Schumacher Silverstone-ban elszenvedett lábtörése után itt tért vissza a pályára, és megszerezte a pole-t, de a győzelmet végül átengedte csapattársának, aki még esélyes volt a bajnoki címre. 

50: Ennyi a legtöbb pont, amit F1-es pilóta szerzett az eddigi tizenhárom maláj versenyen. A lista elején ketten állnak, Michael Schumacher és Sebastian Vettel mindketten 50-50 pontot gyűjtöttek eddig Sepangban.
 
56: A pilótáknak ennyi kört kell teljesíteniük a vasárnapi futamon, az 5,543 kilométer hosszú versenypályán. A teljes versenytáv 310,408 km, vagyis a Maláj Nagydíj a leghosszabb versenytáv a széria programjában. A tavalyi futamgyőztes, Sebastian Vettel 1 óra 37 perc 39,832 másodperc alatt teljesítette a versenyt, átlagsebessége 190,7 km/óra volt.
 
Malájok az F1-ben:
 
Mindössze egy maláj versenyző állhatott rajthoz a száguldó cirkuszban, Alex Yoong, aki a 2001-es Olasz Nagydíjtól a 2002-es Japán Nagydíjig összesen 14 alkalommal indulhatott a Minardi csapat színeiben. Legjobb eredménye a 2002-es Ausztrál Nagydíjon megszerzett hetedik hely volt. Igaz, mindössze nyolcan értek célba, és Yoong már 3 körös hátránya volt a győztes Schumacherhez képest.
 
-  Az első maláj csapat 2010-ben debütált a szériában Lotus F1 Team néven, majd tavaly Team Lotus nevet viselte, 2012-től pedig Caterham F1 Teamként láthatjuk őket a rajtrácson. Tony Fernandes alakulata hazai pályán eddig egyszer sem ért célba mindkét autóval. Tavaly Heikki Kovalainen egy 15. helyezést, míg a debütáló évben Jarno Trulli egy 17. helyet tudott szállítani a maláj rajongóknak. 
 
 
2011
 

Sebastian Vettel 12. F1-es győzelmét ünnepelhette tavaly Sepangban. A második helyen célba érő Jenson Button 32. F1-es dobogós eredményét szerezte meg, míg a harmadik helyezett, Nick Heidfeld 2009 után pezsgőzhetett ismét a pódiumon. A németnek ezt megelőzően szintén Malajziában sikerült a legjobb három között végeznie, a 33. körben leintett kaotikus versenyen, ahol végül második lett Jenson Button mögött. 

A pole pozíciót is Vettel szerezte meg, 1.34,870 köridővel, míg a verseny leggyorsabb körér csapattársa, Mark Webber futotta meg (1.40,571).

A tavalyi Maláj Nagydíjon 17-en értek célba, a két Williams a két HRT illetve a Virgin újonca, Jerome D’Ambrosio, a lotusos Jarno Trulli, és a sauberes Sergio Pérez adta fel idő előtt a versenyt.  

A Red Bull 17. futamgyőzelmét könyvelte el, míg a Renault 100. (és egyben utolsó) dobogós helyezését jegyezte.

 

FormaNet, Varga Viktória

 

Szólj hozzá

f1 formula 1 maláj nagydíj számokban