2012. már 25.

Christian Horner igyekszik lelket önteni csapatába

írta: FormaNet
Christian Horner igyekszik lelket önteni csapatába

A 2012-es szezon elején a Red Bull tavalyi dominanciája megszűnni látszik, sőt a jelek szerint - legalábbis abból, amit eddig láthattunk - a McLaren veheti át az irányítást. A csapatfőnök, Christian Horner azonban minden igyekezetével azon van, hogy lelket öntsön alakulatába, és hangsúlyozza, hogy sok munkával sikerül visszatérniük oda, ahol tavaly abbahagyták.

 
A McLaren az idény első két időmérőjén igen meggyőző fölényt mutatott, és az Ausztrál Nagydíjon Button elérhetetlennek bizonyult Vettel és a Red Bull számára. Az elmúlt két év után a Red Bullnak most komoly kihívást jelent, hogy visszaküzdje magát az élre, ám Horner egészen biztos abban, hogy a jelenlegi irány megfelelő, és nem kell alapjában újra gondolni a csapat koncepcióját.
 
"Egyszerűen csak dolgoznunk kell úgy, ahogy mindig is szoktunk. Módszeresen dolgozunk azon, hogy növeljük az autó teljesítményét. Jelenleg még hiányzik valamennyi teljesítmény, mindkét pilótánk érzi ezt, de van néhány ötletünk az új csatornáról. Először azonban nézzük meg, mi történik itt, ezen a versenyen.”
 
Horner elismerte, jelenleg a McLaren diktálja a tempót, de úgy véli, egy részletes elemzés a teljesítmény tekintetében mindenki számára szükséges lesz, mert a jelenlegi formájuk meglehetősen ingadozónak tűnik.
 
"Ami érdekes az az, hogy különböző szakaszokon különböző csapatok lesznek versenyképesek. Kimi Räikkönen Q2-ben futott köre egy nagyon nagy kör volt. Pastor Maldonado a harmadik szabadedzésen kemény gumikon volt rettentően gyors. A Toro Rosso pénteken volt gyors… Ez jelenleg folyamatosan sokat változik, de azt gondolom, ez egy egészséges dolog az F1-ben. Számtalan érdekes dolgot hoz elő. Így az autók fejlesztése az egész szezonban folyamatos.”
 
 
Horner beszélt a tegnapi időmérőn Vettel gumiválasztásáról is, és elmondta, hogy a német világbajnok és a csapat végül azért döntött a kemény keverék mellett, mert jól tudták, hogy egy körön nem lesznek képesek megverni a McLareneket.
 
"Úgy éreztük, hogy az egyenesek miatt az időmérőn nem tudjuk megverni a McLareneket, ezért úgy döntöttünk, hogy megpróbálunk valami újat. Meglepődtem azon, hogy Mark mennyire közel került. Ez az ő (Vettel) döntése volt a Q3-ban a gyorsköre előtt, és némileg a miénk is. Stratégiailag igen kiélezett lesz, de mi akartuk ezt” – nyilatkozta a Red Bull csapatfőnöke.
 
Szöveg: FormaNet, Varga Viktória
  

Szólj hozzá

f1 forma1 red bull sebastian vettel christian horner