2012. ápr 15.

Button szeretné, ha a győztesek felszabadultabban ünnepelhetnének

írta: FormaNet
Button szeretné, ha a győztesek felszabadultabban ünnepelhetnének

Az idei szezon eddigi három nagydíján három különböző csapat versenyzője ünnepelhetett a dobogó legfelső fokán, köztük elsőként Jenson Button, aki a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon fantasztikus versenyzéssel utasította maga mögé a teljes mezőnyt. Mint ahogy minden versenyző, természetesen Button is mindig nyerni szeretne, azt viszont hiányolja a mai Formula-1-ből, hogy a győzelmet manapság már nem tudják igazán kiélvezni.  

 
 
"Ha visszatekintek mondjuk 2007-re, akkor is hittem a csapatomban (Honda), de nem nyertem versenyt, és a világbajnoki címért sem harcolhattam. Most teljesen más a helyzet, hiszen egy olyan csapatban vagyok, amely már több világbajnokságot is megnyert, és eddig minden évben nyertem futamot a McLarennel, ami sokat jelent” – idézte az Independent a 2009-es világbajnokot, aki nagyon boldog jelenlegi csapatánál, egy valamin azonban szeretne változtatni.
 
"Ha rajtam múlna, akkor tennék róla, hogy a verseny után sokkal jobban megünnepeljük a győzelmet. Most az van, hogy vigyázni kell a motorokra, amiknek ki kell bírniuk bizonyos számú versenyt, és ugyanez a helyzet a sebességváltóval. Vagyis nem mehetünk plusz köröket az ünneplő tömeg előtt. Nem vehetünk magunkhoz például egy nemzeti zászlót, nem lehetnek olyan pillanataink, mint amilyen például Nigel Mansellnek volt Silverstone-ban. Azokban az időkben eufórikus örömmel autókáztatták meg a csapattagokat, vagy családtagokat és barátokat” - emlékezett Jenson a régi időkre, amikor még nem volt ennyire feszített a tempó.
 
Jelenleg a televíziós közvetítések miatt a dobogós ceremóniát követően azonnal az interjúszobába várják a versenyzőket, így nincs idő arra, hogy a futamgyőztes igazán kiélvezze sikerének ízét.
 
"Nyilván nagyon különleges érzés megnyerni egy versenyt. Persze a rádión beszélünk a csapattal, és látjuk örülni az apukánkat, vagy az anyukánkat és a barátnőnket, de valójában közvetlenül a verseny után alig tudunk velük örülni, nem tudunk odamenni és megölelni őket. Ez olyasmi, ami a jelenlegi F1-ből hiányzik. A televíziós kamera nyilván mutat valamennyi érzelmet a versenyző arcán, de ez nem ugyanolyan, mintha a családdal, a barátokkal vagy a csapattagokkal ünnepelnénk. Miután a Parc Ferménél leparkolunk, a csapatból néhányan odajönnek egy ölelésre, de gyakran sietünk tovább, hiszen menni kell mérlegelésre. Persze megértem, hogy az otthon ülő tévénézők miatt szükség van erre, de nekünk versenyzőknek ez egy olyan valami, ami hiányzik a múltból. Természetesen ez egy bonyolult dolog, de szükség lenne egyfajta egyensúlyra, és szerintem a tévénézők is sokkal szívesebben látnának spontán módon kitörő valódi érzelmeket.”
 
Jensont édesapja, barátnője, illetve olykor egy-két közeli barátja is elkíséri a versenyhétvégékre, ezért nem is csoda, hogy szeretne velük együtt ünnepelni.
 
"A világ legjobb dolgát csinálom, így igazán könnyű dolog boldognak lenni. Persze vannak rosszabb napok, hiszen mindig nyerni szeretnénk, de jelenleg ebben a tekintetben is szerencsés vagyok. Mindenki aki körülöttem van, sokat segít ebben, és mi értelme lenne ennek az egésznek, ha az örömömet nem tudnám megosztani velük?”
 
Button saját csapattársáról, Lewis Hamiltonról is beszélt, és véleménye szerint Hamilton lenyűgöző erőssége, hogy az időmérőkön mindig képes összerakni egy jó köridőt. Arra a kérdésre, hogy változhatna-e kapcsolatuk amennyiben ők ketten küzdenének a világbajnoki címért, Button a következőt felelte:  "Nem tudom! Először meg kell bizonyosodnunk arról, hogy mindketten képesek vagyunk harcolni érte. Ez inkább egy pozitív dolog lenne, mintsem negatív. Nagyon jól megértjük egymást, bár a dolgok változhatnak, ha végül egymás ellen kellene küzdenünk. Nem hiszem, hogy erre a helyzetre fel lehet készülni, de az egész arról szól, hogy nyugodtak és higgadtak maradjunk.”
 
 
FormaNet, Varga Viktória
Szólj hozzá

f1 formula 1 jenson button