2012. máj 05.

F1 Räikkönen: Az autónk elég jó a győzelemhez

írta: FormaNet
F1 Räikkönen: Az autónk elég jó a győzelemhez

Miután Bahreinben Kimi Räikkönen hatalmas kihívás elé állította az élen haladó Sebastian Vettelt, a Lotus finn pilótája nem lát okot arra, hogy Spanyolországban miért ne léphetne eggyel feljebb a dobogón.

 
A Lotus F1 Team barcelonai futamelőzetesében Kimi Räikkönen nem titkolta, hogy bahreini második helye után most már a győzelem a cél.
 
"Az autó eddig mindenhol jól érezte magát. Azért vagyok itt, hogy versenyezzek és versenyeket nyerjek. Ez az a célom, és a csapaté is. Van egy jó autónk, és Bahreinben azt is láttuk, hogy a győzelemhez is elég jó, így ez a célunk.”
 
A 2007-es bajnok nem csapán illúziókról beszél, hiszen saját elmondása szerint az első három versenyen is meglehetett volna a dobogós helyezés, és biztos abban, hogy a bahreini kettős dobogós eredmény az egész csapat számára nagy lökést jelentett.
 
"Magamban soha nem kételkedtem , és az is nyilvánvaló, hogy van egy jó autónk, így bizonyos szempontból a dobogós helyezés hamarabb is jöhetett volna. Az autónkkal már az első három versenyen is el tudtuk volna érni, de vétettünk néhány kisebb hibát, ami később sokba került. Sokkal boldogabb lettem volna, ha sikerül a győzelem, ennek ellenére ez egy jó eredmény, és a kemény munka után a csapat megérdemelte. Eddig minden versenyen jók voltunk, így remélhetőleg ebben a szezonban rendszeres látogatói leszünk a dobogónak.”
 
Räikkönen beszélt az európai versenyekről, a katalán pályáról, a következó verseny helyszínéről, melyen rengeteget körözött, és amihez kellemes emlékek kötik.
 
"Valóban szeretek Európában versenyezni.  Nem kell sokat utazni, így sok energiát takaríthatunk meg a hétvégeken. Hagyományosan a szezon igazából akkor kezdődik, amikor visszatérünk Európába. Nekem ez csak jó."
 
"Nagyon sokszor teszteltem már ott. Az egy kihívást jelentő pálya, nagyon szórakoztató egy jó autóval, de nem túl kiváló, ha nem jó az autó. Az autó jól megy Barcelonában, és úgy általában mindenhol jól megy. A szezon előtti második (barcelonai) teszten is jól mentünk, még ha első alkalommal nem is volt teljesen egyben a kocsi. De sokat javult, és most már nagyon kényelmesen érzem magam benne."
 
"Arra számítok, hogy Barcelonában nagyon versenyképes lesz a Lotus, és nagyon közel lesz a legjobb csapatokhoz. Ez az egyetlen olyan pálya, ahol a csapatok már tesztelhették új autóikat, és a beállítások alapvető fontosságúak, hiszen a pályán állandóan változik a szél iránya, és a hőmérséklet. Az első európai versenyre minden csapat frissítésekkel készül, ezért még érdekesebb és szorosabb az eleje. Kétszer is nyertem már ott, és semmi nem jobb annál, mint bármilyen nagydíjat megnyerni." 

 
A finn klasszis azt is elmondta, kicsit sem zavarja, hogy Mugellóban végül nem tesztelhetett.
 
"Nem volt semmilyen jelentősebb új alkatrész amit Mugellóban tesztelni kellett, ezért egyáltalán nem siránkoztam amikor megszületett a döntés, hogy nem veszek részt a teszten. Ismerem a pályát, de nem volt rá szükség, hogy vezessek. Azért vagyok itt, hogy versenyezzek, és ez az amit Barcelonában tenni fogok.”
 
Ami a Pirelli gumikkal kapcsolatos kritikákat illeti, Kimi azon tábort erősíti, amely egyáltalán nem ért egyet azzal, hogy a jelenlegi gumik jobban befolyásolnák a versenyeket, mint ezelőtt, ám a gumistratégia jelentőségét ő sem vitatja.
 
"Nem számít milyen a gumi, és mindig is volt stratégia ahhoz, hogy a legjobbak legyünk. Az abroncsok számomra jók. A stratégiát a mérnökeimmel dolgozom ki, és amennyire tudjuk, a legjobbat választjuk. Néha ez jól sikerül, mit Bahreinben. Néha nagyon szoros a dolog, mint Sanghajban. A kínai verseny után, és a bahreini időmérő után valószínűleg az emberek azt kezdték el gondolni, hogy idióták vagyunk, és nem tudjuk, hogyan kell jól csinálni. De a versenyen megmutattuk miért csináltuk azt, amit csináltunk. Már Kínában is nagyon közel voltunk, és végül a stratégiánk kifizetődő volt. Ez része a versenyzésnek, és mindenki számára ugyanaz."
 
FormaNet, Varga Viktória 
 
 
 
 

 

 

Szólj hozzá

barcelona f1 lotus pirelli kimi raikkonen formula 1 spanyol nagydíj gumistratégia