2012. máj 08.

F1 A Mercedes tagadta a BBC jelentését az év végi, F1-ből való kivonulásról

írta: FormaNet
F1 A Mercedes tagadta a BBC jelentését az év végi, F1-ből való kivonulásról

A Formula-1 paddockjában hetek óta tartja magát az a találgatás, mely szerint a Mercedes az év végén kivonulhat a szériából, mivel az idén lejáró Concorde egyezménnyel kapcsolatban nem sikerült megegyezésre jutnia az F1 nagyurával, Bernie Ecclestone-nal. Az alakulat motorsport igazgatója, Norbert Haug azonban határozottan elutasította, hogy szó lenne bármiféle ilyen lépésről.

 
Az ügy már az Ausztrál Nagydíjon elkezdődött, amikor napvilágot látott Ecclestone azon elképzelése, hogy a főrészvényes (67%) CVC-vel karöltve tőzsdére viszik az F1-et. Ez önmagában még nem jelentett volna gondot, ám az is kiderült, hogy a jelenlegi istállók közül három alakulat (a Ferrari, a Red Bull, majd később csatlakozott a McLaren is) részesedést szerezhet az F1-ben, ami jelenlétet jelent az igazgató tanácsban, és ezáltal nagyobb beleszólást a sport ügyeit érintő kérdésekbe.
 
A három alakulat természetesen eddigi eredményei alapján bónusz pénzekhez is jut, ám a plusz kifizetések ellenére is sok pénzt spórol meg a FOM vezér, hiszen tavaly, amikor a csapatok egységesen, a FOTA berkein belül igyekeztek az új Concorde egyezménnyel kapcsolatosan fellépni, még az volt a szándék, hogy a jelenleg az istállókat az F1 bevételeiből megillető 47 százalékot 75 százalékra emeljék. Ha ez a törekvés megvalósult volna, Ecclestone zsebéből nagyjából 300-350 millió dollárt húzott volna ki évente. A három nagycsapatnak ezután kifizetendő bónuszok ennek az összegnek töredékét érik majd el. Ecclestone tehát ismét tökéletesen alkalmazta az „Oszd meg és uralkodj” taktikáját.
 
A nagycsapatok kiváltságos helyzete sérti a Mercedest, hiszen a cég történelme az autóversenyzést tekintve kiemelkedő, így egyelőre nem írták alá az Ecclestone által részükre megfogalmazott megállapodást. Sőt, amikor nyilvánosságra került, hogy három topcsapat nagyobb beleszólást kaphat a részvényeken keresztül a sportba, még azt is kilátásba helyezték, hogy az Európai Bíróságtól kérnek állásfoglalást a versenytörvény megsértése miatt.
A Formula-1 tőzsdei bevezetése már napi aktualitás, rövidesen bevezetik a Szingapúri Tőzsdén a cirkusz részvényeinek 20 százalékát. Hogy miért pont Ázsiában, arra frappáns magyarázattal szolgált Ecclestone úr, mégpedig, hogy tanácsadói úgy ítélték meg, hogy a feltörekvő ázsiai gazdaságok sokkal nagyobb lehetőséget jelentenek, mint az európai tőzsdén futtatni a papírokat. Ez talán igaz lehet, de a háttérben ennél sokkal banálisabb szempontok is jelen lehetnek - erről korábbi cikkeinkben már részletesen írtunk.
 
Ezek alapján a Mercedes joggal érezheti úgy, hogy kirekesztették, és ez a tény kissé feldühítette a csapat és a konszern vezetését. Amikor történelmi múltjukra hivatkozva próbáltak Ecclestone ellen érvelni, a FOM vezére a Kínai Nagydíjat követően meglepően érvelt
 
„Miért kellene a Mercedesnek ugyanolyan üzlet, mint a többieknek? Mit tettek ők a Formula-1-ben? Megnyertek egyetlen versenyt, ennyi az egész.”
 
 Ecclestone ezzel a kijelentéssel arra célzott, hogy a jelenlegi Mercedes F1-es csapatnak nincs jogfolytonossága az 1955-ben, a Le Mans-i tragédia után a cirkuszból kivonuló alakulattal, hiszen ők a Brawn GP felvásárlásával tértek vissza a sportba, így történelmük jóval rövidebb múltra tekint vissza, mint azt a csapat szeretné kommunikálni. Ennek ellenére a fehér lovag is elismerte, hogy a sport számára, és számára is nagyon fontos a Mercedes jelenléte, csapatként és motorszállítóként egyaránt.
 
Ezek alapján sokan gondolhatták úgy, hogy a kedvezőtlen feltételek Ross Brawn istállójának kivonulásához vezethet. Ezt az elképzelés erősítette az a hír is, hogy a konszern közgyűlésée egy részvényes – talán az addigi eredménytelenség alapján – pénzkidobásnak ítélte az F1-es szereplést, ami azt eredményezte, hogy a nagy riválisok, az Audi, és a BMW eladási statisztikái jobbak, mint a Mercedesé. A felszólalót a jelenlévők egy része megtapsolta, amiből többen azt a következtetést vonták le, hogy a csapat háttere is meggyengülni látszik.
 
 
A héten a BBC egy jelentésében már egyértelműen arról írt, hogy az év végén az alakulat elhagyja a szériát, miután továbbra sem sikerült a FOM-mal, a CVC-vel, és ezáltal Ecclestone-nal kedvezőbb feltételekről megállapodni.
 
A Mercedes szóvivője tagadta, hogy ilyen terveik lennének, és elárulta, hogy továbbra is folynak a tárgyalások a Concorde egyezmény feltételeiről.
 
"Tárgyalásban vagyunk a kereskedelmi jogok tulajdonosával, és megértést kérünk, hogy a jelenlegi megbeszéléseket egyelőre nem kommentáljuk.”
 
A Mercedes motorsport-főnöke, Norbert Haug azonban rövid, de határozott választ adott a BBC jelentésére.
 
"Ez abszolút nem igaz” – nyilatkozta Haug az Auto Motor und Sportnak. 
 
 
Szöveg: FormaNet, Varga Viktória
 
 

 

Szólj hozzá

mercedes forma1 norbert haug bernie ecclestone fom concorde egyezmény f1 pénzügyek cvc