2012. jún 27.

F1 A bankárt nyolc és fél év börtönre ítélték - az ügyészek szerint Ecclestone a bűntársa

írta: FormaNet
F1 A bankárt nyolc és fél év börtönre ítélték - az ügyészek szerint Ecclestone a bűntársa

A száguldó cirkuszt is alapjaiban rázhatja meg az az ítélet, melyet a Müncheni Bíróság hozott ma Gerhard Gribkowsky ügyében. A megvesztegetéssel vádolt bankárt a mai tárgyaláson bűnösnek mondta ki a német bíróság, és hosszú börtönbüntetésre ítélték. Az ügy első felvonása ezzel véget ért, ám az F1 szempontjából csak most kezdődhet az igazi botrány.

Ecclestone 10 évet is kaphat.jpg

Ahogy arról már sokszor írtunk, Gerhard Gribkowsky-t, a német BayernLB bank egykori alkalmazottját azzal vádolta meg az ügyészség, hogy kenőpénzt fogadott el az F1 vezérétől, Bernie Ecclestone-tól, annak fejében, hogy az F1 részvények 2006-os eladásakor azok árfolyamát alulértékelje, ezzel kedvező helyzetbe hozva a vásárlót, a háttérből Ecclestone által irányított CVC Partner befektetési társaságot.

Az ügyészség vádjait ma a bíróság igazolva látta, így a 44 millió dolláros kenőpénz elfogadásáért Gribkowsky-t 8 és fél év börtönre ítélte. Az ügyészség az ítélettel párhuzamosan egyértelművé tette, hogy nem hiszi el Ecclestone zsarolásos történetét (amellyel indokolni próbálta Gribkowsky felé a kifizetést), így az F1 teljhatalmú urát a bankár bűntársának tekintik.

000 facebook_banner.jpg

Ez nagyon komoly következményekkel járhat, hiszen ha volt megvesztegetett, és annak bűnössége igazolást nyert, akkor volt megvesztegető is, így annak bűnössége sem kétséges. Az ügyészség egyelőre még nem vádolta meg Ecclestone-t, ám ez rövidesen megtörténhet, amivel kezdetét veszi az F1 egyik legnagyobb botránya, és amely komoly stabilitási gondokat okozhat a száguldó cirkusz pénzügyi rendszerében is.

Szólj hozzá

f1 forma1 formula1 bernie ecclestone gerhard gribkowsky f1 eladás