2012. júl 21.

GP3 Kiss Pál Tamás úr volt a káosz felett, a 2. helyről rajtolhat vasárnap

írta: FormaNet
GP3 Kiss Pál Tamás úr volt a káosz felett, a 2. helyről rajtolhat vasárnap

Ha a GP3 hockenheimi hétvégéjének pénteki szabadedzése után azt írtuk, hogy volt itt minden, akkor mindez a szombati első futamra hatványozottan is igaznak bizonyult. A rajt előtt leszakadt az ég, a safety car mögül rajtolt a mezőny, a 2. kör végén megszakították a versenyt, majd a még vizes pályán újraindították. Kiss Pál Tamást semmi nem zökkentette ki, és bejött a 7. helyen.

Kiss P T Németország1.jpg

Az Atech CRS GP magyar versenyzőjének az utóbbi időben rendre balszerencséje volt az időjárással, de a szombati délutáni hockenheimi futamon kicsit helyrebillent a mérleg nyelve ilyen szempontból, hiszen a csalódást keltő időmérő edzés után igazából csak egyvalamiben bízhatott – az esőben. Az pedig jött, méghozzá a lehetõ legjobbkor, alig néhány perccel a verseny rajtja előtt, ami bizony eléggé összekuszálta a szálakat, hiszen két részre osztotta a mezőnyt: voltak, akik a slick és voltak, akik az esőgumik mellett döntöttek.

Tamás az utóbbi csoportba tartozott, és döntése később maximálisan helyesnek bizonyult. A 18 körösre tervezett futam a biztonsági autó mögül rajtolt el a szakadó esőben, és a 15. helyről induló magyar tehetség az első kör végén egészen a 9. helyre jött fel azáltal, hogy akik korábban a slick gumik mellett döntöttek, azok most kénytelenek voltak a bokszba hajtani az esőgumikért. A 2. kör végén aztán a szakadó eső miatt piros zászlóval félbeszakították a versenyt és új rajtot írtak 17 óra 40 percre.

Kiss P T Németország2.jpg

Az újraindítást követően még hosszú körökön át a safety car mögött haladt a mezőny, de Tamás így is javított még két helyet, miután két riválisát megbüntették, amiért a rajt előtt a meg engedett szervizelési időn túl cseréltek kereket. Az OXXO Energy Drink által támogatott pilóta így feljött a 7. helyre, majd amikor végre versenyre is sor került és a biztonsági autó elengedte a mezõnyt, akkor is higgadtan tartotta úton az autóját, ami már önmagában sem kis feladat volt az extrém körülmények között, sokaknak nem is sikerült.

"Őrültek háza volt ez a futam!" – kezdte értékelését a 7. helyének köszönhetően hat bajnoki pontot szerző pilóta. "Mi totál száraz pályás beállítással mentünk esőgumin, és ilyen körülmények között tényleg már az is kihívás volt, hogy az ember teljesítsen egy kört anélkül, hogy elszállna. Jó volt nagyon, bár még jobb lett volna, ha a rajt elõtt van elég időnk átállítani esőre az autót, mert akkor még 2-3 pozíciót nyerhettem volna, de hát ne legyünk telhetetlenek."

"Maga a tényleges verseny nem sok volt, talán 4-5 kör összesen, és nem is nagyon bírtunk vívni egymással, mert mindenki örült, hogy egyáltalán pályán tartotta az autóját, annyira csúszkáltunk. Ráadásul alig láttam valamit a vízfüggöny miatt, úgyhogy a féktávokat is nagyon nehéz volt belőni, és tényleg olyan volt, mintha egy taxit hoztam volna be az állomásra, már annak is örülök, hogy célba értem" – mondta el Tamás, aki a vasárnap reggeli második futamot a fordított rajtrácsnak köszönhetően a 2. helyről kezdheti majd meg, egyértelmű dobogós esélyekkel.

000 facebook_banner.jpg

"A 2. helyről indulva akkor lennék elégedett, ha legalább ebben a pozícióban, vagy még eggyel előrébb végeznék. Esőben jobbak az esélyeink, ha száraz futamunk lesz, akkor viszont össze kell kapnunk magunkat. Ezen leszünk minden erőnkkel" – mondta el végül Kiss Pál Tamás.

A GP3 első hockenheimi futamának felvétele szombaton 20 óra 30 perctől, illetve vasárnap 9 órától megtekinthető az Eurosporton, míg a 9 óra 30 perckor kezdődő második futam ugyanott élőben nyomon követhető lesz.

Borbás Bálint - P1race.com
Fotó: Paolo Pellegrin

hotel-gif.gif



Szólj hozzá

gp3 kiss pál tamás