2012. júl 28.

F1 A Ferrari nem akar esélyt adni a riválisoknak a Hungaroringen

írta: FormaNet
F1 A Ferrari nem akar esélyt adni a riválisoknak a Hungaroringen

Úgy tűnik, a Formula-1 feleszeléséhez a Brit Nagydíj óta hozzátartozik az eső is. A Magyar Nagydíj pénteki szabadedzéseire az előrejelzések nem jósoltak csapadékot, ám a második gyakorlás második felére mégis megérkezett az eső. Természetesen kevesebb kellemetlenséget okozott, mint akár a silverstone-i, vagy hockenheimi versenyhétvége alatt, ám a beállítások kiértékelésére, és azok futás közben történő pontosítására a szárazpályás futásoknál már nem volt elég idő. A Ferrarinál az eső ellenére is elégedettek, fontosnak tarják a mai időmérőt, és arra törekszenek, hogy a riválisok esélyeit minimalizálják a mind a kvalifikáción, mind pedig a futamon.

Alonso Hungaroring második edzés.JPG

A két Ferrari mindkét edzésen az első tízben végzett. Az első szabadedzésen Fernando Alonso futott jobb köridőt, ezzel a harmadik helyen zárta a gyakorlást, Massa a hetedik lett, míg a második edzésen Massa a negyedik legjobb időt autózta a mezőnyből, míg Alonso az ötödik helyen végzett.

Alonso megszokottnak értékelte a pénteki napot Magyarországon.

Mit mondjak, szokásos péntek volt, aminek a végén nagyon nehéz megjósolni, hogy hogyan mennek majd a dolgok a kvalifikáción, vagy a versenyen. Ez már a harmadik hétvége, hogy esik. Az eső miatt délután nem sikerült hosszútávon kipróbálni a száraz abroncsokat, így kellett befejezni a munkát, és ez vonatkozik az új aerodinamikai frissítésekre is, amit ide, Magyarországra hoztunk. Most a mérnökeinknek kell elvégezni az elemzéseket, hogy a lehető legjobb csomagot állítsák össze a hétvége többi részére. Az időmérő itt fontosabb, mint másutt, létfontosságú lesz minden apró részlet, amit holnap beállítunk. Ismeretlen gumiabroncsok? Mindenki számára ugyanaz a helyzet áll fenn, mint Silverstone-ben vagy Hockemheimben."

massa.JPG

A Scuderia Ferrari, brazil pilótája, Felipe Massa pozitívan értékelte a napot, de elmondta, a pálya folyamatosan javul a hétvége során, ezért elővigyázatosnak kell lenniük.

„Mindent egybevéve ez egy jó nap volt, az egyetlen zavaró tényező az eső volt, ami a délutáni fél távnál érkezett, és megakadályozta, hogy a szükséges körszámot teljesítsük az abroncsok viselkedésének megértése érdekében. De nemcsak mi küzdünk ilyen problémával, mindenki ugyanabban a helyzetben volt. Ennek ellenére világos az elképzelésünk az abroncsról és az autóról, de túl korai megítélni hol állunk a többiekhez képest. Határozottan van néhány autó, ami gyors, ahogy az volt Hockenheimben is. De tisztába vagyunk azzal a Hungaroringen hogy ehhez az eredményhez egy csipet sót kell adni, mert a hétvége elején mindig piszkosabb az aszfalt, péntektől vasárnapig gyökeresen megváltozik a helyzet. Meglátjuk, hogyan mennek a dolgok majd holnap. Tisztában vagyunk vele, hogy meg kell tenni mindent, ami lehetséges, keményen kell küzdenünk."

000 facebook_banner.jpg

Pat Fry, a Ferrari technikai igazgatója, nem ad esélyt a riválisoknak, hogy támadni tudják a Ferrarit. A pénteki napot tesztelésre használta az olasz gárda.

„100 kört tett meg a két pilótánk, de csak kevesebb mint a fele  az, ami értékelhető az F2012 teljesítményének tekintetében ezen a pályán. Szokásosan sokat kellett dolgozni, mint minden pénteken, különösen az autó aerodinamikájára összpontosítottunk. Szerencsére az eső, ami úgy tűnik, velünk van a hosszú nyári időszakban, akkor érkezett mikor befejeztük a munka nehezét. Olyan adatokat szereztünk, amiket ki kell vizsgálni, ha visszatérünk Maranellóba, de nem csupán az autó beállításairól kell döntenünk, a szezon hátralévő versenyhétvégei kapcsán, hanem folytatni kell a fejlesztéseket is . Nem voltak megbízhatósági problémánk, és ez mindig pozitív. Egy kicsit máshogy látjuk, amit a hétvége előtt mondtunk, hogy vannak olyan autók, amik gyorsabbak nálunk, a legcsekélyebb esélyt sem szeretnénk meghagyni nekik, mindent tökéletesen kell csinálnunk. Nem lesz könnyű, de a szokásos legjobb dobásra törekszünk, mint ahogy azt rendszerint tesszük" - nyilatkozta a Ferrari technikai igazgatója

FormaNet, Márkus Alexandra

Fotó: FormaNet

001_fórum logo.png

hotel phonix banner gif.gif

Szólj hozzá

ferrari f1 forma1 fernando alonso formula1 felipe massa pat fry