2012. júl 29.

F1 Räikkönen nem cáfolta teljesen a ferraris pletykákat

írta: FormaNet
F1 Räikkönen nem cáfolta teljesen a ferraris pletykákat

A Magyar Nagydíj hétvégéjén röppent fel a hír, miszerint Kimi Räikkönen visszatérhet a Ferrarihoz, amennyiben az istálló az év végén megválik Felipe Massától. A finn Fernando Alonso csapattársaként versenyezhetne ágaskodó lovaknál, ami egy meglehetősen érdekes pilótapáros lehetne.

kimi raikkonen hockenheim.jpg 

Kimi Räikkönen három évig (2007-2009) már volt az olasz alakulat tagja volt, és az első piros-overálos évében, 2007-ben sikerült megszereznie elő világbajnoki címét. Majd két év ralizás után, idén tért vissza a száguldó cirkuszba, a Lotus színeiben. A Magyar Nagydíjon elért második helyezését követően jelenleg 116 pontja van, és mindössze csak egy egységgel van lemaradva a negyedik helyen álló Lewis Hamiltontól.

A Ferrari állítólag Felipe Massa helyett, potenciális csereként tekint az Iceman becenévre hallgató pilótára, aki a 2012-es szezon fekete lova lehet. Igaz, jelentősen hátráltató tényező az ügyben, hogy Räikönnen és a Ferrari vezér, Luca di Mondtezemolo kapcsolata kissé bonyolult.

A jelenlegi Lotusos versenyző, arra a kérdésre mit szól, hogy kapcsolatba hozták a Ferrarival, nem adott konkrét választ, de nem is volt teljesen elutasító.

„Mint mondtam, nincs rossz érzésem a csapattal kapcsolatban. Sokáig együtt dolgoztunk, és nyertem egy bajnoki címet náluk. Soha nem tudni mi történik a jövőben, most boldog vagyok ott ahol vagyok, és elég szépen mennek a dolgok.”

 FormaNet, Márkus Alexandra

001_fórum logo.png

hotel phőnix tisza.gif

Szólj hozzá

ferrari f1 kimi raikkonen formula-1