2012. aug 01.

F1 A Pirelli szerint egy újabb gumiháború nem tenne jót a sportnak

írta: FormaNet
F1 A Pirelli szerint egy újabb gumiháború nem tenne jót a sportnak

A Pirelli motorsport igazgatója, Paul Hembery azt mondta, még ő sem biztos benne, hogy a cég az F1-ben marad, ha a gumiháború visszatér a szériába. Hembrey szerint a gyártók közti versengésnek semmi értelme sem lenne, hiszen így a versenyzés sokkal kevésbé lenne izgalmas.

pirelli.JPG 

Nemrégiben az FIA elnöke, Jean Todt, valamint a hétszeres világbajnok, Michael Schumacher is azon véleményének adott hangot, hogy nem lenne ellenére, ha 2013 után a Michelin is beszállna a szériába, mint gumiszállító. A Pirelli jelenlegi szerződése 2013-ban jár le, és az olasz márka szeretne továbbra is a királykategóriában maradni, ám a motorsport főnök, Paul Hemberey úgy véli, a gumiháború nem tenne jót a sportnak.  

„Mi a sportért dolgozunk, és a sportnak el kell döntenie, hogy mire van szüksége. Ha egy gumiháború kell neki ismét, akár csak a 2000-es évek elején, amikor az érdeklődés megszűnt a sport iránt, akkor legyen. Ezt nem nekünk kell eldönteni”- jelentette ki az igazgató.

Hembery hozzátette azt is, hogy megvárják, ha esetleg szabályváltozás lesz a sportágban. Ha igen, akkor majd ráérnek gondolkozni. Szerintük a csapatokat jelenleg egyáltalán nem érdeklik a gumigyártók közötti csata.

A legutóbbi gumiháború a Formula 1-ben 2006-ban volt, mikor a Michelin kilépett a sportágból, és a Bridgestone vált az egyedüli gumiszállítóvá. A 2011-es szezon kezdetén azonban a Pirelli vette át a japán gyár helyét.

A Pirelli gyár első embere szerint a közvéleményt is teljesen hidegen hagyja a harc a gumiabroncs-beszállítók között, és biztosra veszi, ha ismét kialakulna egy ilyesfajta verseny, az rengeteg extra kiadást jelentene a sport számára.

„Először látnunk kellene a szabályváltozásokat, hogy megérthessük, milyen következményekkel járna egy újabb gumiháború. Ha ez azt jelenti, hogy 100 millió euró kiadás fél másodperces gyorsulást hoz, akkor nem mondhatod majd, hogy ez a gumiabroncs most jobb, vagy rosszabb, mert az élcsapatok is javulnak majd, tehát felesleges volt minden”- vallja Hembery.

„Végeredményben amíg folyt a harc a gyártók között, akkor sem tudta senki megmondani, hogy melyik autóra melyik márka lenne a legjobb. Senki sem tudhatta, hiszen a legtöbb pénz a teljesítmény növelésére ment el, amiből a közönség természetesen nem érzékelt semmit, és amíg ők nem látják, addig nem is érthetik.”

000 facebook_banner.jpg

Hogy alátámassza, mennyire nem biztonságos a gumiháború, Hembery a 2005-ös Amerikai Nagydíj kudarcát említette példaként, mikor mindössze hat autó indult Bridgestone abroncsokon.

„Az összes csapatfőnök, akivel beszéltem elmondta, hogy nem akarnak ilyenféle versengést. Úgy látják, ez csupán pénzkidobás egy olyan területen, amit úgysem tudnak befolyásolni, továbbá csak kevés előnyt jelent a közönség számára, és még kevesebbet, ami a biztonságot illeti. A gyártók kitolnák a biztonsági korlátokat, hiszen így nagyobb teljesítményt érhetnek el. Ahogy láthattuk Indianapolisban is, ez a végső következménye egy gumiháborúnak. Úgy gondolom, hogy ez sem a gyártóknak, sem a sportnak nem tenne jót”- mondta el végül a szakember.

 

FormaNet, Jeney Anna

Fotó: FormaNet

001_fórum logo.png

hotel phőnix tisza.gif

 

Szólj hozzá

f1 pirelli gumiháború formula-1