2012. aug 21.

F1 Aki ébresztőt fújt a Ferrarinak - Pat Fry

írta: FormaNet
F1 Aki ébresztőt fújt a Ferrarinak - Pat Fry

A Scuderia Ferrari 2012-es évére egyfajta ébresztőként lehet tekinteni abban az értelemben, hogy éppen itt volt az ideje a változásoknak, hogy a legendás alakulat a jövőben újra a siker útjára lépjen. A csapat technikai igazgatója, Pat Fry az Autosportnak arról beszélt, mennyire fontosak, és ezzel együtt milyen nehézkesek voltak ezek az átalakítások. .  

pat fry.JPG 

Miután 2006-ban véget ért a Michael Schumacher nevével fémjelzett korszak, a Ferrari sikertörténete is lefelé ívelő pályát vett annak ellenére is, hogy 2007-ben és 2008-ban még megszerezték a világbajnoki trófeát. 2009 óta azonban mindez nem sikerült. 

Pat Fry, aki tavaly átvette Aldo Costa technikai igazgató helyét, mára jelentős változtatásokat eszközölt a csapaton belül, ugyanakkor elismerte, hogy a radikális F2012-vel sokat küzdöttek, és szinte teljes mértékű átalakításra volt szükség.

„Amikor egy szervezet fejlődik vagy változik, akkor muszáj óvatosnak lenni. Már vannak logikusan működő dolgok, és az emberek is hisznek abban, hogy a szervezet fejlődése előremutató. Sok házi feladatot elvégeztünk, és sok esetben jól tudtuk, hogy mit kell tennünk, csak nem voltunk elég bátrak ahhoz, hogy utolsó lépésként mindent megváltoztassunk” – mondta Fry az Autosportnak.

„A tényleges ébresztő február elején volt számunkra. Hatalmas erőfeszítéseket tettünk, mert hihetetlen szenvedély van ebben a gyárban – először arról szólt a dolog, hogy próbáljunk mindent működőképesen összekapcsolni, mostanra pedig hatalmas lépéseket tettünk előre, és az eredményeink is mutatják, hogy mi mindenre képesek ezek az emberek.”

A Ferrari küzdelmeinek gyökerei abban keresendők, hogy a csapat kissé későn kezdett alkalmazkodni a modern F1 igényeihez. A Schumacher korszakban egyrészt szoros kapcsolatot ápolt a gumibeszállítóval, a Bridgestone-nal, de ami talán még ennél is fontosabb, korlátlanul használhatta a fioranói tesztpályát, miközben más alakulatok a fejlesztéseknél nagyobb hangsúlyt fektettek a szélcsatorna és a CFD rendszerre, a versenyzők pedig szimulátoron is sokat tesztelték az újításokat. Így tilalom után ebben a tekintetben a Ferrari valamelyest hátrányosabb helyzetben volt a többiekhez képest, vagy legalábbis elvesztette addigi hatalmas előnyét. 

Abban az időben Fry még a McLarennél dolgozott (1993-2010), és annak ellenére, hogy Maranellóban volt némi ellenállás az általa elképzelt koncepció körül, de tény, hogy a szakember sok olyan tapasztalatot hozott ezekből az évekből, ami a jelenlegi F1-es korszakban nagy segítség az olaszok számára.

Jelenleg Pat Fry a kulcsa a Ferrari potenciális újjáéledésének, hiszen technikai vezetőként nagy űrt töltött be, miután Rory Byrne (főtervező) és Ross Brawn (technikai igazgató) 2006 év végén, Schumacherrel együtt távozott. Pat Fry szerint Byrne távozása különösen nagy veszteség volt az olasz alakulat számára, hiszen ő egyike volt azon kevés szakembernek, aki méltó riválisa lehetne a Red Bullt erősítő Adrian Newey-nek. Noha Byrne még mindig a Ferrarinál tevékenykedik, de idejének már csak 40 százalékát tölti Maranellóban, és egyelőre nincs kapcsolata az F1-es részleggel.

A csapatfőnök, Stefano Domenicali munkáját is számos kritika érte az elmúlt években, bár az ő érdeme például az is, hogy Fry képes volt megváltoztatni a csapat munkamódszereit. A Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo még a múlt hónapban is teljes támogatásáról biztosította Domenicalit, azaz semmi jel nem utal arra, hogy ezen a téren bármilyen változtatást tervez az istálló.

„Amikor néhány éve úgy döntöttünk, hogy egy olyan ember kell a csapat élére, aki a vállalaton belül nevelkedett, akkor egyeseknek nem tetszett az ötlet, de ma örülök annak, hogy egy valódi vezetője van a csapatnak, aki a Ferrari hírnevéhez méltóan végzi munkáját”- dicsérte Montezemolo a csapat vezetőjét.

000 facebook_banner.jpg

A jelek szerint ha kissé megkésve is, de újra sikerül egy olyan struktúrát kialakítani, ahol a megfelelő szakemberek (többek között az egykori Bridgestone-os motorsport igazgató, Hirohide Hamasima) közreműködésével, és ami talán még fontosabb, egy kiváló technikai szakember irányításával a Ferrari újra méltó helyére kerülhet a Formula-1 mezőnyében.

 

FormaNet, Varga Viktória

 001_fórum logo.png

hotel phőnix tisza.gif

Szólj hozzá

ferrari f1 pat fry formula-1