2012. aug 27.

F1 A McLaren a szombaton elhunyt űrhajósra, Neil Armstrongra emlékezett

írta: FormaNet
F1 A McLaren a szombaton elhunyt űrhajósra, Neil Armstrongra emlékezett

A McLaren csoport ügyvezető elnöke, Ron Dennis tegnap Neil Armstrongra, a szombaton elhunyt világhírű űrhajósra emlékezett, aki 1969-ben elsőként tette a lábát egy idegen égitestre, a Holdra.

McLaren megemlékezik Armstrongról.jpg

Armstrongon a hónap elején bypass műtétet hajtottak végre, és egy hete vasárnap, még megünnepelhettte 82. születésnapját. Látszólag nem volt beteg, ám az ünnepséget követő hétfőn, egy kontroll vizsgálaton kiderült, hogy sürgős beavatkozásra van szükség. Augusztus 25-én elhunyt.

Armstrong a holdon.jpg

Tiszteletére az egész világon megemlékezéseket tartottak, nem volt ez másképp a McLaren csoportnál sem. A wokingi gyárban az ügyvezető elnök, Ron Dennis Armstrong érdemeinek méltatása mellett elmondta, hogy az űrhajós számára is komoly inspirációt adott legismertebb tettével, a holdra szállással.

„Szomorúan értesültem Neil Armstrong haláláról, aki első emberként lépett a Holdra. Armstrong és munkatársainak eredményei talán továbbra is a legjelentősebb tudományos diadal, amit a világ láthatott.”

„Ez bizonyosan engem is inspirált. 1969-ben, amikor Armstorng megtette azt a bizonyos 'kis lépést az embernek, de nagy lépést az emberiségnek', én 22 éves motorverseny technikus voltam. Armstrong azonban megmutatta számomra, és sokak számára, hogy a saját kicsiny módunkon merni kell megpróbálni, és ez a bátor próbálkozás továbbra is a McLaren mantrája, napjainkban is” – nyilatkozta Ron Dennis, a McLaren elnöke.

 

000 facebook_banner.jpg

Szöveg: FormaNet, Varga Viktória

001_fórum logo.png

hotel-gif.gif

Szólj hozzá

mclaren forma1 formula1 neil armstrong ron dennis