2012. sze 07.

F1 Schumacher kezdte a leggyorsabban a monzai versenyhétvégét

írta: FormaNet
F1 Schumacher kezdte a leggyorsabban a monzai versenyhétvégét

Az Olasz Nagydíj első szabadedzésével kezdetét vette Monzában a Formula-1 európai szezonjának utolsó versenyhétvégéje. A Pirelli hazai versenyére a kemény és a közepes keverékeket hozta, mivel tudják, a nagy sebességű pálya által támasztott oldalirányú terheléseknek ezek az abroncsok felelnek meg legjobban. Az edzés száraz napos körülmények között kezdődött, a levegő hőmérséklete 26 Celsius fok. A pálya már reggel 28 fokosra melegedett.

Schumacher 2012.jpg

Az első percekben a mezőny nagy része megfutotta az installációs kört, a Lotus beugrósa, Jerone d'Ambrosio az elsők között hajtott a pályára. Az első mért kört 5 perc után Lewis Hamilton és Felipe Massa futotta meg, 1.28.370-es idővel, a brazil állt az élre.

Az első tíz percet követően minden pilóta kint volt az installációs körén, ezt követően igen nagy volt a forgalom a boxutcában. Negyed óra elteltével Pick is feliratkozott mért idővel a tabellára, ám ideje ekkor még nem sokkal jobb annál, mint ha kerékpárra lette volna meg a kört.

A 23 percben hozzá kezdett a Formula-1 első kínai pilótája, Ma Quing Hua is a mért köréhez. A HRT autójával.

Kimi Räikkönen a 25. percben átvette a vezetést, 1.27.369-es idővel, bár a sikánnál kissé bátran vette az akadályt, mintha fekvő rendőrön hajtott volna keresztül.

Az edzés első felében az idők alapján egyértelműen kitűnt, hogy a pilóták elsősorban a beállításokkal voltak elfoglalva, hiszen a monzai aszfalt nagyon speciális, alacsony leszorítóerős beállításokat igényel, az időeredmény sokadlagos kérdés.

A kínai Hua szorgalmasan rótta a köröket, nála minden bizonnyal fontos volt az időeredmény,hiszen folyamatosan javult az eredménye.

Elsőként Hamilton ment 1:27 alá, fél óra után, és a Lotus helyettes pilótája, d'Amrosio is feliratkozott, a harmadik legjobb idővel egy rövid időre.

A Ferrari pilótái a 36.percben kezdték meg a munkát, nem sokkal Schumacher után, aki ekkor a második legjobb időt futotta, őt követi Massa, ám az eredmények pillanatról pillanatra változnak, folyamatosan gyorsult az egész mezőny.

Schumachetnek a negyvenedik percben elsőként sikerült 1. 26. 00 alá menni, mögötte Alonso és Perez sorakozott.

Az edzésen több tesztpilóta is lehetőséget kapott ismét, a Force Indiánál Bianchi, míg a Williamsnél Bottas próbálhatta ki magát a monzai pályán.

Jenson Button a 45. percben csatlakozott az élmenőkhöz, amikor már többen is 1.25-ös időt futottak, ekkor a második idővel Schumacher mögött, Alonso előtt állt. Az edzés első felében minden pilóta a kemény keverékeken futott, minden bizonnyal a lágyabb keverékű gumik spórolása miatt.

Az edzés félidején túl, Schumacher, Button, Alonso, Massa, Perez, Hamilton, Webber, Vettel, Hülkenberg, és Rosberg a sorrend.

A sikán több pilóta számára is komoly akadályt jelentett, Rosberg is kissé megpattant rajta, de egy órával az edzés megkezdése után a harmadik helyre iratkozott fel a német, 1.25.762-es idővel.

Rosberghez hasonlóan járt Button is, aki a sikánon szintén átpattogva, beállította addigi legjobb idejét, ezzel a második helyre zárkózott fel a McLaren pilótája. A továbbra is az élen álló Michael Schumacher mögé.

Negyed órával az edzés vége előtt továbbra is nagy a forgalom a pályán, ám a boxokban is folyik a munka, elsősorban a telemetriai elemzésekkel igyekeznek a mérnökök megtalálni az autók legjobb beállításait.

A Lotusok egyelőre nem mutatnak túlzottan nagy tempót, Räikkönen Kers problémára panaszkodik, és 12 perccel az edzés vége előtt még csak a hetedik legjobb időt sikerült kiautóznia az E20-ból. D'Amrosio ekkor a 15. legjobb időt futotta csupán.

A sikánnal továbbra sem sikerült mindenkinek megbarátkozni, Vettel és Hamilton is közelebbi ismeretségbe került a rázókövekkel. A Red Bullok sem mutatnak túlzottan nagy tempót, 8 perccel az edzés vége előtt Webber a kilencedik, míg Vettel a 11. helyen áll az időtáblázaton.

000 facebook_banner.jpg

A kínai pilóta hiába gyorsult körről körre, még csapattársától, Pedro de la Rosától is két másodperc hátrányban van.

Pár perccel a vége előtt szinte az egész mezőny a pályára hajt, hogy kihasználja az utolsó lehetőséget is egy gyors kör megfutására. Alonso alatt megállt az autó a sikánnál. Az autóból nem száll fel füst, de szinte egészen bizonyos, hogy technikai problémája van a spanyolnak. A kétszeres világbajnok ki száll az autójából, ezzel számára így végződött az első szabadedzés Monzában.

A Roggia sikán után Maldonado alatt is megállt az autó két perccel a leintés előtt.

A végére senkinek sem sikerült Schumacher 1.25,422-es idejét túlszárnyalni, így a német legenda bíztatóan kezdett az olasz pályán.

Az első edzés időeredményei:

Első edzés monza.JPG

Szöveg: FormaNet

001_fórum logo.png

hotel phonix banner gif.gif

 

 

Szólj hozzá

schumacher forma1 formula1 olasz nagydíj első szabadedzés monza