2012. sze 23.

F1 Maldonado a kiesés ellenére is bizakodó, hogy legközelebb a győzelemért harcolhat

írta: FormaNet
F1 Maldonado a kiesés ellenére is bizakodó, hogy legközelebb a győzelemért harcolhat

A Williams fenegyereke, Pastor Maldonado a szombati, remekül sikerült időmérőt követően rendkívül jó helyzetben vághatott neki a Szingapúri Nagydíjnak, hiszen Lewis Hamilton mellől, a második rajtkockából indulhatott. A venezuelai pilóta rajtja nem volt ugyan tökéletes, és már az első körben két pozíciót vesztett, ám ezt követően remek versenyt futott egészen addig, míg az első biztonsági autós fázisban hidraulikus meghibásodás miatt a futam feladására kényszerült. Maldonado azonban nincs elkeseredve, és a következő futamokra tekint előre.

Maldonado Singapur.jpg

Lewis Hamilton - a verseny legnagyobb vesztese, aki váltóhiba miatt az első helyről esett ki - a futam előtt még kissé aggódott, attól tartva, hogy Maldonado forrófejűsége gondot okozhat a rajtnál. A rajtnál azonban semmi probléma sem történt, ám a verseny a technika ördögének köszönhetően egyik pilóta számára sem hozott sikert. Hamilton vigasztalhatatlan, hiszen jelentősen csökkent így a világbajnoki esélye, Maldonado azonban a sikertelenség ellenére is bizakodó.

 

„Nagyon nehéz hétvégén vagyok túl, különösen a versenykörülmények tekintetében, nagy volt a forróság, és a gumikopás is jelentős volt. Sikerült ezeket jól kezelnünk, az első etapban elég erősek voltunk. Nem számítottam arra, hogy ennyire versenyképesek lehetünk a futamon, de a végére ott volt egy hidraulikai hiba az autóval, és végül ennyi lett."

000 facebook_banner.jpg

„A rajt rendben volt, csak az első kanyarban még hidegek voltak a gumik, és kissé félre futottam, ezért veszítettem néhány pozíciót. Utána viszont elég jól futottam, a versenytempóm igen jó volt, tisztességes munkát végeztünk. Magabiztos vagyok a következő futammal kapcsolatban, mert meg van a sebességünk, hogy harcoljunk a győzelemért, és remélem több szerencsénk lesz a következő futamon" – nyilatkozta a venezuelai pilóta a kiesést követően.

 

Szöveg: FormaNet, Varga Viktória

001_fórum logo.png

Szólj hozzá

williams forma1 formula1 szingapúri nagydíj pastor maldonado maldonado kiesése