2012. okt 17.

F1 Sir Jackie Stewart szerint Vettelt a harmadik világbajnoki címe sem emeli a legnagyobbak közé

írta: FormaNet
F1 Sir Jackie Stewart szerint Vettelt a harmadik világbajnoki címe sem emeli a legnagyobbak közé

Az elmúlt néhány futamon mutatott kiváló formája miatt Sebastian Vettel jelenleg nem csupán a pontversenyben áll az élen, de ő lett a 2012-es világbajnoki cím legnagyobb esélyese is. Négy futammal a szezon vége előtt szinte teljesen bizonyos, hogy a Red Bull német pilótája, és Fernando Alonso között dől el az idei cím sorsa, és kettőjük mini világbajnokságának győztese lesz a Formula-1 eddigi történelmének legfiatalabb háromszoros világbajnoka is. Sir Jackie Stewart azonban úgy gondolja, hogy még Vettel harmadik világbajnoki címe sem emeli a 25 éves pilótát a legnagyobbak közé.

Vettel és Stewart.jpg

Sebastian Vettel idén az egyetlen pilóta, aki zsinórban tudott egymás után három futamot nyerni, és szintén egyedüliként nyert az idei szezonban négy versenyt. A Koreai Nagydíjat követően hat pontos előnnyel átvette a vezetést, legfőbb riválisától, Fernando Alonsótól, aki a szezonban három futamgyőzelmet szerzett, egy szinte folyamatosan alul teljesítő Ferrari F2012-vel.

Úgy tűnik Adrian Newey és csapata az év végére megtalálta a Red Bull RB8 - a fúvott diffúzor betiltása miatt - elveszített teljesítményét, hiszen az energiaitalos autók ismét a tavalyi évhez hasonló dominanciát mutatnak, mind az időmérőkön, mind pedig a versenyeken.

A korábbi háromszoros világbajnok, Jackie Stewart Vettel teljesítményéről, és jelenlegi esélyeiről így vélekedett a BBC Sportnak adott interjúban: „Ha tiéd a legjobb autó, viszonylag könnyű megnyerni a világbajnokságot.”

„Valójában akkor mutatod meg, hogy egy vagy a legnagyobbak közül, ha akkor is képes vagy ezt elérni, ha nem a tiéd a legjobb gép.”

Az F1 élő legendája így folytatta: „A legnagyobb elismerésem Sebastiané, de mindezt nem tudta volna elérni, az Adrian Newey faktor nélkül.”

Vettel első világbajnoki címét 2010-ben úgy szerezte meg, hogy a szezon során egyetlen alkalommal vezetett, mégpedig az utolsó futam leintését követően, majd a tavalyi évben sikerült megvédenie címét, mégpedig nyomasztó dominanciát mutatva egész évben. A 19 futamból 11 alkalommal intette le elsőként a kockás zászló.

Idén a műszaki szabályok változása talán a Red Bullt sújtotta legjobban, elsősorban a csapat által a legjobban kidolgozott fúvott diffúzor betiltása miatt, és az az szezon első felében érezhető volt az RB8-asok teljesítményén. Vettel a 14. futamig mindössze egy futamgyőzelmet szerzett, Bahreinben. A csapatot ráadásul műszaki, megbízhatósági problémák is hátráltatták. Fernando Alonso mindeközben igen meggyőző 39 pontos előnyt épített ki.

A Szingapúri Nagydíjon azonban egyértelművé vált, hogy a Red Bull magára talált, bár akkor még Lewis Hamilton technikai probléma miatti kiesési segítette a dobogó tetejére, ám Japánban, és legutóbb Koreában egyértelművé vélt, hogy az RB8 ismét a legversenyképesebb autó.

000 facebook_banner.jpg

Az évvégi jelentős fejlődésnek is köszönhetően Vettel hat pontos előnnyel, a világbajnoki pontverseny éllovasaként várja az hátralévő négy futamot.

Jackie Stewart véleménye semmiképpen sem azt tükrözi, hogy a legendás pilótának bármi ellenérzése lenne a Red bull bajnokával.

„Én nagy Sebastian Vettel rajongó vagyok. A Koreai Nagydíjon teljes dominanciát mutatott, és egy 25 éves pilótához képest nagyon éretten versenyzett. Ez több mint lenyűgöző volt. Vettel megalapozta saját maga számára, hogy ő legyen a favorit, és jelenleg Alonso egy lépéssel mögé került” – nyilatkozta Sir Jackie Stewart.

FormaNet, Varga Viktória

001_fórum logo.png

Szólj hozzá

jackie stewart forma1 red bull formula1 sebastian vettel