2012. nov 20.

F1 Pérez idén már semmit sem tud tenni a kritikákkal - A McLarennél szeretne bizonyítani

írta: FormaNet
F1 Pérez idén már semmit sem tud tenni a kritikákkal - A McLarennél szeretne bizonyítani

A Sauber mexikói pilótája, Sergio Pérez igen rossz szériát fogott ki amióta hivatalosan bejelentették, hogy jövőre a McLarennél folytatja pályafutását. Utoljára Szingapúrban sikerült pontszerző helyen, tizedikként célba érnie, ami azt jelenti, hogy az utolsó öt versenyen egyetlen pontot sem szállított alakulatának, míg japán csapattársa, Kobajasi Kamui ez idő alatt 23 ponttal járult hozzá a svájci istálló idei eredményéhez. Pérez úgy véli, idén már semmit sem tud tenni az ellen, hogy elhallgattassa a szkeptikusokat, akik megkérdőjelezik, valóban ő volt-e a legjobb döntés a McLaren számára.

Pérez semmit nem tud tenni a kritikákkal.jpg

A 22 éves pilóta az elmúlt időszakban az eredménytelenség mellett néhány verseny közbeni incidensnek is részese volt, ami tovább erősíti azokat a hangokat, hogy nem feltétlen volt bölcs döntés a wokingiaktól, hogy Pérez lesz jövőre Jenson Button csapattársa.

„Ha én nyertem volna az összes előző versenyt, akkor is lennének kérdőjelek” – nyilatkozta a mexikói, amikor a jelenlegi kritikákról kérdezte az Autosport.

„A legjobb csapathoz megyek a következő évben, de ott is állandóan lesznek kérdőjelek, amíg folyamatosan nem szállítom az eredményeket a McLarennek. Ez engem nem zavar.”

„Most a legfontosabb, arra összpontosítanom, hogy itt a Saubernél mindig 100 százalékot adjak, minden körben minden egyes alkalommal, és én ezt is teszem.”

Pérez határozottan állítja, hogy a McLarenes szerződés semmiféle hatással sincs a koncentrációjára, annak ellenére, hogy az aláírás óta igen gyenge formát mutat.

A legutóbbi versenyek kapcsán a mexikói pilóta elmondta: „Néha kicsit fent, néha lent. Beszéltem Charlie-val (Whiting) az Abu Dzabi baleset után, és egyetértett azzal, hogy nem az én hibám volt. Még mindig úgy gondolom, ha megint lenne egy ilyen esélyem, hasonlóan csinálnám, mert jól tettem, hogy megpróbáltam megelőzni Di Restát. Egyébként az egész futamot mögötte tölthettem volna.”

„Lehet, hogy hibát követtem el, amikor megpróbáltam megelőzni Hamiltont (Japánban), de azt gondolom, hogy néhány versenyen sokkal jobb helyezést érek el az autóval, mint azt előzőleg gondolnánk.”

000 facebook_banner.jpg

„Szóval úgy érzem, jó munkát végzek, de valami oknál fogva nem sikerül megfelelően a végeredmény. Elégedett vagyok, és igyekszem 100 százalékot adni csapatomnak. Nem lenne tisztességes a csapattal szemben, ha a szerződés aláírása miatt nem nyomnám maximálisan egészen az utolsó körig.”

Természetesen a McLaren csapatfőnökétől, Martin Whitmarsh-tól is sokszor megkérdezték az utóbbi időben, hogy biztos-e abban, hogy jó döntés volt Pérez szerződtetése. Whitmarsh kitart amellett, hogy jó lesz a csapat és pilóta közötti együttműködés.

Azt követően, hogy Péreznek Amerikában sem sikerült pontot szerezni, a McLaren csapatfőnöke így nyilatkozott: „Sokat kell még tanulnia, és kemény tél áll előttünk, vele együtt. De nagyon várom, hogy a következő évben együtt dolgozhassunk.”

FormaNet, Varga Viktória

001_fórum logo.png

Szólj hozzá

mclaren forma1 formula1 sauber martin whitmarsh sergio pérez