2012. dec 01.

F1 Még maga Gutierrez sem tudja, hogy készen áll-e a Formula-1-re

írta: FormaNet
F1 Még maga Gutierrez sem tudja, hogy készen áll-e a Formula-1-re

A Sauber a jövő évben egy teljesen új pilótapárossal vág neki a szezonnak úgy, hogy egyik pilótája, a nemrégen leszerződtetett mexikói Esteban Gutierrez néhány teszten kívül semmiféle tapasztalattal sem rendelkezik a száguldó cirkuszban. Maga a pilóta sem tudja még, hogy mennyire áll készen az F1-re, és úgy gondolja, erre pontos választ majd az a 2013-as szezon első futamának rajtrácsán kap.

gutierez kocsiban.jpg

 

 

 

 

Gratulálok ahhoz, hogy F1-es pilóta leszel. Mikor mondta el a csapat a döntését?

Esteban Gutierrez: Formula-1-es pilótává válni, egy folyamat eredménye, különösen attól fogva, hogy elkezdődtek a tárgyalások a csapattal. Ez néhány héttel ezelőtt kezdődött. Amióta az istállóhoz csatlakoztam, mindig is tervben volt, és ebben sokat segített a a saját fejlődésem. Amikor nyilvánosságra került a bejelentés, az egy új élmény volt a számomra. Meglehetősen intenzíven éltem meg, de igyekeztem nyugodt maradni, és a lehető legmegfelelőbb módon tekinteni a jövőbe. De nagyon különleges volt megosztani ezt a jó hírt másokkal.

Úgy érzed, készen állsz erre a lépésre?

EG: Őszintén szólva még nem tudom, hogy készen állok-e. Majd amikor a következő szezonban az első versenyen felállok a rajtrácsra a helyemre, akkor fogom tudni, hogy készen állok-e, avagy sem. Ennek ellenére mégis úgy érzem, kész vagyok megtenni a következő lépést a karrieremben. Részt vettem már a Formula BMW-ben, a GP3-ban és a GP2-ben. Most elértem a Formula-1-be, ami egy új valóság kezdete, amivel nagyon elégedett vagyok, és nagyon hálás vagyok a csapatnak, és a családomnak is. Ez nagyon különleges mindenki számára.

Gutierez.jpg

Felkészültél a hírnévre?

EG: Ez a legnagyobb változás a GP2 és a Formula-1 között. Ahogy azt már mondtam, a fejlődésem meglehetősen jól halad, és érdekes lesz majd mindezt belülről is látni.

A mexikói rajongók idén láthatták, ahogy Sergio Pérez a dobogóért harcolt, majd aláírt a McLarenhez. A te eredményeiddel kapcsolatosan lesznek ilyen magas elvárások?

EG: A hozzáállásunk ezekhez a dolgokhoz reális, és igyekszem alkalmazkodni az új formulához, amilyen gyorsan csak lehet. Először szeretnék bizonyos stabilitást elérni, ez az egyik legfőbb célom, és az, hogy következetes legyek a fejlődés tekintetében is. A Sauber nagyon jó munkát végzett az elmúlt pár szezonban, így remélem mi is képesek leszünk megtenni a következő lépést.

A GP2 idei szezonjában, ahol a harmadik helyen végeztél, volt részed néhány hullámvölgyben. Mit gondolsz, F1-es újoncként is fogsz hibákat elkövetni?

EG: Teljesen tisztában vagyok azzal, hogy mennyire kemény a versengés az F1-ben. A GP2-ben nem sikerült annyira következetesnek lennem, ahogy azt szerettem volna, ám a 2012-es szezont úgy értékelem, mint a legkiemelkedőbb év a karrieremben, mert tanultam ezekből a tapasztalatokból. Az egyenletes teljesítményt céloztam meg az F1-ben, és amikor ezt elértem, akkor lépésről lépésre jöhetnek a jó eredmények.

Beszéltél-e már Nico Hükenberggel  a jövő évi együttműködésetekről, és mit gondolsz, hogy fogtok majd együtt dolgozni?

EG: Nico egy nagyon tapasztalt pilóta, és az, hogy ő lesz a csapattársam, azt jelenti, hogy ez számomra is jó referencia. A csapat számára fontos a tapasztalat, az én szempontomból, pedig újoncként természetesen az, hogy amennyire csak tudok, közel kerüljek Nicó teljesítményéhez.

000 facebook_banner.jpg

Mennyire volt fontos a Telmex jelenléte abban, hogy megszületett ez a szerződés?

EG: A pilóták mögött mindig van egy háttér. 2010 óta vagyok a Sauberrel, és a Telmex, és más szponzorok csak 2011-ben érkeztek a csapathoz Checóval (Pérez). Tehát együtt érkeztek. Egy istálló számára szükséges a pénz, hogy építeni, fejleszteni tudja az autókat, és ez együtt jár, kéz a kézben. A szponzorok nagyon fontosak, és nem csak gazdaságilag, hanem a támogatás szempontjából is. A Telmex főnöke, Carlos Slim Jr. szintén szenvedélyes rajongója a versenyeknek. És ez a lehető legjobb támogatás. Szeretném azt is megemlíteni, hogy a családom öntötte belém, a legtöbb hitet. Ez a családi projekt nagyon sok erőfeszítést igényelt a testvéreimtől, és különösen a szüleimtől. Édesapám volt az, aki kezdetben finanszírozta a pályafutásomat, és nélküle nem lehetnék itt.

FormaNet, Varga Viktória

001_fórum logo.png   

Szólj hozzá

forma1 carlos slim formula1 sauber nico hülkenberg telmex Esteban Gutierrez