2013. jan 02.

F1 Egy Force India - Ferrari megállapodás hozhatja nehéz helyzetbe a Mercedest

írta: FormaNet
F1 Egy Force India - Ferrari megállapodás hozhatja nehéz helyzetbe a Mercedest

A 2014-től életbe lépő új motorszabályok minden bizonnyal okoznak majd némi átrendeződést a jelenlegi struktúrában, hiszen egyelőre úgy tűnik, mindössze három gyártó tud eleget tenni az új szabványok által megkövetelt technikai előírásoknak. A háttérben már el is kezdődtek az új kapcsolatépítések, az olasz La Stampa szerint a Force India a Mercedes helyett - négy szezont követően - visszatérhet a Ferrarihoz.

Jules Bianchi Force India.jpg

 

Az FIA az új motorformula 2014-es bevezetésétől a környezetvédelmi célokon, és ezzel együtt a jobb nemzetközi megítélésen túl azt is várta, hogy új gyártók csatlakoznak (esetleg a régiek térnek vissza) majd a száguldó cirkuszhoz. Egyelőre azonban úgy tűnik, nincs nagy érdeklődés az új, korszerű, és környezettudatos motorok irányába. A PURE kezdeti lendülete végül megtorpanáshoz, majd a projekt feladásához vezetett, és a jelenlegi négy szállító közül  a Cosworth egyáltalán nem biztos, hogy jövőre ott lesz a rajtrácson, gazdasági megfontolások miatt. A brit cég esélyeit tovább csökkentette, hogy a HRT befektetői kivéreztették a spanyol istállót, így csoda kellene ahhoz (vagy egy szakmai befektető), hogy a kis spanyol csapat új névvel, és struktúrával még visszatérhessen.

Jelenleg tehát három motorgyártóra jut 11 istálló, ami egyértelműen bizonyos harc kezdetét is jelentheti a piaci részesedésért, hiszen minden gyártó számára gazdasági érdek minél több csapatnak motort szállítani.

A Renault már korábban elkezdte az ilyen irányú terjeszkedést, és jelenleg az FIA külön engedélyével - a jelenlegi szabályok adta lehetőség szerinti három csapat helyett - négy alakulatot (Red Bull, Lotus, Williams, Caterham) lát el erőforrásokkal, ám szeretné a szabályokat olyan módon megváltoztatni, hogy csak a piaci lehetőségek szabjanak korlátot a motorszállításnak.

A Mercedes és a Ferrari jelenleg azonos súllyal van versenyben, ebben a tekintetben, 3-3 alakulattal (Ferrari: Ferrari, Sauber, Toro Rosso, Mercedes: Mercedes, McLaren, Force India), és a jelenlegi helyzetben egyetlen csapat, a Marussia az, akinek a kegyeiért kell harcba szállni amennyiben a Cosworth hivatalosan is kivonul 2014-től az F1-ből. (a brit cég helyzete egyre bizonytalanabb, az évben már próbálkoztak a vállalat eladással, így egyáltalán nem biztos, hogy jövőre is folytatják a motorok gyártását, hacsak egy szakmai befektető nem lát lehetőséget az egycsapatos F1-es projektben) Ez a helyzet nem jelenteni túlzottan nagy felfordulást a motor gyártók körében, ám a hírek szerint a Mercedes piacot veszíthet, amennyiben a Force India újra a Ferraritól vásárolná erőforrásait.

Amennyiben az indiai csapatnak valóban sikerül megegyeznie az olaszokkal, a helyzet kissé bonyolultabb lesz annál, minthogy a Mercedes veszít egy csapatot, míg a Ferrari nyer egyet. A Mercedes számára ugyanis ebben az esetben drágulna az egy motorra vetített fejlesztési, és gyártási költség, ami nem kedvezne a McLarennek sem (többször is felröppent már a hír egy esetleges Honda McLaren együttműködésről, melyet eddig még cáfoltak Wokingban, ám a japánok nem zárták ki teljesen az esetleges visszatérést), így még fontosabb lenne a német konszern számára a Marussia megszerzése. Marketing szempontból azonban egyáltalán nem biztos, hogy a nagynevű cég számára kedvező egy igen gyenge teljesítményt nyújtó istállóval a partneri együttműködés.

A Force India-Ferrari későbbi együttműködést erősítheti az a tény, hogy az indiai csapat idei tesztpilótája,  Jules Bianchi, a Ferrari pilótaakadémia tagja, és Vijay Mallya alakulatánál még nincs meg Paul di Resta csapattársa. Cristiano Chiavegato szerint a tárgyalások megkezdődtek, így amennyiben a Force India bejelentené, hogy az idei tesztpilótájuk versenyzői ülést kap (jelölt többek között Adrian Sutil is, akinek tapasztalata mindenképpen komolyabb lehetőség lenne az alakulat számára) úgy minden bizonnyal 2014-ben mát Ferrari motorokkal állna fel Mallya istállója a rajtrácsra.

Az indiaiak számára igen fontos lehet egy ilyen megállapodás, hiszen a csapatfőnök pénzügyei az elmúlt években nem alakultak túl fényesen, így minden dollár megtakarítás kiemelten fonros a jövőre nézve, és egy ilyen együttműködésben benne van az is, hogy kedvezőbb pénzügyi konstrukcióban kaphatják a motorokat Maranellóból, mint kapnák a Mercedestől.

000 facebook_banner.jpg

Az ügy pikantériája, hogy amikor a 2008-as szezonban Adrian Sutil, és Giancarlo Fisichella a csapatnál versenyzett, Ferrari motoros autóval indultak, ám a motorok kifizetésével problémák adódtak, ás az olaszok a késedelmes kifizetés miatt bírósági eljárást kezdeményeztek Vijay Mallya alakulata ellen, ám végül sikerült megegyezniük.

Egy ilyen megegyezés a Mercedest is kényszerpályára tehetné, hiszen a részvényeseket elsősorban az eredmények, azon belül is a pénzügyi eredmények érdeklik. Az eddigi gyenge szereplés mellet, egy dráguló motorgyártás nem tenne jót az alakulatnak, így a Ross Brawn vezette versenycsapatra még nagyobb nyomás nehezedhet.

FormaNet, Varga Viktória

001_fórum logo.png

 

Szólj hozzá

mercedes ferrari forma1 formula1 force india új motorformula