2013. jan 11.

F1 Martin Brundle szerint Hamiltonnak a Mercedesnél idén sikerül, ami Schumachernek nem

írta: FormaNet
F1 Martin Brundle szerint Hamiltonnak a Mercedesnél idén sikerül, ami Schumachernek nem

A tavalyi év egyik legnagyobb meglepetése az volt, amikor Lewis Hamilton bejelentette, elhagyja addigi csapatát, a McLarent, és Nico Rosberg csapattársaként a Mercedeshez szerződik. A döntés kapcsán sokan úgy vélték, hogy a 2008-as világbajnok a csapatváltással nagy kockázatot vállal, mert a Ross Brawn vezette gárda eddigi teljesítményét figyelembe véve 2013-ra elbúcsúzhat még a futamgyőzelmek lehetőségétől is. Nem ért egyet ezzel az egykori F1-es versenyző, Martin Brundle, aki arra számít, hogy Hamilton győzelmekre is képes lesz az idei Ezüst Nyíllal.

hamilton - rosberg.jpg

Az 1984-től, 1996-ig a király-kategóriában versenyző, kilenc dobogós helyet szerző Martin Brundle szerint nagy meglepetés lenne, ha idén Lewis Hamilton nem állhatna fel a dobogó legtetejére.

A brit pilóta első olyan évadjára készül a Formula-1-ben, melyet már a McLaren kötelékén kívül tölt, Ross Brawn csapatánál, Michael Schumacher helyén. Az alakulat 2010-ben tért vissza a szériába gyári csapatként, és az elmúlt három évben mindössze egyetlen futamgyőzelmet szereztek (2012 Nico Rosberg, Kínai Nagydíj), és dobogós eredmény is mindössze öt szerepel az istálló eredménylistáján. Míg 2010-ben és 2011-ben a konstruktőri bajnokságban negyedikek voltak, úgy tavaly a Lotus is eléjük került, így csak az ötödik helyet sikerült megszerezniük.

A nem éppen biztató előzmények miatt sokan vélik úgy, hogy Hamilton a csapatváltással erre az évre eldobta győzelmi reményeit, ám Brundle szerint a brit pilóta az új W04-el képes lesz a győzelemre.

„Lewis hazárdjátékba kezdett, de én úgy vélem, a Mercedes 2013-ban sokkal jobb lesz, és a legkevésbé sem lennék meglepődve, ha látnánk őt versenyt nyerni” – nyilatkozta az egykori F1-es pilóta az Autosportnak.

„Tény, hogy inkább akkor lepődnék meg, ha nem nyerne versenyt.”

„Lewisnak meg van a sebessége, és ha a Mercedes ezt a tempót ki tudja használni azzal, hogy egy jó autót ad alá, akkor körönként akár negyed másodpercet is ki tud húzni még belőle bárhol.”

Ezek ellenére Brundle is úgy véli, Lewis jobban tette volna, ha még eltölt egy kis időt a McLarennél, ám nem gondolja, hogy a csapatváltás feltétlenül rossz döntés volt.

„Nem az én dolgom, hogy megítéljem Lewis döntését. Igaza volt, ha azt csinálta, amit a legjobbnak érzett. Ha én irányítanám, talán azt mondtam volna neki, hogy egy rövid ideig dolgozzon még a McLarennel, és majd utána meglátja, mik a körülötte lévő lehetőségek.”

„Az idő majd megmondja. Abban sem voltam biztos, hogy Jenson Button helyesen döntött, amikor a McLarenhez ment, de mégis ott van. Nem szeretek találgatni, inkább szeretem megvárni, hogy mi történik” – vélekedett a brit szakember.

Hamilton távozásával kapcsolatosan még most is sokan találgatnak az okokat illetően. Az egyik érintett, a brit pilóta támogatója, a McLaren csoport feje, Ron Dennis nem sokszor szólalt meg az ügyben, egyet azonban nemrégiben egyértelművé tett. Hamilton döntése nem egyoldalú döntés volt.

000 facebook_banner.jpg

Dennis gyerekkora óta támogatta a brit pilóta minden autósporttal kapcsolatos lépését, így minden bizonnyal emocionálisan is komolyan megérintette távozása. Amikor azt kérdezték tőle, mennyire volt csalódott, érdekes választ adott. A McLaren ügyvezető elnöke szerint a csalódottság rossz kifejezés erre.

„Bármely ember, aki így dönt egy szerződés időszakának végével, az szakmai kérdés, és azt a másik oldal is támogatja. Nem kívánunk neki sok sikert a Mercedesnél, és ez érthető is, hiszen nyilvánvaló, hogy ott a riválisunk lesz majd, de nem kívánunk neki semmi rosszat sem.”

„Azt hiszem, rosszul írták le, ahogy Lewis elhagyta a csapatot. A végén a helyzet úgy alakult, hogy a távozást függetlenítették a körülményektől, és ez nem helyes.”

„Az élet nem arról szól, hogy egy személyben bármiről is dönthetünk. Erre nincs mód. Az ilyen a körülményekről szól. Mindenki azt mondja, én keserűséget érzek ezért, vagy azért. Én viszont realista vagyok. Képesek lettünk volna megteremteni egy olyan helyzetet, amikor együtt maradunk? A válasz, kategorikusan igen. És helyes lett volna, ha ezt megtesszük? Nem hinném” – vélekedett a McLaren első embere, egykori protezsáltja távozásáról.

FormaNet, Varga Viktória

001_fórum logo.png

Szólj hozzá

mercedes forma-1 lewis hamilton formula-1