2013. jan 16.

F1 Hülkenberg biztos benne, hogy semmi gond nem lesz a teljesen új pilótafelállással

írta: FormaNet
F1 Hülkenberg biztos benne, hogy semmi gond nem lesz a teljesen új pilótafelállással

Nico Hülkenberg harmadik F1-es versenyszezonját immár a harmadik alakulatnál kezdi meg, így a 25 éves tehetségnek már van némi rutinja az „újonc” szerepkörben. A Williams és a Force India után most a Saubernél bizonyíthat, ráadásul rangidősként, hiszen csapattársa, Esteban Gutiérrez idén debütál a száguldó cirkusz mezőnyében. A Formula-1 hivatalos weboldalának adott exkluzív interjúban a német pilóta többek között arról is beszélt, hogy véleménye szerint csapata semmi hátrányát nem fogja érezni annak, hogy egy teljesen új pilótafelállással vág neki a 2013-as idénynek.

nico-huelkenberg.jpg

Nico, ez a harmadik alkalom eddigi rövid pályafutásod során, hogy egy új csapathoz kell alkalmazkodnod. Mit gondolsz erről?

Nico Hülkenberg: Ez nem mindig az én választásom volt, kivéve a Sauberhez való csatlakozást. 2010 végén többé-kevésbé a kényszer szülte a csapatváltást. Amikor egy ilyen helyzettel szembesülsz, az olyan, mint amikor kapsz egy munkát, és meg kell ismerkedned új emberekkel, akikkel mostantól együtt fogsz dolgozni. Egyes dolgok hasonlóképpen működnek a csapatoknál, mégis vannak különbségek, amiket meg kell tanulni, és meg kell szokni. Elmondhatjuk, hogy most a tanulási folyamat egy új szakaszához érkeztem.

Mi a legfontosabb dolog a listádon?

NH: Az év ezen szakaszában mindig az, hogy kényelmesen érezzem magam. Fontos a jó ülés, amiben kényelmesen érzem magam. Szerencsére minden jól alakul, és készen állok a február elején kezdődő jerezi tesztre.

Eddigi tapasztalataid szerint milyen problémákkal kell foglalkozni Hinwilben az első futam előtt?

NH: Jelenleg nincsenek problémák. Majd amikor először pályára gurul az autó, akkor jöhetnek elő először a problémák, vagy hiányosságok, szóval Jerez valóban egy vizsga lesz.

A Sauber két új pilótával vág neki az új szezonnak. Mit gondolsz, hogyan fogja ezt kompenzálni a csapat?

NH: Hogy őszinte legyek, semmi hátrányát nem látom ennek. Valóban új vagyok a csapatban, de nem a Formula-1-ben, és tesztpilótaként Esteban (Gutiérrez) is szerzett már tapasztalatokat, úgyhogy mindez nem újdonság számunkra. Szóval azt kell mondjam, ez nem hátrány, sokkal inkább egy esély arra, hogy új dolgokat tanuljunk. 

És felverted már a sátradat a gyár körül?

NH: (Nevet) Nem egészen, de az elmúlt hetekben sokat voltam ott, hogy megismerjem a csapatot, többek között a mérnököket és a szerelőket.

Az eddigi tapasztalataidra építve, mi a legnehezebb dolog egy csapatváltáskor?

NH: Először is a legnehezebb minden nevet megjegyezni, de egyébként nincsenek nagy nehézségek. Ez egy folyamat, és némi időre van szükség a tapasztalatok megszerzéséhez, de ez az idő nagyon értékes, és később a szezon során kifizetődik.

Ha összehasonlítjuk a Sauber gyárát az eddigi csapataid, a Williams és a Force India gyárával, mi a különbség?

NH: Először is az, hogy Svájcban van! Mindemellett egy csomó részlet, például a szélcsatorna, ami igazán brutális. Összességében az infrastruktúra egyértelműen első osztályú.

Mi az amit a svájciak másként csinálnak? Mentalitásban különböznek a brit székhellyel rendelkező csapatoktól?

NH: Ezt majd a szezon végén kellene megkérdezni, most még fogalmam sincs!

A Williamsnél és a Force Indiánál is egy igen domináns csapatvezető van, most pedig az első Formula-1-es női csapatfőnökkel, Monisha Kaltenbornnal fogsz együtt dolgozni. Kell, hogy legyen valami különbség…

NH: Talán igen, de ezen a ponton ezt még nehéz megítélni, hiszen még nem dolgoztunk együtt versenyhétvégén. De eddigi tapasztalataim alapján szerintem Monisha egy kiváló csapatvezető abban a tekintetben, ami a legfontosabb feladata: felelősséget vállal csapatáért.

Csapattársad, Esteban Gutierrez még egy újonc, így sokan úgy tekintenek rád, mint a csapat elsőszámú versenyzőjére. Hogyan érint ez téged, hogy már a szezon elejétől kezdve egyfajta vezető szerepet kell betöltened?

NH: Nem változtat sokat a dolgokon az a tény, hogy az emberek velem kapcsolatban úgy gondolkodnak, hogy én leszek a csapat vezető pilótája. A Sauber mindkét versenyzője ugyanazokat a felszereléseket és ugyanazt a bánásmódot kapja. Estebannal együtt minél keményebben fogunk dolgozni azért, hogy előrevigyük a csapatunkat.  

000 facebook_banner.jpg

Mit vársz az új csapattól, és ők mit várnak tőled? Mit szeretnél elérni ahhoz, hogy a szezon végén ne érezz csalódottságot?

NH: Szeretnék építeni a tavalyi erős alapra, és folytatni a kemény munkát. Persze, szeretnék jó eredményeket, és ebben a tekintetben a csapattal ugyanez a célunk. Ez egy új szezon így meg kell várnunk, hogy a pályán megtudjuk, milyen erős csomagunk van.

A Sauber február 2-án mutatja be 2013-as versenyautóját, a C32-est. 

FormaNet, Varga Viktória

001_fórum logo.png

Szólj hozzá

forma-1 sauber formula-1 nico hülkenberg