2013. feb 01.

F1 Az új Ferrari csak az utolsó teszten mutatja meg valódi erejét

írta: FormaNet
F1 Az új Ferrari csak az utolsó teszten mutatja meg valódi erejét

Nem titok, hogy a téli tesztek előtt bemutatott új versenyautóknak általában még nem sok közük van a később, Melbourne-ben felsorakozó konstrukciókhoz, és ez a mai napon bemutatott 2013-as Ferrarival sincs másként. A csapat technikai igazgatója, Pat Fry elárulta, az aerodinamika területén még rengeteg a lemaradás, és majd csak a harmadik kollektív teszthéten körvonalazódik az F138 valódi teljesítménye.

ferrari-f138-2013-886x459.jpg

 

A Ferrari technikai igazgatója, Pat Fry a délelőtt folyamán bemutatkozó F138 változásainak  részleteibe ugyan nem ment bele, annyit azonban egyértelművé tett, hogy a 2012-es koncepció továbbfejlesztett változata, és a remélt siker kulcsa sok apró részletben rejlik.

"Az idei autó sokkal inkább evolúció, mint forradalmi. A koncepció hasonló, de utánajártunk minden apró területnek, amiből még teljesítményt nyerhetünk. Leginkább sok apró részletben változott az autó, de valójában a tavalyi konstrukció továbbfejlesztése” –ecsetelte a szakember a csapat által készített interjúban.

Az F2012 leginkább aerodinamikailag okozott sok fejfájást a csapatnak, és az új autó már a Toyota szélcsatornájában, Kölnben született meg. Fry bevallotta, hogy ezért kicsit később kezdődött el a munka, mint azt szerették volna, ebből adódóan a most bemutatott F138 még közel sem az a változat, ami Melbourne-ben felsorakozik a rajtrácsra.

„Két-három hónappal később kezdtünk a megszokottnál, és úgy hiszem, van még rengeteg pótolnivalónk. Majd meglátják, hogy az első tesztig még rengeteg változás fog történni, majd ugyanígy a második és a harmadik teszthéten is további frissítések jönnek. Szóval nagyon sok változás lesz még.”

000 facebook_banner.jpg

Arra a kérdésre, hogy elégedett-e az új versenyautóval, Fry a következőt felelte: „Sosem leszek elégedett mindaddig, amíg Melbourne-ben azt nem látjuk, hogy miénk a leggyorsabb autó! Ami az új autót illeti, szerintem jó munkát végeztünk, és mindent teljesítettünk, amit erre az időpontra kitűztünk magunk elé. Az viszont tény, hogy ez még csak a bemutató-darab. Aerodinamikailag még elég messze vagyunk, és jelenleg is folynak a munkák a szélcsatornában. Szóval úgy gondolom, hogy a valódi teljesítményről majd csak a harmadik teszten kapunk teljes képet. Nem lehetek elégedett addig, amíg egyértelműen a leggyorsabbak nem leszünk.”

FormaNet, Varga Viktória

001_fórum logo.png

Szólj hozzá

ferrari forma-1 pat fry formula-1