2013. feb 07.

F1 Máris itt az első technikai vita - James Allison a Caterham kipufogóját nézegeti

írta: FormaNet
F1 Máris itt az első technikai vita - James Allison a Caterham kipufogóját nézegeti

Még el sem kezdődött az idei Formula-1-es szezon, máris technikai vitától hangos a jerezi paddock. A Lotus technikai igazgatója, James Allison szerint ugyanis a Caterham kipufogó rendszere nem a jelenleg érvényben lévő szabályok szerint épült.

Caterham kipufogó.JPG

Az FIA 2011 végén a fúvott diffúzorok betiltásával együtt olyan szabályváltozásról is döntött, mely minimalizálja a kipufogógázok aerodinamikai célú alkalmazását. A szabály egyértelműen meghatározza a csapatok és a tervezők számára, milyen kialakítást kell követniük ahhoz, hogy a forró gázok szabályosan hagyják el az autó motorját a kipufogón keresztül. A szabály meghatározza mind magának a kipufogónak a kialakítását, mint annak környezetét, a karosszéria elemeket, és a gázok irányát is.

Ezek alapján Allison úgy véli, a Caterham nem megfelelően járt el idei autója tervezésénél, és építésénél.

„A Caterham kipufogójának vannak olyan tulajdonságai, melyekről úgy gondolom, már nem lesznek ott, amikor elutazunk Melbourne-be.”

A szakember konkrétan egy terelőelemre gondol, mely csatornaszerűen tereli az autó végén a kipufogógázt a kilépés helyétől, az autó hátulja felé.

A jelenlegi szabályozás egyértelmű válasz volt a fúvott diffúzor betiltását követő aggályokra, melyek szerint sokan megpróbálják majd a forró gázokat a karosszéria más elemeire terelve aerodinamikai célra hasznosítani. Allison szerint ez a terelőelem is ilyen célokat szolgálhat.A Lotus szerint tehát a Caterham megsérti ezt a rendelkezést, így lehetősége van az alakulatnak arra, hogy állásfoglalást kérjen az FIA műszaki vezetőjétől, Charlie Whitingtól, az alkalmazás szabályosságát illetően.

A Caterham egyelőre elutasította Allison vádjait az illegális alkalmazással kapcsolatban. Amikor a Caterham szóvivőjét arról kérdezték, hogy az üggyel kapcsolatosan felvették-e a kapcsolatot az FIA műszaki delegátusával, a szóvivő csupán annyit mondott, hogy jelenleg számtalan elemet tesztelnek az autón, hiszen a szezon előtti tesztek programjának ez a legfontosabb feladata.

000 facebook_banner.jpg

Sem jogi, sem pedig más módon nem akadályozhatnak meg egy csapatot abban, hogy ezeken a tesztnapokon a saját fejlesztéseiket és alkatrészeiket vizsgálják, sőt bevett gyakorlat az autók "lesoványítása", mely többek között a szponzorok bemutatására szolgál a szezon előtti teszteken. Az első alkalommal az Ausztrál Nagydíj gépátvétele után nyílik lehetőség arra, hogy a rivális istállók hivatalosan is kifogást emelhessenek bármiféle technikai szabályt érintő kérdésben.

A Caterham új csapatfőnöke kicsit odacsípett a Lotus technikai igazgatójának, amikor kijelentette: „Hízelgő számunkra, hogy James Allison a mi autónkat nézegeti” – nyilatkozta az Autosportnak Cyril Abiteboul.

FormaNet, Varga Viktória

001_fórum logo.png

Szólj hozzá

lotus forma1 caterham formula-1 james allison jerezi tesztek