2013. feb 08.

F1 Vettel: Most annak van itt az ideje, hogy a házi feladatot megcsináljuk

írta: FormaNet
F1 Vettel: Most annak van itt az ideje, hogy a házi feladatot megcsináljuk

Az első két jerezi tesztnapon Mark Webber problémamentesen tesztelhette az RB9-est, és ugyanezt mondhatja el magáról a csütörtökön munkába álló háromszoros világbajnok, Sebastian Vettel is, aki egyike volt annak a három pilótának, aki 100 körön felül teljesített a tegnapi nap folyamán. A német sztárpilóta maximálisan elégedett eddigi tapasztalataival, de nem számít arra, hogy bárki is dominálni fog az idei szezonban. 

vettel-jerez.jpg

Az Infiniti Red Bull Racing 2013-as versenyautója eddig három problémamentes napot zárt, és eddig összesen 276 kört futott, ami több mint 1200 kilométert jelent. Sebastian Vettel idei első tesztnapján a harmadik legjobb időt autózta, és 102 kört teljesített, így egyértelműen elégedetten nyilatkozott a nap végén.

„Eddig azt hiszem elégedettek lehetünk. Marknak is volt két jó napja, most pedig én vettem át a munkát. nagyon jó volt újra kocsiba ülni, megszabadulni a berozsdásodástól, és felvenni a tempót. Az első érzéseim jók, és az autó jól működik. A sebességet még nehéz megítélni, de a megbízhatóság jónak tűnik, hiszen elértük a mára tervezett célt, hogy egy csomó kört tegyünk meg a pályán.”

„Ami az időket illeti, mindig jó az élen végezni, de az évnek ebben a fázisában ez számít a legkevésbé. Most annak van itt az ideje, hogy a házi feladatot megcsináljuk. Nagyon jó, hogy sok kört tudtam menni, megtapasztalhattam, hogy az autó jól működik. Most innen kell továbblépnünk.”

Vettel egyelőre még nem akar erőviszonyokat felállítani, de arra számít, hogy a tavalyihoz hasonlóan, idén is nagyon szoros lesz a bajnokság.

„Az év ezen szakaszában nehéz bármit megítélni. lehet, hogy a három teszt után már kialakulnak a favoritok, de előfordulhat, hogy Ausztráliában teljesen más lesz a helyzet, hiszen az egy más pálya, teljesen más jellemzőkkel. Arra számítok, hogy a bajnokság legalább annyira szoros lesz, mint a tavalyi évben, hiszen a szabályok nem sokat változtak.”

000 facebook_banner.jpg

A csapat versenymérnök koordinátora, Andy Damerum kicsit részletesebben is beszámolt Vettel napjáról: „Sebastian most először vezethette az RB9-est, és nagyon jól viselkedett nála az autó, csakúgy, mint Marknál. Délelőtt kicsit későn kezdtünk, mert néhány változtatást el akartunk végezni, de mindez nem akadályozta meg a haladást, és a 102 kör elég tiszteletreméltó táv. Folytattuk az első két nap munkáját, és megfigyeltük, hogyan fejlődik, és hogyan teljesít a kocsi. Délelőtt különböző beállításokon dolgoztunk és néhány aerodinamikai tesztet teljesítettünk, délután pedig futottunk pár hosszabb etapot, hogy ellenőrizzük a megbízhatóságot, és folyamatosan vizsgáltuk a gumikat. Reméljük, holnap is hasonlóan alakul a helyzet."

FormaNet, Varga Viktória

001_fórum logo.png

 

Szólj hozzá

forma-1 red bull jerez sebastian vettel formula-1