2013. már 02.

F1 Raziát sokkolta az elvesztett lehetőség, de nem adja fel F1-es álmait

írta: FormaNet
F1 Raziát sokkolta az elvesztett lehetőség, de nem adja fel F1-es álmait

Luiz Razia nem tagadta, megdöbbent a pénteken kapott híren, hogy szponzori problémái miatt a Marussia F1 Team felbontotta szerződését, ám a brazil nem adja fel F1-es álmait, és a csapatra sem haragszik.

luiz razzia.jpg

Luiz Razia papíron mindössze 23 napig volt az idei mezőny tagja, hiszen még egy hónap sem telt el azóta, hogy a Marussia F1 Team bejelentette leszerződtetését.  A fiatal brazil pilóta Jerezben tesztelte is az MR02-est, ám a múlt heti barcelonai teszten már nem vezethetett, mivel szponzorai nem teljesítették az anyagi feltételeket a csapat felé. Razia mindent megtett annak érdekében, hogy megpróbálja megtartani versenyzői ülését, ám a tegnapi nap folyamán szertefoszlottak álmai, miután a Marussia felbontotta szerződését, és helyére Jules Bianchit igazolta le. A pórul járt pilóta elismeri, sokkolták a hírek, de továbbra is eltökélt szándéka, hogy Formula-1-es versenyző legyen.

„Bizonyos szinten sokkolt a dolog, hiszen a bejelentés óta alig vártam már, hogy F1-es versenyző legyek, most pedig kikerültem, és nem vezetői hiba miatt” – nyilatkozta az Autosportnak Razia.

„Minden megtettem, amit csak tudtam, de valóban nagyon körülményes volt a dolog, és végül ez történt. De még mindig itt vagyok, és le fogom küzdeni ezt a nehéz helyzetet. Ez csak egy dolog, néha ilyen lapokat oszt az élet. Legfőbb célom továbbra is az F1, és minden erőfeszítésemmel ezen dolgozom. Most hiába vagyok itt, de hamarosan visszautazom a családomhoz, és biztos, hogy egy darabig szomorú leszek, de vissza szeretnék térni a szériába. Két héttel ezelőtt már ott voltam (a jerezi teszten), és nem éreztem, hogy idén még nem kéne itt lennem az F1-ben.”

000 facebook_banner.jpg

A brazil pilóta nem haragszik a történtek miatt a Marussiára, és teljes mértékben megérti, hogy az anyagiak szükséges alapul szolgálnak egy kiscsapat biztonságos működéséhez.

„Lehetnék dühös és lehetnék nagyon önző, de nem vagyok az. Valóban toleráns vagyok az ilyen dolgokkal. Megértem a Marussia álláspontját, és továbbra is kedvelem a csapatot. Nagyon jól bántak velem, és őszintén szólva ők is megpróbálták rendezni a helyzetemet. Elsőnek engem választottak, így nem haragszom rájuk. Az is tény, hogy Bianchi is nehéz helyzetbe került (miután a Force India Adrian Sutil mellett döntött – a szerk.), és ha őszinte akarok lenni, akkor azt kell mondjam, megérdemelte ezt az ülést” – nyilatkozta fair módon a fiatal pilóta, aki jelenleg még nem tudja idén mihez kezd. Az biztos, hogy a lehető leghamarabb vissza akar ülni egy versenyautóba, lehetőleg olyan szériába és olyan csapathoz, ahol versenyképes lehet, ám egyelőre még meg kell nyugodnia, és „rendezni  gondolatait.”

FormaNet, Varga Viktória

001_fórum logo.png

Szólj hozzá

forma-1 marussia formula-1 luiz razia