2013. már 11.

F1 Erősségek-gyengeségek - Hogy állnak a top csapatok a szezonnyitó előtt

írta: FormaNet
F1 Erősségek-gyengeségek - Hogy állnak a top csapatok a szezonnyitó előtt

A Formula-1 atmoszférája parázslik az izgalom  tüzétől, ugyanis néhány nap múlva pályára gurulnak az autók Ausztráliában. A csapatok 12 tesztnapon tehették próbára autóikat, mely során az időjárás és az abroncsok szeszélyes viselkedése nehezítette meg a munkájukat. Éppen ezért nagyon nehéz jóslatokba bocsátkozni a várható erőviszonyok tekintetében, de a teszteken mutatott forma alapján összegyűjtöttük a top csapatok erősségeit és gyengeségeit. 

redb-webb-barc.jpg

 

A Pirelli új abroncsai, melyek lágyabbak elődjeiknél (egyrészt amiatt, hogy nagyobb tartást biztosítsanak a magas trakciót igénylő kigyorsításokon, másrészt, hogy megemeljék a kiszámíthatatlanság fokát a kiállások számának növelésével), nagy meglepetést okoztak az első tesztnapokon. Valamennyi pilóta arra panaszkodott, hogy lehetetlen az új elemek és a beállításmódosítások tesztelése, ugyanis erre csak egyetlen kör kínálkozik, amikor is a gumik tapadásuk csúcsát adják le. Ennek fő oka az alacsony hőmérséklet volt, amely miatt lényegesen nagyobb volt a szemcsésedés mértéke, mint amire számítanak versenykörülmények között. Ennek ellenére a háromkiállásos stratégia dominanciája várható az idény első részére.

A pilótákra nehezedő feladatokat pedig csak növeli, hogy egyetlen egy esélyük van az időmérő edzésen egy szett abronccsal: Felipe Massa időmérő szimulációja során a lágy keveréken az első mért köre és az azt követő utazókör után ismét megpróbált gyors kört futni, ami azonban 1,5 másodperccel maradt el első próbálkozásától. A szuperlágy abroncsok egyáltalán nem működtek Barcelonában, ugyanis annak ellenére, hogy az első két szektorban nagyobb tapadást adtak, az utolsóban az addigi nyereséggel megegyező veszteséget könyveltek el. Felipe Massa volt az egyetlen, aki javított a szuperlágy abroncson, de neki is csak tizedmásodpercet sikerült találni a lágy keverék futott leggyorsabb köréhez képest.

Lássuk pontokba szedve az öt élcsapat teszteken mutatott erősségeit és gyengéit.

Red Bull

redb-webb-barc.jpg

Erősség

+könnyű vezethetőség

+versenyszimulációjának nyitó szakaszában gyorsabb volt, mint bármelyik konkurense ugyilyen program mellett

+ kimagaslóan jó balansz minden kanyartípusban

+brilliáns trakció

+nagyon jól bánik az autó az abroncsokkal magas üzemanyagszint mellett is

Gyengeség

-kevés megtett kör a melbourne-i csomaggal: a csapat az utolsó két napon mutatta be legújabb csomagját, amely számos újítást tartalmazott

-az utolsó tesztnap utolsó néhány órájában autóra montírozott elemek az RB9 addigi hibátlan balanszát negatívan módosították, a csapat elégedetlen volt az új elemekkel

-nem ellenőrizték az autók viselkedését időmérő szimuláció során

Ferrari

ferr-alon-barc.jpg

Erősség

+ szuperlágy gumikat nem melegíti túl: egyedül Felipe Massa volt képes javítani a szuperlágy abroncsokon, a harmadik szektorra is életben tartotta a gumikat azáltal, hogy kontrollálta azok hőmérsékletét az első két pályarészen

+ a versenyszimuláció középső szekciójában kimagaslóan versenyképes volt az F138

+ jól reagál a beállításmódosításokra

+ gyors és magazbiztos bokszkiállások: tovább dolgoztak a kiállásokon, konstansan képesek voltak 2,8 mp körüli - úgynevett - állomásozó időre

+vadonatúj gumikon, alacsony üzemanyagszint mellett kiváló balansz

+ javított első vonórudas felfüggesztés: könnyebb a beállításmódosítások kivitelezése

Gyengeség

-gyenge trakció a lassú kanyarokból való kijövetelnél: Fernando és Felipe sem tudta támadni időmérő szimulációja során a barcelonai pálya leglassabb kanyarjának kijáratát a hátsó kerekek kipörgése miatt

-maximális üzemanyagszint mellett gyenge balansz, az etap elején alulkormányzottság, majd annak előrehaladtával túlkormányozottság

-a kipufogó túlmelegedése, noha a legújabb kipufogó elrendezéssel sikerült enyhíteni a problémán

McLaren

mcla-butt-barc.jpg

Erősség

+fantasztikus sebesség a kemény keveréken

+alacsony hőmérséklet mellett  kiválóan kezeli a gumikat az autó

+gyors, kevésbé felgumírozott pályán is

Gyengeség

-inkonstans az autó: rosszul reagál a beállításmódosításokra és a körülmények változásaira

-sok időt vesz igénybe az autó paramétereinek megváltoztatása

-nem találták meg a pontos irányt az első vonórudas felfüggesztéssel

Lotus

lotu-raik-barc.jpg

Erősség

+ elképesztő sebesség az autó első pályára gurulásának pillanata óta

+ kiváló sebesség a versenyszimuláció második részében

+ különösen jól bánik a gumikkal a versenyszimuláció második felétől

+a versenyszimulációk egészét tekintve a Lotus futotta a legjobbat Romain Grosjeannal a volánnál

Gyengeség

-aggasztó megbízhatóság, noha a csapat a problémák megszűnését várja magasabb hőmérsékletek mellett

-nagyon kevés megtett kör

-problémás és lassú az autó hibáinak analízise és megoldása

-a versenyszimuláció elején lassabb volt fő konkurenseinél (Red Bull, McLaren)

Mercedes

merc-hami-p-barc.jpg

Erősség

+lehengerlő egy körös sebesség

+nagyon versenyképes a lassú kanyarokban

+kevés üzemanyagszint mellett nagyon jó balansz

+motorjának köszönhetően kiváló volt a barcelonai pálya kaptatóin

+versenyképes volt vizes pályán

000 facebook_banner.jpg

Gyengeség

-deficit a leszorítóerőben fő riválisaihoz képest

-apróbb megbízhatósági problémák

-riválisainál rosszabb gumikezelés, noha ezen a téren jelentős javulást mutattak a tesztek zárónapjaira

FormaNet, Szabó Balázs

001_fórum logo.png

Szólj hozzá

mercedes ferrari lotus forma-1 mclaren red bull formula-1 műszaki elemzés