2013. már 25.

F1 Kísértet járta be Sepangot, a csapatutasítás kísértete - Vélemények pro és kontra

írta: FormaNet
F1 Kísértet járta be Sepangot, a csapatutasítás kísértete - Vélemények pro és kontra

A csapatutasítás kérdése időről-időre elkerülhetetlenül felszínre tör a királykategóriában, és ezen a téren most el voltunk kényeztetve, hiszen a hétvégi Maláj Nagydíjon rögtön két ilyen helyzetnek lehettünk szem- és fültanúi, ráadásul mindkettő teljesen eltérően végződött. A csapatutasítás intézménye mindig is létezett a Formula-1-ben, ugyanakkor rendszerint rendkívül megosztja az F1-es társadalmat, úgy a szurkolókat, mint a szakmát, a versenyzőket, sőt olykor még a csapatok vezetői sem egyformán gondolkodnak.

sepang - dobogó.jpg

A 2013-as idény második versenyhétvégéje a futam két legsikeresebb csapatának kisebb-nagyobb belviszályáról marad emlékezetes. Az első négy helyen célbaérő pilóta ugyanis a futam utolsó szakaszában megkapta csapatától a sorrendet illető instrukciókat, ám sem a Red Bullnál, sem pedig a Mercedesnél nem sült el jól a történet.

Az utolsó bokszkiállás után Mark Webber, Sebastian Vettel sorrendben élen álló red bullos pilóták két körön keresztül csatáztak a nézők nagy örömére, és csapatuk nagy megdöbbenésére. Vettel ugyanis meg sem hallotta az utolsó kerékcsere után kapott instrukciót, mely szerint itt vége a versenynek, és tessék spórolósan, változatlan sorrendben célba érni.  A történteket és az ezt követő nyilatkozatokat valószínűleg már mindenki ismeri, de hogy az incidens mennyire megosztja az F1 társadalmát, mi sem bizonyítja jobban mint az, hogy jelenlegi- és ex versenyzők is teljesen másként értékelik a Red Bull incidensét.

Fernando Alonso például nagyon csodálkozott azon, hogy mindez megtörténhetett egy olyan csapatnál, akik mindig mindenhol azt hangoztatják, hogy az összetartásban és a remek csapatmunkában rejlik az évek óta tartó sikerük titka. A spanyol szerint a Ferrarinál ilyen nem fordulhatna elő, bár hozzá kell tenni, ő még sosem került olyan helyzetbe, hogy csapatutasításra Massa mögött kellett maradnia.

„Ez elképesztő, mert ez egy olyan csapat, mely általában mindig mindent jól csinál, és sosem tesznek rossz dolgokat, a mostani eset azonban nem volt valami igazságos. A Ferrarinál ez nem történhet meg, mert mi vagyunk a legegységesebb csapat. A Red Bullnál azt mondják, hogy ők azok, de most láthattuk, hogy ez nem így van” – mondta Alonso az AS spanyol lapnak.

A kétszeres bajnok Twitter bejegyzésében kicsit viccesebbre vette a figurát: „Így, hogy nem állhattam fel a dobogóra, kimaradtam ezekből a remek pillanatokból, de megpróbálom majd nem magukra hagyni őket…:)”- utalt Alonso arra, hogy a két Red Bull csatározásába azért ő is szívesen beleszólna a jövőben.

Szintén a Twitteren egy kis párbeszéd alakult ki a McLaren tesztpilótája, Gary Paffet, és a Sky Sports F1-es kommentátora, David Croft között.

Croft szerint a csapatutasítás intézménye árt a sport hírnevének: „A tegnapi verseny nem éppen a legjobb reklám az F1-nek. Értem én, hogy a csapatérdekek mit kívánnak, de a rajongókat ez hidegen hagyja.”

Gary Paffett nem igazán értett egyet a fenti véleménnyel:„Crofty jó haver vagy, de tudod, hogy egy csapat számára sokkal inkább számít a konstruktőri bajnokság, mint az egyéni.”

Rögtön jött is a válasz : „És ez a probléma, mert a rajongóknál a hangsúly a versenyzők bajnokságán van.”

„Mit tett Seb? Egy izgalmas látványt adott nekünk egy olyan csapattárs ellen, aki nem számított erre a kihívásra. Csapatutasítás nélkül ez a helyzet nem történt volna meg.”

És Croft itt rátapintott az egyik legfontosabb momentumra, ami miatt sosem lesz egyetértés a csapatutasítás kérdésében. Hiszen egy istállónak akármilyen súlyos pénzekben is mérhető néhány pont pluszban vagy mínuszban, ettől még több rajongó szurkol pilótának, mint csapatnak, és nagy általánosságban azt jegyzik meg, hogy ki lett a világbajnok és milyen csapattal, nem pedig azt, hogy melyik csapat nyerte meg a konstruktőri bajnokságot. Nem mellesleg a néző versenyt akar látni, és az FIA évről évre azon dolgozik, hogy minél izgalmasabbak legyenek a futamok, erre éppen amikor kerék-kerék elleni küzdelemre kerülne sor, akkor visszafogják a versenyzőket - már akit lehet.

Persze a dolog másik oldala, hogy ez esetben vajon mennyire volt valódi versengés és korrekt csata az, amikor az egyik pilóta betartotta a csapat azon utasítását, hogy vegyen vissza, míg a másik ezt kihasználva (nem mellesleg a lágyabb, ezáltal gyorsabb gumikon), figyelmen kívül hagyva a csapat érdekeit, egyértelműen váratlanul kemény támadást indított.

Az 1992-es világbajnok, Nigel Mansell például úgy gondolja, hogy Vettel viselkedése megengedhetetlen.

„Seb egy nagyszerű pilóta, de amit tegnap csinált, amiatt a Red Bull most néhány dolgot felül fog vizsgálni. Gratulálok a Mercedesnek, Lewis és Nico sokkal jobban kezelte a helyzetet”- írta Twitter bejegyzésében Mansell.

mercedes - sepnag.jpgA Mercedesnél valóban elkerülték a nagy összecsapást a pilóták, és ez Nico Rosberg engedékenységének volt köszönhető, bár az ominózus pillanatokban a német is többször próbálta kérni csapatfőnökét, Ross Brawnt, hogy megelőzhesse előtte haladó, lassabb csapattársát. Brawn azonban erélyesen ragaszkodott a pozíció megtartásához, de a végül harmadik helyen célba érő Hamilton is elismerte, hogy Nico érdemelte volna meg a dobogós helyezést. Ross Brawn csapatutasítása még a Mercedesen belül sem nyerte el mindenki tetszését.

Toto Wolf, a csapat vezérigazgatója így vélekedett: „A sport szempontjából nem ez az, amit látni szeretnénk.”

És ezzel a véleménnyel Niki Lauda is egyetértett: „A sport szempontjából a döntés téves volt. Engedni kellett volna Rosberget, és meg kell beszélnünk Ross-szal, hogy ezentúl ezt a stratégiát kell alkalmazni”- jelentette ki az osztrák legenda.

Maga Rosberg ugyan leintés után is egyértelművé tette, hogy megérti és elfogadja a csapatérdekek miatti utasítást, de később azért hozzátette, hogy mindenképpen át kell beszélni a történteket.

„Nekem nem kellett spórolnom az üzemanyaggal, mert minden rendben volt. Le fogunk ülni Ross-szal, és újragondoljuk, hogy valóban ez volt-e a helyes döntés” – nyilatkozta a német versenyző.

000 facebook_banner.jpg

A fenti véleményekből egyértelműen kiderül, hogy bár a csapatutasítás senki számára nem ismeretlen, és nem is szokatlan a Formula-1-ben, ám ettől függetlenül mindig egy igen nehezen kezelhető helyzet lesz. Ami viszont tény, hogy a Ferrari 2010-es hockenheimi csapatutasítása után az FIA Motorsport Világtanácsa felülvizsgálta a csapatutasítás tilalmáról szóló rendeletet, és a következő szezontól hatályon kívül helyezte. (A döntést követően erről így írtunk) Innentől kezdve minden istálló maga dönthet arról, hogy házon belül mennyire engedi szabadon versenyezni pilótáit, a kikötés mindössze az, hogy nem a csapatok nem sérthetik meg a Nemzetközi Sportkódex ide vonatkozó előírásait. 

FormaNet, Varga Viktória

001_fórum logo.png

Szólj hozzá

forma-1 maláj nagydíj formula-1 csapatutasítás