2013. már 27.

F1 A Lotus és a Ferrari is vétót emelne, ha a csapatok a Pirellit az abroncsok megváltoztatására kérnék

írta: FormaNet
F1 A Lotus és a Ferrari is vétót emelne, ha a csapatok a Pirellit az abroncsok megváltoztatására kérnék

Lassan hozzá kell szokunk ahhoz, hogy a Pirelli lett a Fromula-1 „pofozó bábuja”, már ami a folyamatos támadásokat és kritikákat illeti. Egyes vélemények szerint ha egy csapatnak nem úgy alakulnak a dolgai, ahogy azt szeretnék, azonnal előhúzzák a Pirelli kártyát, és ezzel a rajongók, és részvényesek felé azt sugallják, hogy az abroncs a csomag leggyengébb láncszeme. Így volt ezzel a Red Bull és a Mercedes is az Ausztrál Nagydíj után, a Maláj Nagydíj előtt. A Pirelli akkor úgy nyilatkozott, hogy amennyiben az istállók kérik, hajlandó megváltoztatni az abroncsok összetételét. Ha ez viszont megvalósulni látszana, akkor a Lotus és a Ferrari biztosan megvétózná a döntést.

vettel - malajzia.jpg

Az olasz gumiszállító idén újabb kihívás elé állította a csapatokat azzal, hogy a tavalyi keverékekhez képest lágyított az abroncsokon, mondván, 2012-ben az istállók már jól kiismerték a gumikat. A reakció természetesen nem maradt el, már a nyitó versenyt követően éles kritikák érkeztek a Red Bull és a Mercédes felől, mondván, a rendkívül gyors elhasználódás túlzottan is befolyásolja a verseny eredményét.

A Red Bull főtanácsadója, Helmut Marko a Maláj Nagydíj előtt úgy nyilatkozott, hogy ígéretet kapott az olasz cégtől arra, hogy módosítják a keverékek összetételét annak érdekében, hogy lassabb legyen azok elhasználódása. Ezt követően a Red Bull a gyorsan kopó gumikon kettős győzelmet aratott Sepangban.

A Red Bull és a Mercedes a jelentések szerint leginkább azért tett kifogást, mert az új abroncsok a gyorsabb autók számára jelentenek hátrányt a mezőnyben.

„Úgy gondolom, a Pirelli átlátta a helyzetet, és ígéretet kaptunk, hogy új összetevőkkel érkeznek legkésőbb Bahreinbe" – nyilatkozta Marko.

Némiképp ironikusnak tűnhet, hogy azok a csapatok, akik a maláj futam előtt leghangosabban kritizálták az új Pirelli abroncsokat, Sepangban kibérelték az első négy helyet.

A Pirelli mellesleg csak abban az esetben kötelezhető a változtatásra, ha az abroncsok valamiféle biztonsági kockázatot jelentenének, vagy amennyiben a csapatok azt teljes egységben és egyetértésben kérnék a gyártótól. Erre azonban nem nagyon van esély.

A német Auto Motor und Sport értesülése szerint, a szezonnyitó futamot győzelemmel záró Kimi Räikkönen alakulata, a Lotus egy ilyen esetben mindenképpen vétót nyújtana be a döntés ellen, és úgy tűnik, az enstone-i gárda ezzel nem lenne egyedül.

A Ferrari csapatfőnöke, Stefano Domenicali az esettel kapcsolatban így nyilatkozott: „A Pirelli nem tud semmit sem változtatni a csapatok egyetértése nélkül, hacsak nem valamiféle  biztonsági kockázatról van szó.”

„Két futam után még nincs értelme a pániknak” – vélekedett Domenicali.

 000 facebook_banner.jpg

FormaNet, Varga Viktória

001_fórum logo.png

 

Szólj hozzá

mercedes ferrari lotus pirelli forma1 red bull formula-1