2013. ápr 03.

F1 Amiről eddig csak suttogtak - A Ferrari hatalmi játékai (1.rész)

írta: FormaNet
F1 Amiről eddig csak suttogtak - A Ferrari hatalmi játékai (1.rész)

Amíg minden évben nézők százmillióit tartja izgalomban a Formula-1 pályán zajló eseményeinek sorozata, addig a színfalak mögött százmillió dolláros üzletek köttetnek, megállapodások teremtik meg a versenyek feltételeit, vagy éppen szabályozzák a sportot, illetve biztosítják a száguldócirkusz jövőjét. Természetesen rendkívül komoly hasznot realizálva, hiszen a közhely szerint is az F1 egy hatalmas üzlet. A pénzt elvileg az eredmények alapján osztják, a döntéseket a konszenzusra törekedve igyekeznek meghozni, de vannak egyenlőbbek az egyenlők között.

luca-di-montezemolo.jpg

Évek óta kering az F1 berkein belül az a városi legenda, hogy a Ferrari - mint a legrégebbi istálló, mely a kezdetek óta a szériában versenyez - nagyobb pénzösszeget kap, mint bármely más alakulat, függetlenül attól, hogy adott évben milyen eredményt sikerül felmutatnia. Ez talán nem is akkora titok, hiszen maga Bernie Ecclestone is nem egy alkalommal célzott erre, bár a prémium összegekről pontos számot senki sem említett, csupán a nagyságrendekkel kapcsolatban voltak bizonyos információk.

Arról azonban kevesebben hallottak, olvastak, hogy a Ferrari befolyása a sportban jóval nagyobb, mint bármely más alakulaté. Ez a befolyás azonban nem lobbi szerű érdekérvényesítésről szól. A maranellói gárdának konkrétan vétó joga van bizonyos döntésekkel, szabályokkal kapcsolatban. Erre eddig nem volt közvetlen bizonyíték. Egészen idáig.

ferrari monza.jpgAz F1 történelmének talán legkitartóbb pletykájáról van szó, melyre semmiféle bizonyíték nem volt, ám sok bennfentes számára egyértelmű volt a dolog. Az ügy 2005-ig nyúlik vissza, amikor is a Ferrari nem először (és az elmúlt pár évre visszatekintve, nem is utoljára) azzal fenyegette meg a sport vezetését és magát az irányító testületet (FIA), hogy kivonul a szériából.

Az ok rendkívül egyszerű. 1999-től 2004-is a maranellói gárda zsinórban hat alkalommal szerzett konstruktőri világbajnoki címet, míg a csapat favoritja, Michael Schumacher egymást követő öt évben (2000-2004) szerezte meg az egyéni világbajnoki trófeát. A Ferrari hegemónia következtében folyamatosan csökkent a sport iránti érdeklődés, mely komoly változtatásokra késztette az FIA-t. A 2005-ös szezonra bevezetett szabályváltozások egyértelműen kedvezőtlenül érintették a legendás istállót, ami az eredményeken is meglátszott. Schumacher és csapata a bajnokság harmadik helyére csúszott vissza.

A legfontosabb szabályváltozás (ami a legérzékenyebben érintette a maranellói gárdát) a gumiszabály, és a motorszabály megváltoztatása volt. Az új gumiszabály alapján a pilótáknak egy garnitúra abroncson kellett teljesíteni az időmérő edzést és a versenyt is, míg a motorszabály úgy változott, hogy az addigi „papír-motoroknak” két futamot kellett kibírniuk egy helyett.

A 2005-ös eredmények jelentősen megváltoztak az előző évekhez képest - eljött a Renault, és Fernando Alonso ideje. Természetesen ez nem tetszett a Ferrarinak, így előhúzta a szériából történő kivonulással fenyegetőzés kártyáját. A sport számára ennek legalább annyira káros hatása lett volna, mint a maranellói alakulat éveken át tartó hegemóniája. Az FIA-nak, a sport vezetésének, és Ecclestone-nak lépnie kellett.

Az eddig bizonyítékok nélküli történet szerint ekkor az FIA akkori elnöke, Max Mosley és Bernie Ecclestone külön alkut kötött a Ferrarival, mely szerint az istálló a jövőben külön pénzdíjazásban részesül azon címen, hogy egyedüli alakulat, amely a kezdetektől a szériában versenyez. Mindemellett beleszólási, sőt egyes esetekben vétójogot kapott a szabályváltozások vonatkozásában.

Némi történeti visszatekintés után felmerülhet a kérdés, hogy vajon ennek az ügynek milyen aktualitása van napjainkban, és miért pont mostanában igazolódott be, hogy az a több éves városi legenda valós alapokon nyugszik.

ferrari.jpgKét kulcsfontosságú dolog áll a háttérben. Mindkettő a 2012-es szezonra nyúlik vissza. Az egyik az F1 tőzsdei bevezetésének terve, mely a kedvezőtlen pénzügyi környezet miatt végül – egyelőre - nem valósult meg, illetve a tavaly év végén lejáró Concorde Egyezmény. A kettő ráadásul szorosan összefügg, és kapcsolatuk rávilágít arra a tényre, hogy egyáltalán nem biztos, hogy a világgazdasági válság (és a Facebook tőzsdei bevezetésének sikertelensége – ahogy azt tavaly állították az F1 vezérei) volt a legfőbb ok, amiért elhalasztották az F1 részvényeinek Szingapúri Tőzsdén való bevezetését.

A 2012-es év egyik pályán kívüli nagy kérdése az új Concorde megállapodás volt. A csapatok az F1 bevételeiből az addig 47,5 százalékos részesedést 75 százalékra akarták emelni, a Nemzetközi Automobil Szövetség szintén több pénzre akart szert tenni, és növelni befolyását a szériában, ráadásul az istállók nagyobb beleszólást követeltek az FIA szabályokkal kapcsolatos döntéshozási mechanizmusába. Ecclestone pedig szerette volna, ha minden marad a régiben. Azaz mindenki mindenki ellen.

Ecclestone a még Max Mosley által szorgalmazott, és minden csapat által elfogadott, ám nem kötelező érvényű (gentlemen agreement) költségcsökkentési megállapodás ellentmondásait kihasználva elérte az F1-es Csapatok Szövetségének (FOTA) kettészakadását, ráadásul a Ferrari, és a regnáló világbajnok Red Bull kilépésével jelentősen erősítette tárgyalási pozícióit. A két nagycsapattal rövidesen külön alkut kötött az új Concorde kapcsán, így a többi istálló (a Mercedest és a Marussiát kivéve) is rövidesen tárgyalóasztalhoz ült a fehér lovaggal. Év végére a Mercedes ellenállása is megszűnt, így a Concorde Egyezmény alapjául szolgáló külön alkuk a csapatok és Ecclestone között megköttettek. (A Mercedes ellenállásának egyik oka az volt, hogy Ecclestone nem volt hajlandó elfogadni, az istálló történelmi szerepét, mondván nem jogutódja az 1955-ben kivonult alakulatnak, így sem pénzben sem befolyásban nem került a top csapatokkal azonos státuszba. Mindemellett a FOM vezér sikkasztási ügye is zavarta a német gyártó vezetését.)

000 facebook_banner.jpg

Az FIA azonban még jelenleg is fenntart olyan követeléseket, melyek nem teljesültek. A külön alkuk miatt idővel kialakult feszültség, és az FIA ellenállása miatt azonban jelenleg sincs egységes, minden fél által elfogadott Concorde Egyezmény, és ennek komoly jelentősége van a széria jövőjével, sőt akár jelenével kapcsolatban is.

A 2013-as szezonnyitó futamának rajtrácsára tehát úgy sorakoztak fel a csapatok, és pilóták, hogy bár számtalan résszerződés érvényben volt, ám az egységes megállapodás továbbra sem került aláírásra.

A 498 oldalas, az egyezményről is részletes tájékoztatást nyújtó dokumentumból,- mely az F1 tőzsdei bevezetése kapcsán került nyilvánosságra - azonban egyértelműen kiderül a Ferrari pénzügyi, és politikai ereje az F1-en belül, melyet értelemszerűen az alkotók mélyen próbáltak eldugni a sorok között…

A folytatást itt olvashatjátok

FormaNet, Varga Viktória

001_fórum logo.png

Szólj hozzá

ferrari forma-1 fia formula-1 concorde egyezmény