2013. ápr 21.

F1 Räikkönen: Egy kör az csak egy dolog, 57 kör meg egy másik történet

írta: FormaNet
F1 Räikkönen: Egy kör az csak egy dolog, 57 kör meg egy másik történet

Kimi Räikkönen az egyike azon három versenyzőnek, aki idén már nyert egy versenyt, és jelenleg a bajnokság két legnagyobb favoritja között foglal helyet az egyéni pontverseny második helyén. A finn bajnok tavaly Bahreinben közel került első lotusos győzelméhez, végül be kellett érnie egy második hellyel. Bár a Lotus egész pénteken és szombat délelőtt is erősnek tűnt, ennek ellenére Räikkönen csak a nyolcadik helyről várhatja a rajtot. A Jégember természetesen nem aggódik túlságosan jelenlegi helyzete miatt, hiszen saját bevallása szerint az egykörös teljesítmény csak egy dolog, ami számít az az, hogy 57 kör után hogy áll a helyzet.  

Raikkönen a bahreini időmérőn.jpg 

Úgy tűnik, hogy idén bármilyen időjárás, bármilyen körülmények és gumik legyenek, végül szinte biztos, hogy ott leszel a dobogón. Te vagy jelenleg az ideális pilóta?

Kimi Räikkönen: Ha, bárcsak így lenne. Nyilvánvaló, hogy meg kell ismerkedni a feltételekkel, és megbirkózni velük – bár jelenleg nem a miénk a legjobb autó, de elég jól tudunk alkalmazkodni különböző helyzetekhez. És persze mindig igyekszem  jó eredményt elérni.

Úgy tűnik, hogy bármi zajlik körülötted, szinte érinthetetlen vagy. Lehet, hogy az időmérőn nem mindig alakulnak a legjobban a dolgaid - mint például most -, de aztán versenyen odakerülsz a potenciális győztesek közé.

KR: Óh, nézzünk vissza Malajziára. Ott volt néhány probléma a kocsival, így a verseny nem volt éppen egy sétagalopp számomra. De így megy ez. Az tény, hogy mindig igyekszem a lehető legtöbb pontot szerezni.

Elég nagyok voltak szombaton az elvárások – hogy kijössz az utolsó két percben, és mindenkinek megmutatod… Végül a 9. helyet szerezted meg, de Lewis Hamilton büntetése miatt a 8. rajtkockából indulhatsz. Nem is tudtál volna ennél jobbat futni?

KR: Nem. Egy körön nincs meg a sebességünk. Remélhetőleg a futam másként alakul majd.

Ez az amit a csapatfőnök, Eric Boullier hajrázó stílusnak hív nálad?

KR: Talán. Egy kör az egy dolog, de 57 kör után az élen zárni, az egészen más történet.

Az a szóbeszéd járja, hogy a Red Bull is el tudná veled képzelni a jövő szezont…

KR: Nincs szerződésem a jövő évre – és ennyi az igazság az egészből. De ennél többet nem is akarok erről beszélni. Szeretnék egy jó szezont futni, és majd minden más is a helyére kerül.

Mivel tudna meggyőzni a Lotus, hogy maradj?

KR: Ilyen dolgokon még nem gondolkodtam. Jól érzem itt magam. Persze van sok dolog ami bizonytalan, és még mindig hosszú út áll előttünk erre a szezonra, szóval majd meglátjuk mi bontakozik ki belőle. Elég jelentős változásokat fogunk látni, amikor a csapatok átváltanak majd a 2014-es autó fejlesztésére – és akkor érdekes lesz figyelni, hogy mik zajlanak itt.

Jobb csapattársa lennél Sebastian Vettelnek, mint Mark Webber? Nem lehet, hogy a barátság kissé túl van értékelve ebben a kérdésben?

KR: Nem tudom. És jelenleg ilyen dolgokon nem is gondolkodom.  

Nem szeretnél nagyobb kihívást a csapattársad felől?

KR: Nos, néha neki (Romain Grosjeannak) van  nehéz hétvégéje, néha pedig nekem. Tulajdonképpen nekem nem számít, hogy ki van mellettem, teszem a saját dolgomat.

Tavaly egy meglepő harmadik helyet értél el a bajnokságban, most pedig szintén a meglepő második helyen állsz. Te is csodálkozol ezen, vagy mindez összhangban van a saját elvárásaiddal?

KR: Persze, érdekes dolog túlszárnyalni a saját elvárásaidat. Az egyetlen terv a fejemben az az, hogy jobb legyek – hogy mennyivel, azt majd meglátjuk. Meglehetősen nyugodt vagyok a kitűzött céljaim miatt. Majd meglátjuk mi lesz.

A világot a pénz mozgatja, és ez magában foglalja a fejlesztéseket és a sebességet is. Lehet, hogy kissé nyugtalannak kellene lenned e miatt?

KR: Igaz, hogy kevesebb pénzből gazdálkodunk, mint néhány más csapat, de abban nem vagyok biztos, hogy ez valóban visszavet minket. Tavaly is elég jól tudtuk kezelni a dolgokat, miért is ne tudnánk ezt megismételni?

Malajzia kicsit zűrös volt számodra. Mi történt? Talán a magasabb hőmérséklettel függ össze?

KR: Semmi köze ehhez a külső körülményeknek. Volt néhány gond a kocsival, ez minden. Ezek a külső feltételek kissé túl vannak értékelve.

Mi a legjobb az autón?

KR: Azt mondanám, hogy többé-kevésbé mindenhol rendben van. Nincs egy nagyon rossz pontja, és olyan része sincs, ami kimagaslóan jó lenne. Teljesen rendben működik.

És az életednek jelenleg mi a legjobb része?

KR: Egy csomó jó dolgot csinálok, és nem panaszkodhatom. Teljesen rendben van az életem.

Érted ezt a sok panaszkodást a gumikkal kapcsolatban? Úgy tűnik, nem igazán foglalkoztat…

KR: Nem tudjuk őket megváltoztatni, ezért jobb ha hozzászokunk. A siránkozás soha nem segít a dolgokon.

000 facebook_banner.jpg

Tavaly itt dobogón végeztél. Mennyire valószínű, hogy ezt vasárnap meg tudod ismételni?

KR: Egy kis lépés még hiányzik, de hosszú verseny lesz, és a különböző stratégiákkal bármi megtörténhet. Persze nem éppen ideális helyről rajtolunk.

Tehát a stratégia ismét nagy szerepet kaphat. Fogunk látni két kiállásos taktikát, vagy három kerékcserére van szükség?

KR: Inkább háromra voksolnék.

Szóval akkor három bokszkiállással fogsz futni?

KR: Nem tudom még. 

FormaNet, Varga Viktória

001_fórum logo.png

Szólj hozzá

lotus forma1 kimi raikkönen formula-1 bahreini nagydíj 2013