2013. máj 07.

F1 A Spanyol Nagydíj előtt Maldonado elismerte, nagy a baj a Williamsnél

írta: FormaNet
F1 A Spanyol Nagydíj előtt Maldonado elismerte, nagy a baj a Williamsnél

A Williams venezuelai versenyzője, Pastor Maldonado hétvégén visszatér tavalyi diadala helyszínére, ám a csapat, az autó és a pilóta idei formáján nézve nem valószínű, hogy megismétlődik a csoda. A remény és a bizakodás természetesen meg van, és komoly elvárások az új fejlesztésektől ám ez kevés lehet idén a grove-i csapat számára Barcelonában. Az istálló venezuelai pilótája, a tavalyi Spanyol Nagydíj győztese, Pastor Maldonado szerint is kevés lesz pár új alkatrészt felszerelni az autóra.

Bajban a williams.JPG

Egy évvel ezelőtt, abban a bizonyos furcsa szezonban, részben a Pirelli gumik kiszámíthatatlansága okán, a szezon első hét futamán hét különböző pilóta állhatott fel a pódium legmagasabb fokára. Köztük volt Maldonado is, aki a 2004-ben Brazíliában, Juan Pablo  Montoya által megszerzett utolsó williamses győzelmet követően, újra az élre repítette az egykor szebb időket megélt legendás istállót.

Az idei év azonban úgy tűnik, a 2011-es szezonhoz kezd hasonlítani a Williams számára, hiszen jelenleg egyetlen pont sem szerepel még a csapat neve mellett, így a Marussia és a Caterham istállókkal egy társaságban a sereghajtók táborát növelik.

„Jelenleg nehéz pillanatokat élünk meg” – nyilatkozta a gyenge szezonkezdésről Pastor Maldonado.

Az első négy tengerentúli futam után hagyományosan a Spanyol Nagydíj az, ahová az istállók az első komolyabb fejlesztésekkel készülnek. Ezekben a fejlesztésekben bízik a grove-i alakulat, és természetesen azok a csapatok . mint a McLaren, Sauber – akik eddig meglehetősen alul múlták magukat a teljesítmény, és ezzel együtt az eredmények tekintetében.

A Frorce India helyettes csapatfőnökének azonban más a véleménye. Bob Ferney szerint a jelenlegi autók eljutottak a fejlesztés határára, így a McLaren kivételével nem számít a mezőny egyetlen csapatánál sem komoly előrelépésre. (erről itt olvashattok)

Maldonado úgy véli, csapatánál sokkal bonyolultabb a helyzet annál, mintsem pár új alkatrészt kellene felcsavarozni az autóra ahhoz, hogy az gyorsabb legyen.

Azt hiszem, szükség van valamennyi időre. Elég nagyok a problémáink, de remélem, lépésről lépésre sikerül majd megoldani azokat.”

Maldonado nem is próbálja tagadni, hogy mennyire bántja, hogy a tavalyi szerepléshez képest jelenleg csapatát szánakozva nézik a paddockban.

000 facebook_banner.jpg

„Néha úgy értem, nagyon nem vagyok elégedett, de hát ez a versenyzés, ezt tudhatjuk. Van amikor jó, és van amikor nem, de a lehető legjobban kell dolgoznunk, megpróbálni fejlődni, és megpróbálni ezt túlélni.”

A tavalyi spanyol hétvége az istálló számára nem csupán a nyolc év után újból megszerzett futamgyőzelemről maradt emlékezetes. A versenyt követően egy zárlatos Kers rendszernek köszönhetően hatalmas tűz ütött ki a grovi istálló garázsában, ahol sérültek is is voltak.

Az egyik szerelőnek, Martin 'Barney' Betts igen hosszúra nyúlt a lábadozása, de szerencsére már visszatérhetett a csapathoz.

„Barney sérülései hosszadalmasak voltak, sok idő esett ki számára, de ami fontos, hogy visszatért, és azóta már jól néz ki” – nyilatkozta a helyettes csapatfőnök, Claire Williams a Sunnak.

FormaNet

001_fórum logo.png

Szólj hozzá

williams forma1 spanyol nagydíj formula-1 pastor maldonado