2013. máj 12.

F1 Räikkönen: Nem kell véteni a szabályok ellen, és akkor minden rendben

írta: FormaNet
F1 Räikkönen: Nem kell véteni a szabályok ellen, és akkor minden rendben

Kimi Räikkönen egész jó helyről várhatja a vasárnapi Spanyol Nagydíjat, miután a kvalifikáción a negyedik leggyorsabb kört autózta. A finn bajnok arra számít, hogy a Mercedesek versenytempója jóval gyengébb lesz, mint az időmérős teljesítménye, így kivételesen egyértelműen elégedett jelenlegi rajtpozíciójával. Szokásához híven persze titokzatos nyilatkozataival kicsit tréfát űzött a kíváncsi médiából, többek között nagy ellenfeleiről és a csapat versenystratégiáról sem volt hajlandó beszélni.

Kimi a Spanyol Nagydíjon.JPG

Kimi, vasárnap a negyedik rajtkockából indulhatsz, ami az egyik legjobb kvalifikációs eredményednek számít, eddig ebben a szezonban. Mit szeretnél innen elérni?

Kimi Räikkönen: Nos, kell egy jó start, aztán onnan előrelépni. Mégis mit vársz tőlem? A Mercedes eddig még sosem volt túl erős a versenyen mint az időmérőn, szóval úgy tűnik, bármi lehetséges.

A délelőtt edzés után reménykedtél abban, hogy az első sorból rajtolhatsz?

KR: Az egész hétvége elég jó volt, de a kvalifikáción sajnos kissé szeles körülmények voltak, ami a harmadik szektort kicsit trükkösebbé tette. Az biztos, hogy nem volt meg az a sebességünk, mint a Mercedeseknél, de ezelőtt is láttunk már ilyet, úgyhogy mindenre nyitott vagyok a futamot illetően.

Az időmérő előtt volt valami ötleted arra, hogy mi lenne a legmegfelelőbb hely számodra?

KR: A Q3-at nézve akár az első vagy a 10. hely is lehetett volna. Minden nagyon szoros volt, úgyhogy elégedett vagyok a helyemmel.

Elég sok szó esett mostanában a tervezett büntetőpontos rendszerről, és Sebastian Vettel például egyértelműen azt mondta a sajtótájékoztatón, hogy nem támogatja ezt az elképzelést. Te mit gondolsz erről?

KR: Miért kell hozzáfűznöm bármit is egy olyan dologhoz, ami még nem végleges? Semmi sem dőlt még el, és biztos vagyok abban, hogy nem ezektől a javaslatoktól fog megváltozni a dolog. Mindig is voltak büntetések, ha a versenyző valami szabálytalanságot követett el – most egy új rendszert keresnek ezekre a viselkedésekre. Hogy mi a legjobb módja annak, hogy elkerüljük ezeket a szankciókat? Nem kell véteni a szabályok ellen, és akkor minden rendben!

000 facebook_banner.jpg

Számítasz arra, hogy vasárnap Sebastian Vettellel és Fernando Alonsóval fogsz csatázni? Alonso biztos nagy show-t akar produkálni hazai közönsége előtt…

KR: Honnan tudjam, mi van Alonso napirendjén?! Menj és kérdezd meg tőle.

Szerinted meg tudod csinálni a futamot a többieknél eggyel kevesebb bokszkiállással?

KR: Este leülünk és megvitatjuk a stratégiánkat. Fogadást kellett volna kötnöd, hogy ezzel kapcsolatban ki tudsz-e belőlem húzni egy szót is! Csak annyit mondhatok, hogy nagyon érdekes lesz a holnapi verseny, és ez az, amit a rajongók látni akarnak.

FormaNet, Varga Viktória

001_fórum logo.png

Szólj hozzá

lotus forma1 kimi räikkönen motorsport autosport spanyol nagydíj formula-1