2013. máj 14.

F1 A Pirellinek kezd elege lenni: Ha azt akarják, visszahozzuk az unalmas körözgetést

írta: FormaNet
F1 A Pirellinek kezd elege lenni: Ha azt akarják, visszahozzuk az unalmas körözgetést

Úgy tűnik, ha valamelyik csapatnak nem a tervek szerint sikerül egy-egy verseny, a legegyszerűbb azonnal elővenni a Pirelli kártyát. Nem történt ez másképpen a Spanyol Nagydíjat követően sem, a Red Bull és a Mercedes azonnal nekiesett az olasz gumiszállítónak. A Pirelli válaszában egyértelművé tette: amennyiben a csapatok, és a rajongók azt kérik, úgy segít visszahozni az unalmas körözgetést a Formula-1-be.

Pirelli gondok.JPG

A barcelonai futam nem a Red Bull várakozásai szerint alakult, miután a regnáló világbajnok, Sebastian Vettel csak a negyedik-, míg csapattársa Mark Webber az ötödik helyen végzett. Ezzel az eredménnyel Vettel ugyan továbbra is vezeti a tabellát, ám Kimi Räikkönen második helyezését követően négy pontra közelítette meg a németet. A konstruktőrök versenyében volt némi átrendeződés, ám továbbra is a Red Bull áll az élen 131 ponttal, 14 egységgel megelőzve a Ferrarit.

A versenyt követően az energiaitalos csapat tulajdonosa, Dietrich Mateschitz indulatosan úgy nyilatkozott, az F1-nek többé semmi köze a versenyzéshez.

A Pirelli csak megismételte azon, eddig is már többször hangoztatott véleményét, hogy csupán azt teszik, amit kértek tőlük. Amikor 2011-ben az olasz gumigyártó csatlakozott ismét a szériához, olyan kérésnek kellett eleget tennie, hogy az abroncsok nagyobb kopásával több bokszkiállásra késztesse a csapatokat, ezzel nagyobb szerepet adva a gumitaktikának. Erre az ötletre a híres, 2010-es Kanadai Nagydíjon történtek szolgáltattak alapot, ahol a magas gumikopás (még nem a Pirelli abroncsokkal) tette izgalmassá a versenyt.

Ez tehát nem a Pirelli saját ötlete volt, hiszen a gyártó többször is kifejtette, számukra egyszerűbb lenne olyan abroncsokat gyártani, mely a teljes versenytávot kibírná minimális kopással.

A cég motorsport főnöke, Paul Hembery tisztában van azzal, hogy milyen további kritikákkal kell szembenézniük azért, ami a pályán történik, ám azt is világossá tette, hogy a változtatások iránti kérést pontosítani kell, mégpedig olyan vonatkozásban, hogy akik ezt kérik, mit várnak el ettől.

„Mit szeretnétek?" - tette fel a kérdést Hembery. „Azt kérték tőlünk, hogy két-három bokszkiállásról gondoskodjunk, hogy megismétlődjön a 2010-es Kanadai Nagydíj.”

„Tudom, hogy közületek néhányan egy kiállásos versenyt szeretnének, ahol az abroncs nem fontos tényező, és visszatérhetnénk a körbe-körbe autózáshoz a versenyen, ahol az időmérőn megszerzett hely a verseny végeredménye is egyben,  mert ha ezt akarjátok, ez lenne a versenyből. Mit szeretnétek tőlünk, mit tegyünk? Mondjátok meg nekünk, és mi megtesszük.”

Replay napszemüveg

Hembery elmondta, hogy ő és cége is értetlenül áll azelőtt, hogy idén miért éleződött ki ennyire az abroncskérdés, mivel a 2011-es visszatérésük óta nincs jelentős változás az eredeti koncepcióban.

"Sokkal bizarrabbá teszi a dolgot az, hogy mi csak azt tesszük, amit az elmúlt két évben is. Nem értem, mi ez a nagy izgatottság. Ez kissé bizarr, hacsaknem mindenki azt akarja tőlünk, hogy olyan gumit adjunk a Red Bullnak, ami segít nekik megnyerni a bajnokságot, mert úgy tűnik, ez egy ilyen eset.Azt hiszem, ez eléggé egyértelmű. Van egy csapat, aki hasznot húz a változtatásból, és azok ők.”

Paul Hembery ezzel a kijelentésével arra a sokak által hangoztatott véleményre utalt, mely szerint idén az RB9-es rendelkezik magasan a legnagyobb leszorítóerővel, ám ennek természetes következménye, hogy a határon autózva a nagyobb erőhatás miatt magasabb az abroncsok elhasználódásának mértéke is.

Természetesen igaz az is, amit sokan állítanak, hogy a feltételek mindenki számára azonosak. Így alkalmazkodni kell minden körülményhez, - az abroncsokhoz is -  az autó építésénél, ám az olasz cégnek is fontos megvizsgálni azt a tényt, hogy természetes gumikopásnak tekinthető-e az, amikor egyes alkalmakkor tenyérnyi darabok válnak le az abroncsokról.

000 facebook_banner.jpg

Figyelembe véve az ilyen jellegű kihívások természetét, talán nem véletlen, hogy vannak csapatok, a Lotus, a Force India, és akár a Ferrari is, akik autójuknál az aerodinamikai tapadás helyett a mechanikai tapadást igyekeznek előtérbe helyezni.

A gumikérdés úgy tűnik, még számtalan további vitát generálhat idén is, ám az is egyértelműen látszik, hogy a Pirellinek kezd elege lenni a kritikákból, így rövidesen magasabb szintű beavatkozásra lehet szükség, a kérdés végleges megoldása, és lezárása érdekében.

Frissítés: Kedden délután a Pirelli hivatalosan is megerősítette, hogy a Kanadai Nagydíjtól ismét változtat az abroncsokon. 

"Bizonyos elemeket továbbviszünk a 2013-as abroncsokból is, és a 2011-es, 2012-es gumikhoz is visszanyúlunk, hiszen ezek jól szolgáltak az elmúlt időszakban"- nyilatkozta Hembery az Autosportnak.

 

Szöveg és fotó: FormaNet, Varga Viktória

001_fórum logo.png

Szólj hozzá

forma-1 pirelli red bull motorsport formula-1 gumikopás paul hembery