2013. máj 18.

F1 Az FIA döntött, nem változtathat a Pirelli a gumikon, csak a hibákat kell orvosolni

írta: FormaNet
F1 Az FIA döntött, nem változtathat a Pirelli a gumikon, csak a hibákat kell orvosolni

Újabb fordulat következett be az idei, eddig legtöbb vitát kiváltó ügyben, a Pirelli abroncsok változtatásával kapcsolatban. A mostani fordulat azonban minden bizonnyal véglegesíti, és végre lezárja a hetek óta húzódó vitát. A Nemzetközi Automobil Szövetség bejelentette, hogy nem járul hozzá, hogy az olasz gumiszállító ismét a 2012-es abroncsokat szállítsa a csapatoknak, és csak kizárólag biztonsági okokból engedélyez minimális változtatásokat a gumikon.

Pirelli változtat az abroncsokon_1.jpg

A Pirelli abroncsai idén komoly vitát váltottak ki a csapatok között, és az olaszok a folyamatos nyomásnak (elsősorban a Red Bull és a Mercedes részéről) engedve úgy döntöttek, a kemény keverékek spanyolországi változtatását követően jelentősen megváltoztatják a többi abroncs összetételét is a Kanadai Nagydíjtól.

Sokan ekkor félreértették az irányító testület állásfoglalását az ügyben, sőt voltak, akik egyenesen arról írtak, hogy az FIA engedélyezte a változtatásokat. Erről pedig szó nem volt. A testület csupán a Pirelli azon törekvését üdvözölte, hogy orvosolja az abroncsoknál az elmúlt versenyeken tapasztalható problémákat, elsősorban a futófelület leválása kapcsán. Ezt természetesen azért engedélyezte az FIA műszaki delegátusa, mert biztonsági kockázatot jelent a versenyzőkre nézve.

Egyes csapatok, mint a Red Bull azonban úgy gondolták, hogy a Pirelli további, jelentős változtatása segítség lehet az istállók számára a gumikezelési problémák legyőzésére is, mely idén sok mérnöknek okozott eddig komoly fejtörést. Az irányító testület pénteki állásfoglalása azonban egyértelművé tette, hogy eddig sem engedélyezte, és ezt követően sem engedélyez ilyen változtatást év közben. A magas abroncskopás csökkentésével nem lehet cél a kevesebb bokszkiállás elérése, állt az FIA nyilatkozatában.

A Pirelli egyértelmű utasítást kapott az irányító testülettől, hogy az abroncsoknál jelentkező problémákat az idei abroncsokra vonatkozó szabályok, előírások figyelembevételével kell megoldania, ami legfeljebb minimális változást jelenthet a gumik összetételében. Ennek megfelelően kell véglegesíteni és végre lezárni a gumikérdést.

Replay napszemüveg

Az FIA álláspontját és döntését a műszaki szabályzat 12.6.3 pontjára alapozva hozta meg, melyre a változtatásokat ellenző csapatok is hivatkoztak.

A szabály kimondja: A gumikra vonatkozó előírásokat az FIA legkésőbb az előző szezon szeptember 1-ig határozza meg. Az így meghatározott, abroncsokra vonatkozó specifikáció csak az összes csapat beleegyezésével változtatható meg a szezon során.

A szabály tartalmaz egy olyan záradékot, mely leírja, hogy az abroncsok abban az esetben az összes csapat hozzájárulása nélkül is megváltoztathatóak, amennyiben a gumigyártó és az FIA műszaki delegáltja úgy ítéli meg, hogy az abroncsok műszakilag alkalmatlanok a versenyzésre.  Az  FIA azonban nem gondolja azt, hogy a jelenlegi magas gumikopás (ami miatt előfordul versenyenként akár négy kiállás is) azt jelentené, hogy a jelenlegi szabványok alapján gyártott gumik alkalmatlanok lennének.

Egy, az FIA-hoz közeli forrás megerősítette, hogy jelenleg is tárgyalások folynak a Pirelli és az irányító testület között a gumikérdésről és annak megoldásáról, ám a megbeszéléseken az eddig tapasztalt hibák (futófelület leválás) kiküszöböléséről esik szó, nem pedig arról, hogy a magas gumikopás megszüntetéséhez kapcsolódó változtatások miatt csökkenjen a bokszkiállások száma.

Ennek hatására a várható változások jelentéktelenek lesznek

A Pirelli még nem kezdett hozzá a megváltoztatott abroncsok gyártásához, ám a cég motorsport főnöke, Paul Hembery az előzetes találgatásoktól eltérően egyértelművé tette, hogy az abroncsokon minimális változás lesz tapasztalható.

„Arra várunk, hogy pontosan milyen változtatásokkal kezdjük meg a gyártást, de mindent megteszünk azért, hogy minimalizáljuk a különbséget” – nyilatkozta a szakember az Autosportnak.

Ez a hír mindenképpen jól jön a gumikat eddig is jól kezelő alakulatoknak, mint a Lotus, a Ferrari és a Force India, akik szerint sok munka veszhetett volna kárba egy ilyen, szerintük indokolatlan, és csak néhány csapat érdekében történő változtatással. Ezek a csapatok úgy vélik, minden alakulat műszaki apparátusának meg volt a lehetősége arra, hogy olyan autót építsen, amely képes az abroncsok által támasztott kihívásoknak is megfelelni.

000 facebook_banner.jpg

A Lotus csapatfőnöke, Eric Boullier a napokban a változások kapcsán így nyilatkozott: Ezek a változtatások kissé frusztrálóak, és remélem, nem lesznek túl extrémek. Egyértelmű, hogy a Pirelli nehéz helyzetben találta magát, és néhány oldalról nyomás alatt van. Tavaly, amikor már a 2013-as autót terveztük, minden csapatot ellátott információkkal a Pirelli annak érdekében, hogy a lehető legjobb munkát tudjuk elvégezni az alvázzal, hogy a lehető legjobb módon kiaknázzuk a gumik tulajdonságait. Néhány kísérleti abroncsot is kipróbálhattunk, hogy megbizonyosodjunk fejlesztéseink helyes irányáról. Mint minden szezonban, néhány csapat jobb munkát végzett ezen a területen, és néhány pilóta jobban tud alkalmazkodni a változásokhoz.

Az FIA mostani döntése talán véget vet az elhúzódó vitának, de szinte biztos, hogy a változtatásokat sürgető alakulatok részéről nem marad visszhang nélkül.

FormaNet, Varga Viktória

001_fórum logo.png

 

Szólj hozzá

pirelli forma1 fia motorsport autosport formula-1 gumivita