2013. máj 18.

F1 Räikkönen: Nincs még egy olyan különleges verseny, mint a monacói

írta: FormaNet
F1 Räikkönen: Nincs még egy olyan különleges verseny, mint a monacói

Az idei szezon elmúlt öt nagydíján Kimi Räikkönen négy alkalommal ünnepelhetett a dobogón, és jelenleg mindössze négy pont választja el a bajnoki pontverseny első helyétől. A finn ennek tükrében magabiztosan készül a jövő hétvégi Monacói Nagydíjra, bár nem tagadja, a szűk utcai pálya semmihez nem hasonlítható kihívásokat tartogat. A jelenlegi mezőnyből hat pilóta nyert már a hercegségben, köztük Räikkönen még 2005-ben a McLaren-Mercedes színeiben. A Lotus futamelőzetesében a 2007-es bajnok egyik legemlékezetesebb diadalaként emlékszik a nyolc évvel ezelőtti monacói futamgyőzelemre.

 kimi raikkonen_1.jpg

 

Eddig elégedett vagy a bajnoki helyezésed és az autód teljesítménye miatt?

Kimi Räikkönen: Nos,  nem vagyunk az első helyen, ezért nem lehetünk túlságosan boldogok. Persze nem is egy rémálom, de még mindig sok verseny van hátra, és a Formula-1-ben bármi megtörténhet. Monaco egy másfajta kihívás lesz, majd meglátjuk mi lesz ott idén.

A tavalyi Monacói Nagydíj nem volt túl sikeres a csapat számára, így most azzal a reménnyel utazol oda, hogy idén jobb lesz?

KR: Természetesen azokat a hibákat nem követhetjük el újra. Volt néhány dolog ami nem jól alakult a hétvégén, és szenvedtünk miattuk. Olykor előfordul az ilyesmi, de a lényeg, hogy ugyanazokat a hibákat ne kövesd el újra.

Hogyan írnád le a Monacói Nagydíjat?

KR: Felesleges, hogy különböző kategóriákba soroljuk a versenyeket, mert ha meg akarod nyerni a bajnokságot, akkor mindegyik ugyanolyan fontos. Ugyanakkor nincs még egy ennyire különleges verseny mint a monacói, és nincs is annál jobb érzés, mint amikor jól mennek ott a dolgok. Monte Carlo utcáin versenyezni minden mástól nagyon különbözik, és ez egy olyan kihívás, amit minden évben nagyon várok. Nagyon nehéz, sőt valójában szinte lehetetlen egy tiszta hétvégét futni Monacóban.

kimi 2005 monaco.JPG2005-ben nyertél már Monacóban. Milyen érzés volt?

KR: Eddig még csak egyszer tapasztalhattam meg, hogy milyen nagyszerű érzés ott győzni. A 2005-ös győzelmem az egyik legemlékezetesebb az összes közül, így ugyanennyire különleges lenne újra nyerni.

Mi jelenti a kihívást a kormány mögött?

KR: Ez egy igen szűk, kanyargós pálya, így minden egyes méteren extra fókuszáltnak kell maradni. Ezért is olyan jó érzés egy gyors kör Monacóban. Előzni szinte lehetetlen, szóval akkor igazán élvezetes a verseny, ha az élen állsz.

Mi a helyzet a hangulattal?

KR: Monaco mindig különleges. Egy érdekes hely, sok rajongóval, és egy csomó partival, legalábbis ezt hallottam. Teljesen más a hangulat, mint bármelyik más helyszínen.

Hogyan állsz hozzá a hétvégéhez?

KR: Az időmérőre kell összpontosítani. Nehéz itt versenyezni, mert annyira szűk, és ahogy már említettem, szinte lehetetlen előzni. 2009-ben beragadtam Rubens [Barrichello] mögé, és akkor is volt KERS-ünk, de ezzel együtt sem tudtam megelőzni. Majd meglátjuk, hogy teljesítenek a gumik, hogy van-e valami jó stratégia, a legfontosabb viszont a kvalifikáció lesz. Nehéz előre tudni, hogy mennyire lesz jó a kocsi Monacóban, mivel nem lehet annyira szimulálni a pálya karakterisztikáját, mint általában a többiét. Az elmondható, hogy az E21 eddig mindenhol gyors volt, szóval reméljük, hogy most is így lesz.

000 facebook_banner.jpg

A kvalifikáció itt nagyon fontos, viszont nem úgy tűnik, hogy az E21 olyan erős lenne ezen a területen…

KR: A lehető legtöbbet megtesszük majd, amit csak tudunk, de nyilván mindenki az első sorba próbál majd bekerülni. Ez nem egy lehetetlen feladat számunkra, de amíg oda nem érünk, addig nem tudhatjuk, mennyire vagyunk jók. Tudjuk, hogy a gumikkal lehet variálni, így például lehetőségünk van egy-, a riválisoktól eltérő stratégiára, de ez egyértelműen sokkal nehezebb, mint bárhol máshol.

FormaNet, Varga Viktória

001_fórum logo.png

 

Szólj hozzá

lotus forma-1 kimi raikkonen formula-1 monacoi nagydíj