2013. jún 06.

F1 Tudtad ezt a Kanadai Nagydíjról?

írta: FormaNet
F1 Tudtad ezt a Kanadai Nagydíjról?

Melyik csapat és melyik pilóta a legsikeresebb a Kanadai Nagydíjak történelmében? Hány alkalommal tudott az élről rajtoló versenyző futamot nyerni Montreálban? Ki tartja a körrekordot, vagy éppen egy-egy jubileummal, vagy drámai győzelemmel kiknek marad igazán emlékezetes ez a nagydíj? Többek között ezekre a kérdésekre is választ ad a Formula-1 hivatalos oldalának sorozata.

kanada plakát 1967.JPG

- A Formula-1 eddigi történelme során 43 Kanadai Nagydíjat rendeztek, összesen három helyszínen -  a 100 kilométerrel Torontótól lévő Mosport International Raceway nyolc alkalommal fogadta a királykategória mezőnyét, kétszer a Circuit Mont-Tremblant, és 33-szor Montreál rendezhette meg a nagydíjat. Az első Kanadai Nagydíj 1967 augusztus 27-én, a Mosport Parkban volt, és a futamgyőzelmet Jack Brabham BT24-ese szerezte meg, csapattársa, Denny Hulme (Brabham Repco), és az amerikai Dan Gurney (Eagle-Weslake) előtt.

- Eddig összesen 11 kanadai versenyző indult világbajnoki futamon, közülük azonban csak egy tudott hazai közönsége előtt diadalmaskodni: Gilles Villeneuve 1978-ban - a Ferrari pilótájaként - nyert a később róla elnevezett montreáli pályán, és nem mellesleg ez volt első F1-es győzelme.

 - A montreali létesítmény neve egykor Ile Notre-Dame Circuit volt, majd a fent említett kanadai sztárpilóta 1982-es halála után keresztelték át Circuit Gilles Villeneuve-re.

- Egy kör teljesítése átlagosan 75 másodpercet vesz igénybe (tavaly Sebastian Vettel pole-t érő köre szűk 74 másodperc volt), így a jelenlegi naptárban szereplő helyszínek közül a Gilles Villeneuve versenypályán lehet a legrövidebb idő alatt teljesíteni egy kört.

- Jelenlegi hossza  4,361 km, ami 139 méterrel rövidebb, mint az eredeti, 1978-as vonalvezetés volt.

- Idén sem szurkolhat hazai pilótának a Kanadai Nagydíjra kilátogató közönség - legutóbb a 2006-os Német Nagydíjon állt rajthoz kanadai versenyző, Jacques Villeneuve személyében.

- Az eddigi 33 montreáli F1-es versenyen összesen 14-szer tudott nyerni az első rajtkockából induló pilóta. A 10. hely volt a legalacsonyabb rajtpozíció, melyből futamgyőzelmet arattak a pályán: 1981-ben a Ligier versenyzője, Jacques Laffite hajtotta végre ezt a bravúrt.

Relax napszemüveg

- A Kanadai Nagydíjak történelmében a McLaren számít a legsikeresebb konstruktőrnek 13 győzelemmel, de csak a montreáli helyszínt nézve, a Ferrari 10-9-re vezet a wokingi gárdával szemben. A legutóbbi három Kanadai Nagydíjat egyébként a McLaren versenyzői nyerték – egyszer Jenson Button (2011) és kétszer Lewis Hamilton (2010,2012)

- Ami a legtöbb dobogós eredményt illeti, a Ferrari jelenleg 31-gyel vezeti a listát, míg a McLaren a második helyen áll 29 dobogós helyezéssel. Harmadik a Williams 18-cal.

- A Red Bull uralom korszakában igen csak meglepő, hogy az energiaitalosok még sosem győztek az Észak-amerikai helyszínen, és eddig mindössze három dobogós eredményt könyvelhettek el, azaz a statisztika szerint eredményességben ez a Red Bull legsikertelenebb versenypályája.

- Egyéni szinten hét győzelmével és további öt dobogós helyezésével messze Michael Schumacher a legsikeresebb versenyző a Kanadai Nagydíjak statisztikájában.

hamilton 2007 kanada.JPG- A jelenlegi mezőnyből Lewis Hamilton a mestere a montreáli pályának, hiszen eddigi öt kanadai versenyéből hármat megnyert (2007, 2010, 2012). A másik kettőn (2008, 2011) kiesett.  Kimi Räikkönen, Fernando Alonso és Jenson Button egy-egy alkalommal ünnepelhetett itt futamgyőzelmet, és ez utóbbi versenyző diadala talán a legkülönlegesebb, abból a szempontból legalábbis mindenképpen, hogy mindössze egyetlen egy körben, azaz pontosabban az utolsó kör utolsó méterein  vezette a versenyt, miután az addig élen álló Sebastian Vettel az egyik kanyarban kisodródott. Ezen az egy körön kívül egyébként Button eddigi 12 kanadai versenye alatt sosem autózott az első helyen.

- Minden idők leghosszabb ideig tartó nagydíjai közül Kanada viszi a prímet a 2011-es, 4 óra 4 perc 39.537 másodpercig tartó versenyével, ami az eső miatt egy kétórás megszakítást is magában foglalt, és amit - a fent említett drámai körülmények között - végül Jenson Button nyert meg.  

- A Kanadai Nagydíj számos mérföldkő „szemtanúja” volt már eddig: 1970-ben Jackie Stewart itt szerezte meg első F1-es pole pozícióját, majd két évvel később Peter Revson és a McLaren is itt érte el ugyanezt. Öt pilóta is itt szerezte meg első nagydíj győzelmét: Gilles Villeneuve (1978), Thierry Boutsen (1989), Jean Alesi (1995), Lewis Hamilton (2007) és Robert Kubica (2008.) Mindemellett négy versenyző első F1-es dobogójának örülhetett Kanadában: Mark Donahue (1971), Stefan Johansson (1985), Eddie Irvine (1995) és Giancarlo Fisichella (1997).

Többen jubiláltak is a Kanadai Nagydíjak egyikén: 1978-ban Niki Lauda és Carlos Reutemann is 100. nagydíját teljesítette, míg Philippe Alliot 1993-ban érte el itt a bűvös 100-as mérföldkövet. A következő évben Andrea de Cesaris és Pierluigi Martini 200. illetve 100. versenyét futotta, majd 1996-ban Martin Brundle 150. nagydíját kezdte meg, 2002-ben pedig Mika Salo is itt érte el a 100-as határt.

Michael Schumacher pedig 2002-ben a Ferrari 150. F1-es győzelmét aratta Montreálban.

A Force India ezen a hétvégén jubilál, ugyanis ezen név alatt (a korábbi Jordan, Midland és Spyker statisztikák nyilván nem számítanak ide) a csapat Kanadában teljesíti 100. nagydíját.

- A Circuit Gilles Villeneuve jelenlegi vonalvezetésén 1:13.622 másodperccel Rubens Barrichello tartja a körrekordot. A brazil még 2004-ben a Ferrari versenyzőjeként futottam meg ezt a köridőt.

000 facebook_banner.jpg

- A Mercedes adatai szerint a versenyzők a kör 72 százalékában nyomhatják tövig a gázpedált, és a leghosszabb ilyen periódus 13.5 másodpercig tart. Körönként a pilótának 50-szer kell sebességet váltania, azaz a 70 körös verseny alatt összesen 3500-szor.

- Montreáli futamon 1983-ban nyertek a legnagyobb időkülönbséggel: a Ferrariban ülő Rene Arnoux elsőként szelte át a célvonalat, míg mögötte 42.029 másodperccel később érkezett a második befutó, Eddie Cheever (Renault). A legkisebb különbséget Ferraris csapattársak, Michael Schumacher és Rubens Barrichello produkáltak, amikor 2000-ben mindössze 0.174 másodperc választotta el a brazilt a győzelemtől.

FormaNet, Varga Viktória

001_fórum logo.png

Szólj hozzá

statisztika forma-1 montreal formula-1 kanadai nagydíj