2013. jún 08.

F1 Vettel rajtolhat a pole-ból Montreálban

írta: FormaNet
F1 Vettel rajtolhat a pole-ból Montreálban

Sebastian Vettel zsinórban harmadik montreáli pole-ját szerezte meg az esővel tarkított időmérő edzésen, a legnagyobb meglepetés azonban Valtteri Bottas harmadik helye volt. A regnáló bajnok mellől a háromszoros kanadai futamgyőztes, Lewis Hamilton rajtolhat, míg Vettel két nagy riválisa, Fernando Alonso és Kimi Räikkönen csak a hatodik és a kilencedik legjobb időt futotta meg. 

vettel.jpg

Q1

Ahogy az várható volt, a hétvége eddigi részéhez hasonlóan a csapadék most is megnehezítette a versenyzők dolgát. A kvalifikáció kezdetén szemerkélni kezdett, és bár a pilóták slick gumikon vágtak neki a felvezető köröknek, ám több-kevesebb csúszkálás után a kör végén mindenki visszatért csapatához a bordázott Pirellikért. Még így is sok csúszkálás történt, és ebből az élmenők - többek között Raikkönen, Alonso és Hamilton - sem maradtak ki. Az első etap nagy részében vagy egy mercedeses, vagy egy red bullos pilóta bérelte ki az első helyet, a leintés előtt öt perccel éppen Hamilton, Rosberg, Vettel volt a sorrend. A 2008-as világbajnok 1:23.801-es idővel vezetett, az utolsó percekre azonban további gyors javulás volt várható az egyre száradó aszfalt miatt. A rohamosan javuló körülményeknek megfelelően teljesen borult az addigi sorrend, a slickekhez azonban már nem jutott idő. Két meglepetés kiesője lett az első 20 perc hajrájának, Romain Grosjean és a pénteki délelőtti szabadedzést behúzó Paul di Resta. Grosjean legutolsó körében már azért nem tudott javítani, mert az eső újra eleredt a montreáli pálya fölött, Di Resta pedig később elmondta, hogy műszaki probléma hátráltatta. A Lotus francia pilótája a sor legvégéről várhatja majd a rajtot, hiszen még Monacóból magával hozott egy 10 rajthelyes büntetést. Az élen végül Vettel 1:22.318-as köre zárt, a németet pedig Alonso és Webber követte a legjobb háromban. Kiesők sorrendje: Di Resta, Charles Pic, Romain Grosjean, Jules Bianchi, Max Chilton, Van der Garde.

Arctica sportnapszemüveg

Q2

A kvalifikáció középső szakasza is intermediate gumion kezdődött, az eső azonban egyre inkább rázendített, és hamarosan már a köztes gumikon is egyre több csúszkálás, sikánlevágás és bukótér-látogatás történt, sőt szinte mindenki korcsolyázott az erősödő esőben, de az esetleges javítás reményében egy pilóta sem váltott extrém esőgumikra.  Az utolsó percekben négyen, Webber, Vettel Bottas és Rosberg már nagyjából biztonságban volt ak 1:28-as körökkel, néhány élmenő azonban még elég messze állt a top10-től. Köztük Felipe Massa, aki a nagy rohanásban a 3-as kanyarban megcsúszott és a gumifalba csapódott. A törmelékek miatt piros zászlóval megszakították a Q2-t, így a pilótáknak később mindössze két percük maradt a javításra. Mivel a hajrában nagyon sietniük kellett, így természetesen nagy volt a tumultus a bokszutca kijáratánál. A középső etap vesztese végül a két McLaren lett, Buttonnak például már nem sikerült felérnie gyorskörére. Hamilton 1:27-es idővel átvette a vezetést , a brit mögött a két Red Bull sorakozott, míg a negyedik helyen nagy meglepetésre a williamses Valtteri Bottas. A finn után Rosberg, Vergne, Räikkönen, Alonso, Sutil és Ricciardo volt a továbbjutók sorrendje. Kiesők: Hülkenberg, Pérez, Maldonado, Button, Gutierrez, Massa

Q3

Első nekifutásra Vettel 1:25.425-tel adta fel a leckét riválisainak, mögé Hamilton zárkózott fel egy tizedmásodperces hátrányban, míg a brit csapattársát Bottasnak sikerült átugrania. Webber és Alonso az ötödik-hatodik helyig jutott, míg Räikkönen csak a nyolcadik helyen állt ekkor. Az utolsó összecsapásba sajnos ismét közbeszólt az eső, így nem lett nagy harc a minél jobb pozíciókért, és persze nem is sokban változott a sorrend, hiszen javítani már nem nagyon lehetett. Erre egyedül Sutil cáfolt rá, aki a Lotus finn versenyzőjét eggyel hátrébb tessékelte, és feljött nyolcadiknak. 

Az időmérő után a versenybíróság több pilótát is berendelt (név szerint Kimi Räikkönent, a Toro Rosso duóját, Daniel Ricciardót és Jean-Eric Vergne-t, a williamses Pastor Maldonadót, és Sergio Pérezt), mert a Q2 végén nem a megfelelő sorrendben hajtottak ki a pályára, a rendelkezésre álló utolsó 2 percre. A szabályok szerint a bokszutca kijáratához érkezési sorrendben kell felsorakozni egy oszlopba, a kijelölt gyors sávba, ehelyett az autók össze-vissza sorakoztak. 

Räikkönen és Ricciardo 2-2 hellyel előrébb hagyták el a bokszutcát, mint ahogy előzőleg odaértek a kijárathoz, így mindketten két rajthelyes büntetéssel várhatják a 70 körös Kanadai Nagydíjat.

A fent említett versenyzők egyébként mind szabálytalanok voltak, állításuk szerint azért, mert kevés volt az idő, és mindenképpen fel akartak érni még egy gyors körre. Az indokot a versenyirányítás nem fogadta el, és a többiek csak azért nem kaptak büntetést, mert az utolsó két percben már nem javítottak az addig megfutott legjobb idejükön. 

000 facebook_banner.jpg

Az időmérő végeredménye:

Versenyző                        Csapat               Köridő         Hátrány

1. Sebastian Vettel      Red Bull-Renault      1m25.425s  

2. Lewis Hamilton        Mercedes                1m25.512s  + 0.087s

3.. Valtteri Bottas       Williams-Renault       1m25.897s  + 0.472s

4. Nico Rosberg          Mercedes                 1m26.008s  + 0.583s

5. Mark Webber           Red Bull-Renault     1m26.208s  + 0.783s

6. Fernando Alonso       Ferrari                    1m26.504s  + 1.079s

7. Jean-Eric Vergne      Toro Rosso-Ferrari   1m26.543s  + 1.118s

8. Adrian Sutil          Force India-Mercedes  1m27.348s  + 1.923s

9. Kimi Raikkonen        Lotus-Renault          1m27.432s  + 2.007s

10. Daniel Ricciardo      Toro Rosso-Ferrari   1m27.946s  + 2.521s

11. Nico Hulkenberg       Sauber-Ferrari         1m29.435s  + 1.786s

12. Sergio Perez          McLaren-Mercedes     1m29.761s  + 2.112s

13. Pastor Maldonado      Williams-Renault     1m29.917s  + 2.268s

14. Jenson Button         McLaren-Mercedes     1m30.068s  + 2.419s

15. Esteban Gutierrez     Sauber-Ferrari           1m30.315s  + 2.666s

6. Felipe Massa          Ferrari                         1m30.354s  + 2.705s

17. Paul di Resta         Force India-Mercedes   1m24.908s  + 2.590

18. Charles Pic           Caterham-Renault         1m25.626s  + 3.308

9. Romain Grosjean       Lotus-Renault             1m25.716s  + 3.398

20. Jules Bianchi         Marussia-Cosworth       1m26.508s  + 4.190

21. Max Chilton           Marussia-Cosworth        1m27.062s  + 4.744

22. Giedo van der Garde   Caterham-Renault     1m27.110s  + 4.792

 FormaNet, Varga Viktória

001_fórum logo.png

Szólj hozzá

forma1 motorsport autosport montreal sebastian vettel formula-1 kanadai nagydíj időmérő