2013. jún 11.

F1 Horner szerint csak a Mercedest kell felelősségre vonni, a Pirelli nem bűnös

írta: FormaNet
F1 Horner szerint csak a Mercedest kell felelősségre vonni, a Pirelli nem bűnös

A Formula-1 irányító testülete, az FIA hivatalosan is megerősítette, hogy a Monacóban kipattanó tesztbotrány ügyében nem csak Mercedes, de a Pirelli felelősségét is tárgyalja majd a Nemzetközi Bíróság, ám a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner szerint az ügy egyedüli bűnöse csakis a Mercedes.

mercedes - pirelli.jpg

A hétfői nap folyamán az FIA hivatalosan is megerősítette, hogy a június 20-ára kitűzött tárgyaláson a Nemzetközi Bíróság nem csak a Mercedest, de a széria gumiszállítóját, a Pirellit is beidézte meghallgatásra a Spanyol Nagydíj utáni napokban lebonyolított, a jelenlegi szabályokat figyelmen kívül hagyó, 1000 kilométeres teszt ügyében.

A Red Bullnál úgy vélik, hogy a Pirellinek tulajdonképpen semmi köze ahhoz a szabálytalansághoz, hogy a teszt a 2013-as konstrukcióval történt, így csak a Mercedesnek kellene a „vádlottak padján” ülnie.

Arctica sportnapszemüveg

„Azt gondolom, hogy a Pirellinek semmi köze ehhez a problémához” – vélekedett a csapatfőnök, Christian Horner.

„Azt teljesen megértem, hogy a Pirelli tesztelni szeretne. Azt hiszem, a következő évi termékeiket akarják jobban megérteni. A lényeg az, hogy kértek egy autót, amit használni szerettek volna, és innentől a felkért csapat felelőssége az, hogy a szabályoknak megfelelő kocsit adjanak nekik.”

„Szóval a kérdés nem az, hogy a Pirellinek mennyi köze van ehhez, hanem az, hogy akik ebbe belementek, megszegték a szabályokat, mert a jelenlegi autót használták.”

000 facebook_banner.jpg

Köztudott, hogy a Red Bull az egyik legnagyobb kritikusa a jelenlegi abroncsoknak, így egyértelmű, hogy őket nagyban segítené egy tesztlehetőség.

„Ez abszolút így van, de csak akkor lenne megvalósítható, ha mindenki egyetért vele, vagy ha az összes csapat tesztelne. Az nem lehet, hogy csak egy csapat tesztel, mert nyilván minden tesztből lehet tanulni, legyen az megbízhatósági kérdés, vagy csupán a kormány mögött töltött idő, vagy egyéb részletek. A véleményünk az, hogy a teszt ellentmond a szabályoknak” – mondta Horner, majd arra is utalt, hogy a jövőben a Pirellinek talán jobb kommunikációra lenne szüksége abban a tekintetben, hogy többé ne történhessenek titkos kilométer gyűjtések.  

„Kiábrándító, hogy csak utólag, másoktól kell megtudni, hogy a Mercedes három napot tesztelt, majd kiderült, hogy előtte a Ferrari is tesztelt egy két évvel ezelőtti konstrukcióval. Minden ilyen dolgot átláthatóvá kell tenni.”

FormaNet, Varga Viktória

001_fórum logo.png

Szólj hozzá

mercedes forma-1 pirelli red bull christian horner formula-1