2013. jún 25.

F1 Prost szerint jövőre újra kiegyenlítődik a motor és az aerodinamika szerepe

írta: FormaNet
F1 Prost szerint jövőre újra kiegyenlítődik a motor és az aerodinamika szerepe

A négyszeres világbajnok, Alain Prost azon veterán F1-es versenyzők egyike, aki a turbókorszak elejétől a végéig személyesen is megtapasztalta a turbómotorok fejlődését az 1970-es, 1980-as években. Prost jelenleg a Renault motorsport-nagyköveteként tevékenykedik, sőt tanácsadóként is részt vállalt az új, V6-os erőforrások fejlesztésében, így természetesen a 2014-es Renault motor múlt heti párizsi bemutatóján is részt vett. A francia legenda úgy véli, jövőre az aerodinamika mellett a motorok is újra fontos szerepet kapnak, ami jót tesz majd a sport népszerűségének. Mindemellett a széria hivatalos weboldalán megjelent interjúban arról is beszélt, hogy az új érában mind a mérnököknek, mind pedig a versenyzőknek egy újfajta megközelítéshez, összetettebb stratégiához kell alkalmazkodniuk a siker érdekében.

alain prost renault.JPG

Versenyzőként milyen volt az első turbó korszak?

Alain Prost: Ha visszatekintünk az 1980-as évek elejére, minden a reakcióidőről szólt: 2-3 másodperces késés volt. Minden évben folyamatosan fejlesztették, és az 1977-es első turbómotorok, majd a legutolsók között nagy eltérés volt a vezetési stílus tekintetében. Meg kellett találni a megfelelő pillanatot a gyorsításra, és kiszámítani, hogy mikor kapod az erőt. A megfelelő időzítés sok tényező függvénye volt: a kanyar típusa, a sebesség, a tapadás, a gumik típusa és állapota, és hogy mennyi turbót használtál. A pilótáknak a kanyarokban mindenképpen egy kicsit korábban kellett fékezniük, és korábban tudtak gyorsítani is, így képesek voltak a megfelelő pillanatban elérni a kívánt erőt. Ezért voltak nagyobbak a különbségek az autók között, illetve a pilóták fáradtabbak voltak a futam végére, hiszen nehezebb volt fejben mindent feldolgozni.

A jövőre használatos turbómotorok mások lesznek?

AP: Ha megnézzük, hogy technológiai szempontból általában milyen mértékben változtak az autók, különösen az F1-es autók, akkor semmi kétség, a jövő turbófeltöltéses erőforrásai nagyon eltérőek. Ez különösen igaz azért, mert a motornak általános része az elektromosság is. Nincs még pontos információm a reakcióidőről, de a ’80-as években tapasztaltakhoz képest nagyon rövid lesz.

A versenyzőknek sokban kell majd használniuk az alkalmazkodó képességüket jövőre?

AP: Valószínűleg igen. Először is lesz némi késés a reakcióidő tekintetében. Gondolom nagyon kicsi lesz, de a pilótáknak ahhoz is hozzá kell szokniuk. De nem csak a turbófeltöltés a kérdés. A belsőégésű motor és az elektronikus rendszerének kölcsönhatása nagyon összetett dolog. A belsőégésű motor nagyjából 600 lóerőt ad, míg az elektromos motor 160 lóerőt, így az ezzel való energiagazdálkodás sokkal összetettebb kérdés, mint a jelenlegi szívómotorok kezelése. A motorokat, és mindent amit energiaként használnak majd, a stratégiában a legkülönbözőbb módon fogják majd kezelni mind a mérnökök, mind pedig a pilóták. Visszakanyarodunk egy olyan időszakra, amikor a versenyzőnek nagyon ki kellett számítania a stratégiát, hogy hogyan használja a versenyautót. Csak a gyorsaság nem lesz elegendő. Gyorsnak és érzékenynek kell lenni. 

Arctica sportnapszemüveg

2014-ben újra nagyobb szerephez jutnak majd a motorok?

AP: Amint befagyasztják a motorok fejlesztését, a karosszéria és az aerodinamika újra egyre fontosabb lesz. 2014-ben ez a helyzet kiegyenlítődik. Nagyon érdekes lesz a sport technikai oldala, és nagyobb hangsúlyt kapnak a motorok. Bármilyen részlegekről legyen szó, az innováció csakis akkor lesz a leghatékonyabb, ha a karosszéria és a motor megfelelően dolgozik együtt. A motorokat és az energiafelhasználás stratégiáját minden mérnök és minden pilóta a legkülönfélébb módon fogja kezelni. Röviden, új stratégiák születnek majd, melyek növelik a motorok fontosságát. Ez elméletileg jól hangzik!

Egy új F1-es korszak kezdetét láthatjuk majd?

AP: Igen, azt hiszem. Sok ember, csalódottan nézi az F1-es versenyeket, és tény, hogy vannak idén bizonyos korlátok - még ha ezek megítélése szubjektívek is -, és a motorokkal is többé-kevésbé ez a helyzet. A ’80-as években azt kell mondjam, a turbómotorok miatt nagy volt az F1 iránti érdeklődés. Az új technikai kihívások mindenkit érdekelnek. Számomra ez kicsit egy érzelmi utazás lesz, hiszen akkor minden versenyen hatalmas fejlesztések vártunk.

000 facebook_banner.jpg

Sokan aggódnak az új turbó motorok hangja miatt… Ön mit gondol erről?

AP: Tudom, hogy néhány embernek ez az ellenérve, de nem hiszem, hogy ennek lenne értelme. Persze, kell a zaj, de abból is lesz bőven. Ami engem illet, én nagyon szerettem a turbómotorok hangját. Az biztos, hogy nem dízelmotorok! Mindig lesznek olyanok, akik azt mondják, hogy korábban jobb volt, de a hang teljesen elfogadható lesz! 

 

FormaNet, Varga Viktória

001_fórum logo.png

Szólj hozzá

forma-1 autosport alain prost formula-1 renault turbomotor