2013. jún 29.

F1 Vettel: Nem fontos ki a csapattársad, mert mindenkit le kell győzni

írta: FormaNet
F1 Vettel: Nem fontos ki a csapattársad, mert mindenkit le kell győzni

A Red Bull Racing főtanácsadója, Dr. Helmut Marko ugyan a napokban nem tagadta, hogy a csapat világbajnokának Sebastian Vettelnek a véleménye is számít majd az új csapattárs személyét illető döntésnél, de a címvédő továbbra is hangsúlyozza, a döntést nem ő fogja meghozni, és tulajdonképpen nem számít kivel versenyez egy csapatban, hiszen mindenkit le kell győzni.

Vettel-silverstone.jpg

Sebastian, beigazolódott az a feltételezés, hogy csapattársa Mark Webber a szezon végén távozik a Formula-1-ből. Voltak már megbeszélések az új csapattárs személyéről? Mennyi befolyásod lesz a döntésben?

Sebastian Vettel: Jelenleg ezt nem tudom, és most még a csapat sem kezdett el nagyon keresgélni. Ne felejtsük el, hogy még csak csütörtökön reggel derült ki, hogy Mark abbahagyja a Formula-1-es versenyzést, így ez a helyzet mindannyiunk számára meglehetősen új.

Nem az lenne a logikus, hogy a Toro Rosso pilótái közül kerüljön ki az új csapattárs, amennyiben Jean-Eric (Vergne) vagy Daniel (Ricciardo) egy jelentős teljesítményt tudna produkálni?

SV: Természetesen ez egy értelmes elgondolás, hogy a junior csapatban is szét kell nézni, de ez nem kötelező jellegű. Mindenesetre ez nem az én döntésem, de igen szét kell nézni, hogy mi a legjobb választás a csapat számára. Mondjuk azt, hogy az egyik versenyző marad, a másik távozik, és a következő hetekben el kell dönteni, hogy ki töltse ki ezt az űrt.

Arctica sportnapszemüveg

Egy kicsivel több, mint a szezon fele hátra van még. Milyen változásra számítasz Mark döntésének fényében?

SV: Semmire, miért? Ugyanúgy fogunk harcolni az eredményekért, ahogy eddig is tettük. Nem is lesz könnyebb, és nem lesz nehezebb sem. Profik vagyunk, és az elmúlt évek legsikeresebb pilótapárosa. Ez az, amit megpróbálunk tartani a szezon további részében is.  

El tudod képzelni, hogy 10 év múlva hasonló döntést hozzál, mint most Mark?

SV: Hogy is lehetne elképzelni, mi lesz tíz év múlva? Egy dolog biztos: szeretjük versenyzést, de eljön az idő, amikor lépni kell. Vagy azért, mert már elég volt az F1-ből, vagy azért, mert új kihívások keresztezik az utadat.

Kimi Räikkönen a minap ismét elmondta, hogy biztos jó csapattársak lennétek – ez az érzés közös bennetek?

SV: Igen.

Számodra egy új csapattárs választása az bizalmi döntés?

SV: Mint már mondtam, ez nem az én döntésem lesz! Kimivel nagyon jól kijövünk, és sosem volt még egymással problémánk a pályán, de ha egyszer lesz, akkor leülünk és megbeszéljük. Jelenleg ez minden amit mondani tudok. Összességében azonban nem annyira fontos, hogy ki a csapattársad, hiszen mindenkit le akarsz győzni, beleértve a csapattársat is.

Hiányozni fog Mark?

SV: Nos, nagyjából egy napja tudtuk meg a döntését, így tény, hogy ebbe még nem gondoltam bele. A csapat több évig változatlan felállásban kezdte meg a szezont, és tudtuk, hogy mire számíthatunk. Most azonban más lesz, de nem mondanám, hogy félek tőle, inkább csak ismeretlen lesz a helyzet. Szóval majd meglátjuk milyen lesz ez az ismeretlen.

Az utóbbi időkben nem volt túl jó a viszonyotok Markkal. Valamennyire megkönnyebbülsz majd?

SV: Nem, nem hiszem. Nagyon tisztelem őt, mint versenyzőt, és ha a pályán kívüli dolgokat nézem, sokkal jobb kapcsolatban vagyunk, mint kellene. Ha megnézzük a többi csapatot, vannak nálunk rosszabb párok is. (Nevet) Talán van egy bizonyos generációs szakadék köztünk, de olyan helyzetbe még sosem kerültünk, hogy mindenáron változtatni akartam volna.

Szerinted a malajziai eseményeknek nincs köze Mark döntéséhez?

SV: Nem hinném. Ha visszaemlékszünk a 2010-es Török Nagydíjra, ott is voltak problémák, de aztán egy nagyon sikeres év lett belőle.

Térjünk vissza Silverstone-ra. Mik az elvárásaid magaddal szemben, és mi a helyzet a Ferrarival?

SV: Nos, azt hiszem, eddig úgy tűnik, hogy nagyjából az összes pályán sikeresek lehetünk. Persze a kínai és a barcelonai verseny lehetett volna jobb is, de ez így működik. Szerintem versenyképesek leszünk. Természetesen a Ferrari most is egy tényező lesz. A múltban is jók voltak itt, miért lenne ez most másként?

Az a szóbeszéd járja, hogy egy Adrian Newey által tervezett új hátsó felfüggesztést kapott az autó. Igaz ez?

SV: Sosem beszélünk konkrét részekről, amik újak a kocsin, de igen, minden versenyre viszünk frissítéseket, így ide is hoztunk pár apróságot. Ez nem egy olyan dolog, amit első pillantásra látni lehet, de ez igaz az egész szezonra. Minden inkább az apró részletekben rejlik, és kevésbé nyilvánvaló. Az eddig tapasztaltakból azt mondhatom, hogy nagyon jó volt az eddigi hétvége, legalábbis nagyon kényelmesen éreztem magam az autóban.

Hogyan ítéled meg a pénteki köridőket?

SV: A pénteki feltételek messze nem voltak ideálisak – mi mást mondhatnék még? Ami igazán számít az az, hogyan érezzük magunkat az autóban, és én úgy érzem, hogy szombaton ennél többre is képesek leszünk. A versenyen – mint mindig – fontos lesz a gumik kezelése, mert ez a pálya nagyon keményen bánik az abroncsokkal.

000 facebook_banner.jpg

Mit vársz a futamtól? Már jó régen – utoljára 2011-ben Monzában – nyertél Európában versenyt…

SV: Nem hiszem, hogy ez a statisztika nagy jelentőséggel bír majd vasárnap. Azért jöttünk ide, hogy egy nagyszerű versenyt fussunk, és remélhetőleg nyerni fogunk. Kedvelem Silverstone-t, és az autónk is kedveli, úgyhogy abból, amit eddig tapasztaltam, azt mondanám, elég jó helyzetben vagyunk!

FormaNet, Varga Viktória

001_fórum logo.png

Szólj hozzá

forma-1 autosport silverstone sebastian vettel brit nagydíj formula-1