2013. júl 03.

F1 A Mercedes üldözőbe vette a címvédőt - A riválisok szerint nem véletlen a csapat remek formája

írta: FormaNet
F1 A Mercedes üldözőbe vette a címvédőt - A riválisok szerint nem véletlen a csapat remek formája

A Brit Nagydíjon behúzott győzelemmel együtt a Mercedes a konstruktőri bajnoki tabellán is az előkel ő második helyre lépett fel, három egységgel megelőzve a Ferrarit. A nagyszerű teljesítmény után a német márka merész célt tűzött ki maga elé, ami nem más, mint a világbajnoki címért való küzdelem. A csapatfőnök, Ross Brawn szerint mindez nem lehetetlen, és immár a legnagyobb rivális Red Bull Racing is számol az Ezüstnyilakkal. Ezzel együtt az ellenfelek szerint ez a teljesítménybeli fejlődés nem lehet véletlen.

mercedes - silverstone.JPG

A Mercedes Silverstone-ból 37 plusz ponttal távozott, így a bajnoki összetettben a Ferrarit megelőzve a második helyre ugrott fel, és immár 48 pont választja el a listavezető Red Bull Racingtől. Ross Brawn csapatfőnök nem is tagadja, hogy ez a szép eredmény nagyon jól jött az elmúlt napok megpróbáltatásai után, és nem mellesleg hatalmas lökést adott a csapatnak.

„Nem tudom miért is ne történhetne meg”- felelt a csapatfőnök Adam Cooper szakújságíró azon kérdésére, hogy esélyes-e a Mercedes a világbajnoki címre.

„Tavaly a Red Bull volt nagyon jó formában a szezon közepén. Van két versenyzőnk, akik most csúcsformában vannak, és a csapat is remekül teljesít, így miért is ne? Természetesen meg fogjuk próbálni.”

„Nagy versenyt futottunk, és az eredmény nyilvánvalóan nagyon különleges volt. Részben azért, mert Lewis nagyszerű hétvégéje kicsit frusztrálóan alakult, és mindössze egyetlen dolog elég volt ahhoz, hogy elvegye tőle ezt a remek hétvégét, de az ilyen dolgok megtörténnek. Nagy lökést kaptunk a szezon további részére.”

A csapatvezetőhöz hasonlóan, Lewis Hamilton is nagyon optimista, annak ellenére, hogy a vezető helyét kellett feladnia egy defekt miatt. A brit óvatosan ugyan, de már a vb cím felé kacsingat.

„Miközben most nagyon sok szó esik a gumikról, hatalmas pozitívuma is van ennek a hétvégének. Nico és a csapat megnyerte a versenyt, és nagyon sok pontot szereztünk. Második helyen állunk a konstruktőri bajnokságban, ami igazán nagy pluszt ad. Hálás vagyok, hogy vissza tudtam verekedni magam, és pontokat szereztem, mert jelenleg már csak 43 ponttal vagyok lemaradva Sebastiantól (Vettel), és van egy jó autóm. Folyamatosan fejlődünk. Csak meg kell nézni, mekkora fejlődést értünk el a gumikopás terén”- nyilatkozta a versenyt követően Hamilton.

És, hogy valódi esélyt lát-e a világbajnoki címre?

„Csak megpróbálok lőtávolságon belül maradni, és harcolni. Ez minden, amire jelenleg összpontosítok. Alig várom már a következő versenyeket, és remélem, pozitív dolgokat tudunk elérni. Biztos vagyok benne, hogy egy bizonyos ponton eljön az én időm.”

Arctica sportnapszemüveg

A siker érdekében a csapat máris mozgósított újdonsült szakemberét, a McLarentől érkező Paddy Lowe-t, aki az elmúlt hónapban csatlakozott új csapatához, és aki múlt hétvégén, Silverstone-ban állt először munkába. Ross Brawn csapatfőnök elárulta, Lowe feladata, hogy technikai ügyvezető igazgatóként az idei autó fejlesztéseinél segítse az újabb előrelépéseket.

„Lehet, hogy majd eljön az a pont, amikor azt mondjuk, hogy jobb lenne a jövő évre csoportosítani az erőfeszítéseinket, de jelenleg maximálisan erre az évre fókuszálunk. Az egyik dolog amit Paddy-nek mondtam az az, hogy hangsúlyos figyelmet fordítson az idei autóra. Nyilván meg kell ismernie azt is, hogy mi a helyzet a másik autóval, ami Aldo Costa keze alatt jól halad, de most erre kell összpontosítania. A következő hat hónapban zsonglőrködni fogunk a forrásokkal, hogy haladjunk, de Silverstone-ban egy nagyon jó lépést tettünk előre. Sok-sok változás jön még az autón, amikről úgy gondoljuk, fontosak lesznek, de várjuk ki a végét”- bizakodott óvatosan a szakember.

A legfőbb riválisok, a Red Bull a Ferrari és a Lotus mindenesetre már egyértelműen számolnak az Ezüstnyilakkal, sőt az energiaitalosok jelenleg még meggyőző előnnyel vezetik a bajnokságot, ugyanakkor jól tudják, messze még a szezon vége, és a csapatfőnök Christian Horner szerint a Mercedes is belépett a vb cím esélyesek közé. Ezzel együtt persze többen úgy vélik, hogy a brackley-i központú gárda nem véletlenül javult fel ennyire a Monacói Nagydíj óta.

„A Mercedes egy jó csapat, egy gyors autóval és jó versenyzőkkel. Mostantól kezdve egészen biztosan a szezon végig versenyben lesznek, akárcsak a Ferrari és a Lotus”- vélekedett Horner, aki arra a kérdésre, hogy vajon mi tette ennyire versenyképessé a német márkát, a következőt felelte: „Ezt mindenki ítélje meg maga. Hány versenyt is nyertek a teszt előtt?”

A Lotus csapatfőnökének, Eric Boullier-nek nincsenek kétségei afelől, hogy a Spanyol Nagydíj utáni privát teszt lendített ennyit a Mercedes formáján.

„Miután teszteltek, két versenyt is megnyertek a háromból, így a következtetés egyszerű. Ezek a tények. A három futamból kettőt megnyertek. Nem hiszem, hogy ez véletlen.”

000 facebook_banner.jpg

A Ferrari szintén egyre nagyobb veszélyt lát a Lewis Hamilton és Nico Rosberg által vezetett autókban: „Láthattuk, hogy nem csak a Red Bull erős, de a Mercedes is nagyon-nagyon erős lett. Megoldották a gumikezelés problémáját, szóval ha meg akarjuk nyerni a bajnokságot, akkor fejlesztenünk kell az autót. Ez az egyetlen dolog amit tehetünk” – mondta Stefano Domenicali csapatfőnök. 

 

FormaNet, Varga Viktória

001_fórum logo.png

Szólj hozzá

mercedes forma-1 lewis hamilton autosport formula-1