2013. júl 11.

F1 A sikertelenség ellenére Alonso továbbra is csak a Ferrarinál tudja elképzelni jövőjét

írta: FormaNet
F1 A sikertelenség ellenére Alonso továbbra is csak a Ferrarinál tudja elképzelni jövőjét

Fernando Alonso immár negyedik szezonját tölti a Formula-1 legpatinásabb és legsikeresebb csapatánál, a Ferrarinál, ám kétszeres világbajnok azóta maximum csak a bajnokság második helyéig jutott. A spanyol idén sem lehet elégedett autója teljesítményével, és folyamatosan sürgeti csapatát, de legutóbb a Nürburgringen is csak harmadik legjobb csapat lett a Ferrari. Egyesek éppen ezért úgy gondolják, hogy Alonso türelme lassan elfogy, ám ő maga egyértelmű tette, hogy csakis a Ferrarival tudja elképzelni F1-es jövőjét. 

fernando alonso.JPG

Fernando Alonso jelenleg a listavezető Sebastian Vettel mögött foglal helyet a bajnoki tabellán, és egyre többen azt jósolják, hogy a német év végén behúzza negyedik bajnoki címét is. A múlt hétvégén Németországban Vettel győzelmét ünnepelhette a nagyközönség, míg Alonsónak csak a negyedik hely jutott, ezzel pedig 34 pontra növelte hátrányát a vb csatában. 

A BBC F1-es kommentátoraként tevékenykedő korábbi Formula-1-es pilóta, David Coulthard úgy gondolja, hogy a Nürburgringen jól érezhető volt, hogy Fernando Alonso csalódott a csapat teljesítménybeli megtorpanása miatt, és ha ez nem változik, akkor a spanyol klasszis hamarosan más utat keres magának a királykategóriában. 

„Alonso általában pozitív szokott lenni az esélyeivel kapcsolatban, de a futam utáni megjegyzése most leleplezte őt. Azt mondta: ’Sürgősen tenni kell valamit a csapatnak’, és ez úgy hangzott, mintha ököllel az asztalra csapna. Nagyon régen nyert már világbajnokságot, és ez nem azért van, mert nem nyújt világbajnok szintű teljesítményt. Mindig ezt teszi, de ha ez így folytatódik tovább, akkor kérdés, hogy meddig marad még Ferrarinál. Most lesz 32 éves, így még mindig van hátra 5-6 éve, vagy talán több is, hogy a legmagasabb szinten teljesítsen. De ha a Ferrari nem kapja össze magát, akkor hamarosan el kell gondolkoznia a jövőjén” – írta Coulthard a BBC oldalán.

Alonso azonban maximálisan kitart csapat mellett, és kijelentette, hogy ha 2016-ban lejáró szerződése után még a szériában marad, akkor csakis a Ferrarival.

„Fogalmam sincs, hogy meddig leszek még a Formula-1-ben, de ha meghosszabbítom a szerződésemet, akkor azt a Ferrarival fogom megtenni” – nyilatkozta a német Sport Bildnek, és hozzátette, hogy számára a világbajnoki címmel egyenrangú fontossággal bír, ha az F1 talán legjobb versenyzőjének tartják.

„Elégedett vagyok magammal és a teljesítményemmel. Amikor két világbajnoki címet nyertem, úgy éreztem, hogy ez egy elismerése annak, hogy jó versenyző vagyok. Ma úgy látom magam, mint az egyik legjobb versenyző, és ez  annak ellenére is így van, hogy azóta még nem nyertem bajnoki címet.”

Arctica sportnapszemüveg

A McLaren csapatfőnöke, Martin Whitmarsh egyetért Alonso megközelítésével, legalábbis a világbajnoki cím és az elismertség összehasonlításában. A brit szakember ugyanis úgy véli, hogy bár Sebastian Vettel jelenleg háromszoros világbajnok, ám ahhoz, hogy ezt igazán elismerjék, másra is szüksége van. Konkrétan egy másik csapatra.

„Sebastian lenyűgöző versenyző, de amíg egy Red Bull-t vezet, addig sosem fogja megkapni azt az elismerést, amit megérdemel” – szúrt oda az energiaitalosoknak Whitmarsh, és hozzátette, hogy olyan patinás csapatnál, mint a Ferrari vagy a Williams, ott valóban megkapná a neki járó elismerést.

000 facebook_banner.jpg

Alonso nem mellesleg szintén azt vallja, hogy minden nagy pilótának egyszer a maranellóiaknál kell kikötnie.

 "Minden nagy bajnoknak vezetnie kell a Ferrarinál, ha van rá lehetősége. A Ferrari több mint egy Formula-1-es csapat. A Ferrari nélkül elképzelhetetlen lenne az F1, a többi csapatra viszont ez nem vonatkozik. A többiek jönnek-mennek, egyes autógyártók jönnek aztán kiszállnak, és ugyanez vonatkozik néhány privát csapatra is, és az energiaitalokat gyártó cégekre is.”

 

FormaNet, Varga Viktória

001_fórum logo.png

Szólj hozzá

ferrari forma-1 fernando alonso autosport formula-1