2013. aug 24.

F1 Az időmérő előtt is Vettel volt a mezőny leggyorsabb versenyzője

írta: FormaNet
F1 Az időmérő előtt is Vettel volt a mezőny leggyorsabb versenyzője

A pénteki nap után a harmadik szabadedzésen is Sebastian Vettel volt a leggyorsabb Spában, ám a Red Bullok előnye jócskán lecsökkent a tegnapi nyolc tizedmásodperchez képest. A második helyen záró Fernando Alonso mindössze egy tizedet kapott német riválisától, és a top10 is hét tizeden belül volt. A harmadik legjobb időt a 2-es számú Red Bullt vezető Mark Webber érte el.  

vettel - belgium.jpg

Pénteken a szabadedzések után ismét középpontba kerültek a Pirelli abroncsai, miután Sebastian Vettel hosszú etapja során jobb hátsó defektet kapott, és mint később kiderült, Alonsónak is volt egy lassú defektje. A pilóták még a silverstone-i rossz emlékek miatt természetesen azonnali magyarázatot kértek a gumiszállítótól. A Pirellinél elismerték, hogy több abroncson is találtak felületi vágásokat, és szinte mindannyiszor a jobb hátsó gumi volt érintett, így az olasz gyártó a kerékvetőre gyanakodott, és délután azt ígérték, hogy megvizsgálják a pályát a 13-as és 15-ös kanyar között. Az említett pályarész vizsgálatánál - a 13-as kanyarnál - a Pirelli emberei egy fémdarabot találtak a rázókövön (a BBC információi szerint a Lotus egyik autójáról esett le), és elképzelhető, hogy ez volt a ludas, így remélhetőleg a hétvége további részében már nem történnek hasonló esetek, és újra lecsillapodnak a kedélyek.

Az időmérő edzése előtti utolsó gyakorlás mindenesetre gond nélkül lezajlott. Borongós időben körözhettek a versenyautók, de az esőfelhőkből csak néhány csepp hullott az egyórás szabadedzés elején. 

Arctica sportnapszemüveg

Negyed óra elteltével Kimi Räikkönen 1:49.759-cel állt az élen a kemény gumikkal. A Lotus eredetileg azt tervezte, hogy nagyjából húsz centivel megnövelt tengelytávú autóval vág és a passzív DRS-sel  neki a Belga Nagydíjnak, de elmondásuk szerint kevés volt a pályán töltött idő, így nem tudtak elegendő adatot gyűjteni az újításokról. Végül a csapat úgy döntött, hogy csak a következő helyszínen, Monzában debütálnak az új fejlesztések.

Fél óra elteltével az első kilenc helyen már 1:49-es köridők sorakoztak, az élen pedig a Toro Rosso francia pilótája, Jean-Eric Vergne állt, aki még szintén a keményebb keverékeken több, mint három tizeddel előzte meg a finn bajnokot.

Adrian Sutil volt az első, aki megkapta a lágyabb (közepes keverékű) Pirelliket, és 1:49.135-tel át is vette a vezetést. Az utolsó 10 percben mindenki az opciós gumikon hajrázott, így a sorrend szinte folyamatosan változott. Előbb a két Ferrari és Rosberg is hátrébb tessékelte a Force India német versenyzőjét, ezzel együtt pedig megszülettek az első 1:48-as köridők is.

Fernando Alonso 1:48.432-es körét végül csak Vettelnek sikerült túlszárnyalnia, de a két Ferrari közé Webber és Vergen is beférkőzött a harmadik-negyedik helyre. Buttonnak a hatodik helyig sikerült felkapaszkodnia, miközben csapattársa, Sergio Pérez tízzel hátrébb, a 16. helyen fejezte be a gyakorlást. A Lotusok bekerültek a legjobb 10 közé, a Mercedest viszont csak Rosberg képviselte ebben a csoportban - Hamilton csak a 12. helyet szerezte meg. 

000 facebook_banner.jpg

Harmadik szabadedzés eredménye: 

3. szabadedzés - spa.JPG

 

FormaNet, Varga Viktória

001_fórum logo.png

Szólj hozzá

forma-1 szabadedzés spa belga nagydíj formula-1