2013. sze 09.

F1 Vettel nagy riválisai nem törtek meg - Alonso és Hamilton sem adta fel a vb reményeket

írta: FormaNet
F1 Vettel nagy riválisai nem törtek meg - Alonso és Hamilton sem adta fel a vb reményeket

Sebastian Vettel az olasz versenyhétvégén mutatott dominanciájával kemény feladat elé állította legfőbb ellenfeleit, és nem csak teljesítmény szempontjából, de mentálisan is. A bajnoki tabella második-harmadik helyét elfoglaló Fernando Alonso és Lewis Hamilton azonban pályafutása során már saját bőrén is megtapasztalhatta, hogy a szezon utolsó futamáig bármi megtörténhet, így mindketten látnak még fényt az alagút végén, és bár a Mercedes brit bajnoka kicsit elbizonytalanodott kaotikus hétvégéje után, de hamar összeszedte magát.

alonso - hamilton.JPG

 

Hét nagydíj van hátra a 2013-as szezonból, és bár matematikailag még kilenc versenyzőnek van esélye a bajnoki címre, ám reálisan maximum Fernando Alonsónak lehet esélye arra, hogy befogja a Red Bull háromszoros világbajnokát, illetve talán még Lewis Hamiltonnak is lehet beleszólása a két sztárpilóta küzdelmébe. Sokak szerint ugyan a nyári szünetről kirobbanó formában visszatérő Vettel előnye már behozhatatlan, Alonso és Hamilton mindenesetre azon lesz, hogy megnehezítse a német klasszis dolgát.

Fernando Alonso a Ferrari hazai versenyén is minden tőle telhetőt megtett a cél érdekében, ami végül egy második helyre volt elég. A spanyol természetesen nagyon örült az erős hétvégének, a baj csak az, hogy a bajnoki éllovast nem sikerült legyőznie, ezzel pedig 53 pontra növelte hátrányát Vettellel szemben. A 32 esztendős spanyol valószínűtlennek tartja, hogy innentől kezdve sorozatosan a Ferrari nyerjen, de úgy véli, egy kis szerencsével – azaz a Red Bull szerencsétlenségével – még megfordítható ez a „párbaj.”

„Azt hiszem, reálisnak kell lennünk a bajnoksággal kapcsolatban. Ez egy nagyon nagy pontkülönbség, és nincs már túl sok verseny, illetve valószínűleg a sebességünk sincs meg ahhoz, hogy zsinórban néhány versenyt megnyerjünk. Szükségünk lenne egy kis szerencsére, és arra, hogy Seb párszor kiessen, vagy valami történjen. E nélkül nagyon nehéz lesz ledolgozni a hátrányt”- ismerte el Alonso az Olasz Nagydíj után, majd visszatekintett az előző évre, amikor Vettel volt az üldöző, és végül a befutó.

„Tavaly ugyanez volt a helyzet. Nehéz dolga volt, hogy utolérjen, és mindez nem azon múlott, hogy rosszabb munkát végeztünk a szezon végén, csak Szuzukában volt egy kiesésem, majd egyéb problémák. Még mindig hosszú út áll előttünk, így az utolsó versenyig mindent megpróbálunk, amit csak tudunk. Megpróbálunk a lehető legtöbb pontot összegyűjteni, és majd Brazíliában kiderül, hogy mindez mire volt elég.”

Lewis Hamilton talán idei legkaotikusabb F1-es hétvégéjét élte meg, kezdve azzal, hogy már a szabadedzéseken is sokat hibázott, majd szombat délután a kvalifikációját is egy kicsúszás tette tönkre, aminek következtében megsérült a Mercedes padlólemeze, így a brit már a Q2-ben kiesett. A versenyen aztán folyatódott kálváriája, ugyanis rádiója nem működött, így többek között két körig tartott mire észrevette, hogy csapata egy lassú defekt miatt kihívta a bokszba. A plusz kiállás tovább nehezítette helyzetét, de a futam utolsó köreiben néhány ellenfelét sikerült befognia, és végül a két pontot érő kilencedik helyig zárkózott fel.  A bajnokságban immár 81 pontot kellene ledolgoznia ahhoz, hogy valódi vb esélyesként lépjen elő, így nem meglepő, hogy leintés után rendkívül frusztrált volt, és csalódottságát nem titkolva kijelentette, ezzel az eredménnyel búcsút inthet a bajnoki trófeának.

Arctica sportnapszemüveg

„Kilencedik lettem, de sokkal előrébb is végezhettünk volna, úgyhogy nagyon csalódott vagyok. Elszúrtam az időmérőmet, és innen már nehéz volt felzárkózni. Mindent beleadtam, de ez ma csak két pontra volt elég. A bajnoki címnek lőttek. A csapat remek munkát végzett, én pedig nem hoztam az elvárható eredményt. Most előre kell tekinteni, és megpróbálni valamit visszahozni a következő hétvégén. Összességében katasztrofális hétvége volt” – bosszankodott közvetlenül a verseny után a 2008-as bajnok, majd később persze lecsillapodott, és már nem is látta olyan sötéten az esélyeit.

„Amikor kiszálltam a kocsiból, dühös voltam, és határozottan úgy gondoltam, hogy ennyi volt (a bajnoki címnek). Aztán visszamentem a mérnökeimhez, és nem fogom feladni. Tulajdonképpen minden versenyt meg kell nyerni, hiszen ezzel lehet a legtöbb pontot szerezni, de nem tudok mit csinálni, meg fogom próbálni” – nyilatkozta később Hamilton, aki úgy véli, hogy a következő helyszínen, Szingapúrban nagyobb esélye lesz egy jó eredményre.

"Az autónk általában jobban szerepel a nagyobb leszorítóerőt igénylő helyszíneken, és mivel most Szingapúrba készülünk, így reméljük, hogy javulni fogunk, és néhány versenyt nyerhetünk még idén. Jó lenne ha szorosabb lenne a csata, és sajnálatos, hogy most ez így sikerült.”

000 facebook_banner.jpg

FormaNet, Varga Viktória

001_fórum logo.png

Szólj hozzá

forma-1 lewis hamilton fernando alonso formula-1 olasz nagydíj