2013. nov 03.

F1 Grosjean úgy érzi, zsinórban negyedik alkalommal is felérhet a dobogóra

írta: FormaNet
F1 Grosjean úgy érzi, zsinórban negyedik alkalommal is felérhet a dobogóra

Romain Grosjean az utóbbi három nagydíjon dobogós eredményt ért el, és hirtelen úgy tűnik, hogy a francia kilépett Kimi Räikkönen árnyékából. Sokan a finn bejelentésének következményeként tudják be ezt a javuló formát, ám Grosjean szerint nincs összefüggés a kettő között. A 27 esztendős versenyző a széria hivatalos weboldalának adott exkluzív interjúban a javuló formáról, jövő évi terveiről, az Indiában történt incidensről és újabb dobogós terveiről is beszélt. 

grosjean abudzabi.jpg

 

Romain, rengeteget fejlődtél ebben a szezonban. Végre megtaláltad az egyensúlyt a Formula-1-ben?

Romain Grosjean: Az egyensúly valószínűleg egy jó szó erre, hiszen a pályán és a gyárban végzett munkám és a magánéletem kombinációjából tevődik össze. És persze a tapasztalatgyűjtés is javít a helyzeten, és ezek végül a jó eredményekben mutatkoznak meg. Úgy érzem, erősebb vagyok.

Szóval lehetséges, hogy siker sikert szül?

RG: Nem, nem igazán mondanám, hiszen korábban is megéreztem már a siker ízét. Szóval inkább a befektetett munkának köszönhető.

Úgy tűnik, hogy a jövő évi lotusos szerződésed csak formalitás. Vannak egyáltalán kétségeid arra vonatkozóan, hogy a csapatnál maradsz?

RG: Valóban elég közel vagyok a hosszabbításhoz. Jól kijövök a csapattal és jól dolgozunk együtt. Nem titok, hogy várunk még némi pénzt, így jelenleg nincs könnyű helyzetben a csapat, de egyértelműen azt szeretnénk, ha együtt maradnánk a jövőben. De mindaddig amíg nincs megerősítve, addig minden opció nyitva van.

Ez aggaszt téged?

RG: Nem igazán. Persze a jövőre nézve kényelmesebb lenne, ha már pontosan tudnám, hol leszek, de egy versenyhétvégén csak a versenyre koncentrálok, így ezek a gondolatok nem nagyon kerülnek elő.

Hogyan lehetséges, hogy egy bizonytalan pilótából egy kiemelkedő versenyzővé váltál?

RG: Való igaz, hogy a múltban nem könnyítettem meg a saját dolgomat. Olykor már saját magam legnagyobb ellensége voltam, de ha ezeket a dolgokat félre tudod rakni és tovább tudsz fejlődni, akkor sokkal erősebben térhetsz vissza. Van olyan, hogy a dolgok rosszra fordulnak, de sosem szabad elveszíteni az önbizalmat.

Már csak három verseny van hátra a 2013-as szezonból. Ki tudnád emelni a rossz és a fantasztikus oldalát ennek az évnek?

RG: A rossz oldala egyértelműen a szezon eleje volt, amikor az autónk nem volt túl jó, és volt néhány technikai problémánk. A mostani formánk természetesen a jó oldala, és persze a mostanában elért fantasztikus dobogós eredmények.

A Lotus csapatfőnöke, Eric Boullier is egyetértett abban a kérdésben, hogy Kimi távozásának híre „kinyitott” valamit az elmédben.

RG: Nem, nem hiszem, de tény, hogy valóban jó lehetőségem van arra, hogy a csapat vezető pilótája legyek,  és segítsek az előrelépésben. De ez a folyamat nálam már sokkal korábban elkezdődött. Bizonyos dolgok kívülről nézve olykor felerősítik a fejlődés folyamatát, és talán ez lehet az oka. De tény, hogy Kimi bejelentése egy újabb lehetőség számomra a csapaton belül.

Indiában volt egy kis probléma a pályán. Elmesélnéd mi történt pontosan, amikor ezúttal Kimit kérték meg arra, hogy álljon félre?

RG: Nos, a konstruktőri második helyért zajló csata rendkívül szoros, így immár csak a csapatért versenyzünk. Velem már nagyon sokszor előfordult, hogy el kellett engednem Kimit, ami persze sosem volt egyszerű, de a csapat javát szolgálta. Szóval igen, Indiában voltak feszült pillanatok, és a csapatrádióban sem a megfelelő megfogalmazások hangzottak el, de a pillanat hevében ezek a dolgok olykor megtörténnek.

Következő évben új csapattársad lesz. Van favoritod az olyan nevek közül, mint Nico Hülkenberg, Pastor Maldonado, vagy éppen Felipe Massa?

RG: Nem igazán foglalkoztat, hogy ki lesz az. Jó lenne egy gyors csapattárs, és mindhárom név mögött rengeteg tapasztalat áll…

…de Hülkenberget és Maldonadót már jól ismered a junior éveidből, míg Massa egy teljesen új világ lenne számodra…

RG: Igen, Nicóval csapattársak is voltunk. Massától pedig talán kaphatnék gyereknevelésből is tanácsokat, hiszen neki is fia van.

Egymás után háromszor is felállhattál a dobogóra. Milyen érzés?

RG: Fantasztikus! Hihetetlenül jó onnan a kilátás, és a pezsgőt is szeretem.

Mit gondolsz, hozzá tudsz rakni egy negyediket is ezen a hétvégén?

RG: Igen, elég jónak tűnik a helyzetem még úgy is, hogy adódott némi problémám a kvalifikáción, amivel a rajtrács harmadik helyét vesztettem el. Ez sokkal könnyebbé tette volna az életemet, de hosszú verseny áll előttünk, és a gumikopás igen magas, ami előnyünkre válhat. Szóval igen, nagyon jó lenne zsinórban negyedszerre is dobogóra állni.

 000 facebook_banner.jpg

FormaNet, Varga Viktória

001_fórum logo.png

Arctica sportnapszemüveg

Szólj hozzá

lotus forma-1 formula-1 romain grosjean abu-dzabi