2014. jan 07.

F1 Ecclestone szerint a nézettség miatt nagy szükség van a dupla pontokra

írta: FormaNet
F1 Ecclestone szerint a nézettség miatt nagy szükség van a dupla pontokra

Tavaly év végén az FIA egy új szabállyal szinte bombát robbantott F1-es berkeken belül azzal a szabállyal, mely szerint az évadzáró Abu-Dzabi Nagydíjon dupla pontokért harcolhatnak a csapatok és pilótáik. Az ötlet nem csak a rajongóknál, de több versenyzőnél, köztük Sebastian Vettelnél is kiverte a biztosítékot, de például a Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo is hangot adott nemtetszésének. Az F1 nagyura, Bernie Ecclestone ugyanakkor egyáltalán nem érti az ellenzőket, és úgy véli, a szezon végi dupla pontokra nagy szükség van a nézettség miatt.

bernie ecclestone_1.JPG

 

Sebastian Vettel a 2013-as szezon második felében legyőzhetetlennek bizonyult, és ennek köszönhetően már Indiában megünnepelhette negyedik világbajnoki címét. A német klasszis és csapata, a Red Bull dominanciája miatt valóban ellaposodott a bajnokság, ami természetesen a televíziós nézettségen is megmutatkozott. Ebből a szemszögből talán nem is meglepő, hogy szükségessé vált egyfajta extra beavatkozás, és ennek eredményeként tavaly decemberben a Formula-1 döntéshozói (a bajnoki végjáték izgalmainak fokozása érdekében) hozzányúltak a pontrendszerhez olyan formában, hogy idén az évadzáró Abu-Dzabi Nagydíjon a pontok duplájáért szállhatnak harcba a versenyzők.  Az új szabály finoman szólva sem nyerte el a rajongók és a szakma tetszését. A kritikák zöme mesterkélt manipulálásnak tartja ezt a fajta beavatkozást, míg sokan azért háborogtak, mert az abu-dzabi verseny felértékelésével tulajdonképpen olyan klasszikus helyszíneket "minősítenek le", mint Monaco, Szuzuka vagy éppen Spa Francorchamps.

Sebastian Vettel egyenesen abszurdnak nevezete a duplapontos futamot: „Képzeljük el, hogy a Bundesliga utolsó fordulójában dupla pontot adnának a győzteseknek. Ez abszurd, és bünteti azokat, akik egész évben keményen dolgoztak. Tisztelem az F1 hagyományait, és nem értem is ezt az új szabályt”- kritizált a Red Bull bajnoka.

Bernie Ecclestone is hallotta ezeket a kritikákat,de nem érti miért tartják rossz ötletnek.

„Az emberek és néhány csapat ellenezte, de nem tudom miért tartják rossz ötletnek, és szerintem ők sem tudják” – idézi Ecclestone-t a Wall Street Journal.

Az is köztudott, hogy az abu-dzabi létesítmény nem éppen az izgalmas versenyeiről híres, így egy esetleges „körmenetért” járó dupla pontok ebből a szempontból is igazságtalanok lennének egy olyan klasszikus futammal szemben, mely sokkal kiszámíthatatlanabb. Ecclestone eredeti terve persze nem is ez volt, ő sokkal inkább szerette volna, ha a szezon utolsó három nagydíján lett volna „dupla tét.”

„Ezt az ötletet nem fogadták el, így javasoltam, hogy akkor legyen egy versenyre, és ebbe mindenki belement”- mondta a 83 esztendős brit milliárdos, aki természetesen a nézettség visszaesésével indokolta az ötletet.

„Ez (a 2013-as év - a szerk.) nem volt egy valódi bajnokság. A televíziós nézettség visszaesett. Sokat veszítettünk.”

„Ha az utolsó három futamon dupla pontokat osztanának, akkor például ha Alonso háromból kettőt megnyerne, miközben Sebastian mindig második, akkor a bajnokság mindvégig nyitott maradna.”

Egyes szakvélemények azt sem tarják kizártnak, hogy a rengeteg ellenvélemény miatt az  utolsó futamos dupla pontos rendszert még a szezonkezdés előtt eltörlik, ám Eccletone egyértelművé tette, hogy kitart az új szabály mellett, sőt eredeti tervéről sem mondott le.

„Az eredeti terv, hogy három versenyen osszanak dupla pontot, és ez talán még 2015 előtt megvalósulhat, de csak az idő fogja megmondani, hogy megtörténik-e.”

000 facebook_banner.jpg

 

FormaNet, Varga Viktória

 

Szólj hozzá

forma-1 bernie ecclestone formula-1 abu-dzabi dupla pontok